hét kicsi, kegytárgyiasítható, emberarcúra tuningolt áldozat, vagyis valami olyasmi, amilyennek a zsidókat látni szereti a külvilág; akiknek a sorsán könnyet lehet elmorzsolni, homlokot felhőzni, adott esetben akár hivatkozni is rájuk, meg levonni belőlük a tanulságot, hogy tehát a békefolyamatnak nem szabad megállnia, mert lám, ez az alternatíva. Ha nincs visszaadva minden terület, ha Jeruzsálem nincs, ahogy illik, zsidótlanítva, ha nem állnak le azonnal azzal a képtelen elképzeléssel, hogy Izrael fővárosában lakásokat építsenek izraeli állampolgárok számára, akkor bizony bármely határőr egyik napról a másikra ámokfutóvá válhat, és egyébként jogos, a nemzetközi közösség által is megértéssel kezelt indulatait könnyen golyózáporba fojthatja, bombát felejthet az autóbuszon vagy a szemetesládában, vállalva a kockázatot, hogy uralkodója vagy kormánya, aki vagy amely egyébként saját fegyveres erőin, illetve az azokon belüli aktuális erőviszonyokon, valamint - ha szerencséje van - a lába alatt tocsogó olajon kívül az égadta világon senkit és semmit nem képvisel, elhatárolja magát tőle. Adott esetben talán egy teljes hétig is megtartóztatja magát attól, hogy ne kérje - és kapja meg azonnal - a világpolitikai elit és a nemzetközi közvélemény segítségét valami pitiáner história ügyében. Például hogy hová, illetve kiknek szabad lakásokat építeni. A leendő palesztin állam néhány kulcsfigurája, például az erősen Szörnyella állagú Hanan Ashrawi nem igazán késlekedett annak a leszögezésével, hogy a jordán határőr ámokfutása voltaképpen válasz a jeruzsálemi lakásépítési terv által megtestesített provokációra. Érthető tehát.

És tényleg, van benne valami kísértetiesen érthető. Kussolni kell, különben lőnek; visszavonulni a védhetetlen, mindazonáltal a nemzetközi közösség által is méltányosnak ítélt határok mögé, különben tiltakoznak, pincébe költözni, gázmaszkot ölteni, mert a mögül lehet a legautentikusabb Anna Frank-pillantást lövellni, folytatni a békefolyamatot, aláírni a megállapodásokat, amelyeket aztán akkor és úgy rúgnak fel azok, akiknek épp erre szottyan kedvük, akiket épp erre szocializáltak, fanatizáltak és finanszíroztak azok, akik később esetleg elhatárolják magukat tőlük, engedni kell nekik, mert ezt kívánja a nemzetközi közvélemény, aztán fogadni az állomáson a kondoleálásukat, a gyilkosokét vagy a politikusaikét meg a helyzetről felületesen tájékozott, mindazonáltal Izrael ügyében hihetetlenül konzekvens világpolitikai vezetőkét, és végül felszállni a békefolyamat által biztosított marhavagonokra.