Oscar ma

  • 1999. március 25.

Publicisztika

Vasárnap este kiosztották az idei Oscar-díjakat. A gála kicsit hosszasabbra sikeredett a vártnál, de sebaj. Pár óra, amíg a világ, elfeledve nyavalyáit, véres keze, sebzett lelke helyett önnön jóképûségére, szórakoztató voltára figyel. Kortnyi áldott amnézia.

Ám legszebb arcunk önfeledt bámulása azzal is jár, hogy a tükör kimutatja, ha a kozmetikus rajtunk felejtett egy mitesszert. Sok bibis Oscar-ceremónia van már mögöttünk, a szó mozitörténeti és képes értelmében is. Megesik bizony, hogy amikor legjobban önélvezünk, betoppan a Marlon Brando által maga helyett küldött díszindián, és beszól.

Tán túl voltunk már Roberto Benigni széktámlákon eljárt örömtáncán, amikor Martin Scorsese és Robert de Niro színpadra támogatott egy kilencven éves férfit, ki az életmûvéért járó Oscart átvenni érkezett. Elia Kazan, Elia Kazanjoglu, a Konstantinápolyban született, öt éves kora óta Amerikában élõ görög-amerikai filmrendezõ.

Mozikban látható mûvéhez kétség se fér. A vágy villamosa, a Viva Zapata, A rakparton, az Édentõl keletre, az Amerika, Amerika vagy A látogatók tartalmukban, formájukban kiemelkedõ munkák. Ha van értelme a mûvészetben gyakorta használt terminus technicusnak: haladó, akkor ez pont ezekre a filmekre érvényes.

E haladó mûvész 1952-ben az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság elõtt tett vallomásában mint meghasonlott kommunista egy életre üldözöttségbe taszította tizenegy egykori eszmetársát.

A McCarthy-korszak a boszorkány- (zsidó- baloldali- egyáltalán: értelmiségi-, nota bene: haladó-) üldözés sunyi szezonja volt. Elia Kazan soha nem kért bocsánatot a Viva Zapata és A vágy villamosa évében nyújtott harmadik emlékezetes produkciójáért. A világ nagyobbik fele most megbocsátott és hódolt. Warren Beatty (na ja, nála kezdte a pályáját) és Sophia Loren (mi köze hozzá?) állva tapsolt. Spielberg ülve és kimérten (ha majd szobrot állítanak a politikai korrektségnek, õ lesz a modell e felvételrõl). Nick Nolte, Ed Harris föl sem állt, nem is tapsolt, de ottmaradt. Mit csinált volna Marlon Brando (ha járna ilyenekre, pont õ?); vagy James Dean (ha jöhetett volna)? Õket például Kazan mûködésének köszönheti a filmvilág.

A mûvészi nagyságért az elismerés meg nem tagadható. Az erkölcsi vagy politikai kislelkûség nem mûvészeti kategória. De a felejtés, miként a megbocsátás sem az.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.