Hét kicsi Anna Frank

  • 1997. március 20.

Publicisztika

hét kicsi, kegytárgyiasítható, emberarcúra tuningolt áldozat, vagyis valami olyasmi, amilyennek a zsidókat látni szereti a külvilág; akiknek a sorsán könnyet lehet elmorzsolni, homlokot felhőzni, adott esetben akár hivatkozni is rájuk, meg levonni belőlük a tanulságot, hogy tehát a békefolyamatnak nem szabad megállnia, mert lám, ez az alternatíva. Ha nincs visszaadva minden terület, ha Jeruzsálem nincs, ahogy illik, zsidótlanítva, ha nem állnak le azonnal azzal a képtelen elképzeléssel, hogy Izrael fővárosában lakásokat építsenek izraeli állampolgárok számára, akkor bizony bármely határőr egyik napról a másikra ámokfutóvá válhat, és egyébként jogos, a nemzetközi közösség által is megértéssel kezelt indulatait könnyen golyózáporba fojthatja, bombát felejthet az autóbuszon vagy a szemetesládában, vállalva a kockázatot, hogy uralkodója vagy kormánya, aki vagy amely egyébként saját fegyveres erőin, illetve az azokon belüli aktuális erőviszonyokon, valamint - ha szerencséje van - a lába alatt tocsogó olajon kívül az égadta világon senkit és semmit nem képvisel, elhatárolja magát tőle. Adott esetben talán egy teljes hétig is megtartóztatja magát attól, hogy ne kérje - és kapja meg azonnal - a világpolitikai elit és a nemzetközi közvélemény segítségét valami pitiáner história ügyében. Például hogy hová, illetve kiknek szabad lakásokat építeni. A leendő palesztin állam néhány kulcsfigurája, például az erősen Szörnyella állagú Hanan Ashrawi nem igazán késlekedett annak a leszögezésével, hogy a jordán határőr ámokfutása voltaképpen válasz a jeruzsálemi lakásépítési terv által megtestesített provokációra. Érthető tehát.
hét kicsi, kegytárgyiasítható, emberarcúra tuningolt áldozat, vagyis valami olyasmi, amilyennek a zsidókat látni szereti a külvilág; akiknek a sorsán könnyet lehet elmorzsolni, homlokot felhőzni, adott esetben akár hivatkozni is rájuk, meg levonni belőlük a tanulságot, hogy tehát a békefolyamatnak nem szabad megállnia, mert lám, ez az alternatíva. Ha nincs visszaadva minden terület, ha Jeruzsálem nincs, ahogy illik, zsidótlanítva, ha nem állnak le azonnal azzal a képtelen elképzeléssel, hogy Izrael fővárosában lakásokat építsenek izraeli állampolgárok számára, akkor bizony bármely határőr egyik napról a másikra ámokfutóvá válhat, és egyébként jogos, a nemzetközi közösség által is megértéssel kezelt indulatait könnyen golyózáporba fojthatja, bombát felejthet az autóbuszon vagy a szemetesládában, vállalva a kockázatot, hogy uralkodója vagy kormánya, aki vagy amely egyébként saját fegyveres erőin, illetve az azokon belüli aktuális erőviszonyokon, valamint - ha szerencséje van - a lába alatt tocsogó olajon kívül az égadta világon senkit és semmit nem képvisel, elhatárolja magát tőle. Adott esetben talán egy teljes hétig is megtartóztatja magát attól, hogy ne kérje - és kapja meg azonnal - a világpolitikai elit és a nemzetközi közvélemény segítségét valami pitiáner história ügyében. Például hogy hová, illetve kiknek szabad lakásokat építeni. A leendő palesztin állam néhány kulcsfigurája, például az erősen Szörnyella állagú Hanan Ashrawi nem igazán késlekedett annak a leszögezésével, hogy a jordán határőr ámokfutása voltaképpen válasz a jeruzsálemi lakásépítési terv által megtestesített provokációra. Érthető tehát.

És tényleg, van benne valami kísértetiesen érthető. Kussolni kell, különben lőnek; visszavonulni a védhetetlen, mindazonáltal a nemzetközi közösség által is méltányosnak ítélt határok mögé, különben tiltakoznak, pincébe költözni, gázmaszkot ölteni, mert a mögül lehet a legautentikusabb Anna Frank-pillantást lövellni, folytatni a békefolyamatot, aláírni a megállapodásokat, amelyeket aztán akkor és úgy rúgnak fel azok, akiknek épp erre szottyan kedvük, akiket épp erre szocializáltak, fanatizáltak és finanszíroztak azok, akik később esetleg elhatárolják magukat tőlük, engedni kell nekik, mert ezt kívánja a nemzetközi közvélemény, aztán fogadni az állomáson a kondoleálásukat, a gyilkosokét vagy a politikusaikét meg a helyzetről felületesen tájékozott, mindazonáltal Izrael ügyében hihetetlenül konzekvens világpolitikai vezetőkét, és végül felszállni a békefolyamat által biztosított marhavagonokra.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.