Hét kicsi Anna Frank

  • 1997. március 20.

Publicisztika

hét kicsi, kegytárgyiasítható, emberarcúra tuningolt áldozat, vagyis valami olyasmi, amilyennek a zsidókat látni szereti a külvilág; akiknek a sorsán könnyet lehet elmorzsolni, homlokot felhőzni, adott esetben akár hivatkozni is rájuk, meg levonni belőlük a tanulságot, hogy tehát a békefolyamatnak nem szabad megállnia, mert lám, ez az alternatíva. Ha nincs visszaadva minden terület, ha Jeruzsálem nincs, ahogy illik, zsidótlanítva, ha nem állnak le azonnal azzal a képtelen elképzeléssel, hogy Izrael fővárosában lakásokat építsenek izraeli állampolgárok számára, akkor bizony bármely határőr egyik napról a másikra ámokfutóvá válhat, és egyébként jogos, a nemzetközi közösség által is megértéssel kezelt indulatait könnyen golyózáporba fojthatja, bombát felejthet az autóbuszon vagy a szemetesládában, vállalva a kockázatot, hogy uralkodója vagy kormánya, aki vagy amely egyébként saját fegyveres erőin, illetve az azokon belüli aktuális erőviszonyokon, valamint - ha szerencséje van - a lába alatt tocsogó olajon kívül az égadta világon senkit és semmit nem képvisel, elhatárolja magát tőle. Adott esetben talán egy teljes hétig is megtartóztatja magát attól, hogy ne kérje - és kapja meg azonnal - a világpolitikai elit és a nemzetközi közvélemény segítségét valami pitiáner história ügyében. Például hogy hová, illetve kiknek szabad lakásokat építeni. A leendő palesztin állam néhány kulcsfigurája, például az erősen Szörnyella állagú Hanan Ashrawi nem igazán késlekedett annak a leszögezésével, hogy a jordán határőr ámokfutása voltaképpen válasz a jeruzsálemi lakásépítési terv által megtestesített provokációra. Érthető tehát.
hét kicsi, kegytárgyiasítható, emberarcúra tuningolt áldozat, vagyis valami olyasmi, amilyennek a zsidókat látni szereti a külvilág; akiknek a sorsán könnyet lehet elmorzsolni, homlokot felhőzni, adott esetben akár hivatkozni is rájuk, meg levonni belőlük a tanulságot, hogy tehát a békefolyamatnak nem szabad megállnia, mert lám, ez az alternatíva. Ha nincs visszaadva minden terület, ha Jeruzsálem nincs, ahogy illik, zsidótlanítva, ha nem állnak le azonnal azzal a képtelen elképzeléssel, hogy Izrael fővárosában lakásokat építsenek izraeli állampolgárok számára, akkor bizony bármely határőr egyik napról a másikra ámokfutóvá válhat, és egyébként jogos, a nemzetközi közösség által is megértéssel kezelt indulatait könnyen golyózáporba fojthatja, bombát felejthet az autóbuszon vagy a szemetesládában, vállalva a kockázatot, hogy uralkodója vagy kormánya, aki vagy amely egyébként saját fegyveres erőin, illetve az azokon belüli aktuális erőviszonyokon, valamint - ha szerencséje van - a lába alatt tocsogó olajon kívül az égadta világon senkit és semmit nem képvisel, elhatárolja magát tőle. Adott esetben talán egy teljes hétig is megtartóztatja magát attól, hogy ne kérje - és kapja meg azonnal - a világpolitikai elit és a nemzetközi közvélemény segítségét valami pitiáner história ügyében. Például hogy hová, illetve kiknek szabad lakásokat építeni. A leendő palesztin állam néhány kulcsfigurája, például az erősen Szörnyella állagú Hanan Ashrawi nem igazán késlekedett annak a leszögezésével, hogy a jordán határőr ámokfutása voltaképpen válasz a jeruzsálemi lakásépítési terv által megtestesített provokációra. Érthető tehát.

És tényleg, van benne valami kísértetiesen érthető. Kussolni kell, különben lőnek; visszavonulni a védhetetlen, mindazonáltal a nemzetközi közösség által is méltányosnak ítélt határok mögé, különben tiltakoznak, pincébe költözni, gázmaszkot ölteni, mert a mögül lehet a legautentikusabb Anna Frank-pillantást lövellni, folytatni a békefolyamatot, aláírni a megállapodásokat, amelyeket aztán akkor és úgy rúgnak fel azok, akiknek épp erre szottyan kedvük, akiket épp erre szocializáltak, fanatizáltak és finanszíroztak azok, akik később esetleg elhatárolják magukat tőlük, engedni kell nekik, mert ezt kívánja a nemzetközi közvélemény, aztán fogadni az állomáson a kondoleálásukat, a gyilkosokét vagy a politikusaikét meg a helyzetről felületesen tájékozott, mindazonáltal Izrael ügyében hihetetlenül konzekvens világpolitikai vezetőkét, és végül felszállni a békefolyamat által biztosított marhavagonokra.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.