Arató András: A Pokol közelében

publikálva
1997/11. (03. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szerző a New York-i New School for Social Research tanára.

A szerző a New York-i New School for Social Research tanára.

Egy kicsit mérges vagyok magamra. Amikor Pokol Béla már elég régóta nem jöhetett számításba a magyar politológiában és társadalomtudományban, úgy tűnik, túl komolyan vettem, és mindenképpen felhívtam rá a figyelmet. Alkalmat adtam neki, hogy három és fél sűrűn gépelt oldalon válaszoljon nekem, hangsúlyozva, hogy olyan valakinek tart, akinek tisztelni tudja legalábbis régebbi munkáit. Ami azt jelenti, hogy Nyugaton persze a hozzám hasonlók őt is tudják tisztelni. Ezért a lehetőségért, amit akaratlanul is nyújtottam neki, szemmel láthatóan hálás, nemcsak úgy általában kedveskedik, de szépen meg is dicsér: "Arató András okosabb, mint a Fidesz vezérei." Nem tudom, hogyan fogom ezt a nagy bókot kiheverni.

Persze Pokol azt állítja, hogy sokban (de nem mindenben!) tévedek, de ezt nem veszi rossz néven, mivel New Yorkban élek, és az Interneten sem kapom meg az Új Maót, meg gondolom, a Demokratát, a Magyar Fórumot, és nem tudom, mi mást még, amiből kiderülhetett volna, hogy az ország "megoldatlan társadalmi, etnikai (!) és kulturális ellentétei miatt" a legmélyebb kultúrharcban szerveződik, amelyben csak két oldal van, és ami nem értelmezhető a politológiai kategóriákban, amikben én gondolkozom, meg gondolom, a tudományos felmérések eredményei szerint sem, mert ezekben nyoma sincs annak a polarizációnak, amiről ő álmodozik. Sebaj, tévedtem én máskor is, és nem tehetek arról, hogy sohasem tudtam az ilyen mély, tudományos kategóriákban és empirikus kutatásokban értelmezhetetlen folyamatokat még csak észlelni sem, nemhogy komolyan venni.

De valahogy mégsem értek valamit. Ha a kultúrharcban csak két oldal van, és az egyik lényegében a pária SZDSZ, akkor miért is fél Pokol, hogy a Fidesz átmehet a rosszabbik oldalra? Mert lehet, azt állítja, hogy az SZDSZ-ellenesség állandó verbális hangoztatása pusztán színjáték. De akkor mégsem lenne igazán pária az SZDSZ? Ha viszont az SZDSZ valóban pária a Fidesz számára is, akkor egy Fidesz-MSZP-szövetség végre azt jelenthetné, hogy az ország megszabadul attól az erőtől, ami "társadalmi, etnikai és kulturális" tönkretételén fáradozik. Ezzel Pokol szerint az lenne a baj, hogy a Fidesz, aki szerinte alkotmányos kérdésekben mindig is az SZDSZ "segédcsapataként", mint egy "pótkormánypárt" működött, képes belépni a "szocialista egységtáborba", azaz képes a jobboldalon begyűjtött szavazatok zsákmányával elhúzni a szocialisták felé, és az új hatalmat pont olyan célokra felhasználni, mint az SZDSZ 1994-ben. Nemcsak az FKgP rovására történne mindez: még rosszabb az a lehetőség, hogy így a Fidesz talán végleg el tudná érni, hogy az 1989-1990-es közjogi rendszer rögzüljön. Nagyon rossz lenne ez azoknak, akik kétkamarás parlamentről és karizmatikus elnöki rendszerről álmodoznak, mint Pokol, aki még mindig a köztársaság alapító atyjának szerepére vágyik.

Mégis azt állítottam, hogy mindaddig, amíg a Fidesz részt vesz az SZDSZ démonizálásában, és nem hajlandó elismerni, hogy az SZDSZ legitim okokból lépett koalícióra az MSZP-vel, nem lesz képes végrehajtani a bűvészmutatványt, amitől Pokol fél. Minden párt érdekelt a hatalomban, de az SZDSZ-ben 1994-ben mindenki tudta azt is, hogy a volt állampárttal való koalíciókötésnek nagyok a veszélyei az SZDSZ mint párt számára. Én akkor részt vettem a koalíciókötés körüli pártvitákban, és biztos vagyok benne, hogy minden más megfontolás mellett nagyon fontos volt az az érv is, ami szerint az ország érdeke két alapvető dimenzióban megköveteli a koalíciókötést. Először is az MSZP belső viszonyai miatt egyedül nem képes végrehajtani a gazdaságilag alapvetően fontos reform- és megszorító intézkedéseket. Másodszor pedig nem kizárt, hogy az MSZP hajlandó lenne jobboldali szövetségesekkel egy elnöki vagy félelnöki, egy korporatista vagy félkorporatista rendszert alkotmányos szinten bevezetni. Hogy az első ponton igaza volt az SZDSZ-nek, azt közben a gazdaságpolitikai fejlemények - amik ugyan súlyos népszerűségvesztést hoztak a koalíciós pártoknak, de nagyon is javítottak az ország gazdasági alaphelyzetén és nemzetközi megítélésén - bőven igazolják. De igaza volt a második ponton is, mert az új alkotmány körüli harcok bebizonyították, hogy komoly volt és maradt is a lehetősége annak, hogy a kétharmados alkotmánymódosítási szabályt felhasználva megdöntsék az 1989-90-es közjogi rendszert.

Igaza volt Pokolnak, Debreczeni József 1994-ben a Népszabadságban (!) óva intett, nehogy a jobboldali szavazatok a második fordulóban az SZDSZ-t támogassák az MSZP ellenében. De ő akkor nem valami "társadalmi, etnikai és kulturális" alapú kultúrharc nevében tette ezt, hanem azért, mert a veszély szerinte nem az MSZP abszolút többsége, hanem a két párt kétharmados többsége volt, ha koalícióra kényszerülnek. Félt az úgynevezett alkotmányos vagy alkotmányozó diktatúrától. Én például akkor szintén az NSZ-ben azt válaszoltam, hogy az SZDSZ továbbra is az 1989-90-es közjogi rendszer legfőbb védelmezője, nincs tehát alkotmányos diktatúráktól és oktrojált alkotmányoktól félnivaló. Számomra fontos volt, amikor ezt a pontot végre 1996-ban Kónya Imre, Salamon László és Áder János is elismerték.

A rendszerváltás közjogi rendszerének megvédésében azóta nagyok az érdemei a Fidesznek (és az MDNP-nek is, amit Pokol egyszerűen kihagy, amikor engem ezen a ponton idéz). Emellett elvileg a nemrég még thacherista fiatal demokratáknak szintén támogatniuk kellett volna a koalíció gazdaságpolitikáját, ami az SZDSZ nélkül nem lett volna lehetséges. Így a Fidesz vezetőinek nem kellene tisztán hatalomvágyból vagy az SZDSZ iránti utálatból fontolgatniuk egy elképzelhető koalíciót az MSZP-vel: komoly érvekkel lehetne alátámasztaniuk egy ilyen koalícióban való részvételt. De ez csak akkor lenne lehetséges, ha előbb elismernék éppen azokat az érveket, amik az SZDSZ-t a koalícióba vezették; így először az SZDSZ felé kellene nyitniuk, hogy azután nyithassanak az MSZP felé. Nem tagadhatom, számomra szimpatikus lenne egy olyan koalíció, amelyben két liberális párt valóban ellensúlyozni tudná a szocialistákat, és mostani vezetőik szűk körétől megszabadítva őket, az MSZP késlekedő szociáldemokratizálódását segítené elő. Ám be kell vallanom, a két liberális párt, de főleg a Fidesz mély előítéletei miatt nem tartom ezt a megoldást valószínűnek.

Így viszont éppen az ellenkezőjétől félek, mint Pokol. Ha a Fidesz nem nyithat balra, mivel nem nyerhet egyedül, csak a jobboldalon, tehát Torgyánnal és Giczyvel alkothat koalíciót. Én nem úgy értelmezem a Kövér László interjújára adott orbáni választ, mint Pokol, vagyis mint az MSZP-vel kötendő koalíció további lebegtetését. Amit ma Kövér és Orbán állítanak - hogy csak akkor jöhet számításba az MSZP, ha teljesen lecseréli vezetőit és megszabadul programjától -, az nevetséges abszurdum, és a lehetőség tagadásának számít. Ilyen feltételekről nem beszélnek, amikor a kisgazdákkal való jövőbeli viszonyukat elemzik. Retorikai szinten sajnálatosan annyira jobboldali pártot alakítottak ki magukból, hogy ezen már csak egy merész fordulattal változtathatnak. De ez a fordulat csak akkor lenne lehetséges, ha beismernék, ami még mindig igaz: hogy a kardinális alkotmányjogi, politikai és gazdasági kérdésekben közelebb vannak a szabad demokratákhoz, mint akár a kisgazdákhoz, akár a szocialistákhoz. Mivel erre nem hajlandók, a szavazói zsákmányt, amivel elhúzhatnak, valójában a középen szerzik, és vele csak Torgyánékat gazdagíthatják.

Ebből a szempontból az az erős érzésem, hogy Pokol csak egy elterelő hadműveletet próbál végrehajtani. Amikor a Fideszt, és legutóbb például Deutsch Tamást, támadják a kisgazdák, ez valójában csak arra jó, hogy amíg lehet, segítsék a fiatal demokratákat abban, hogy megtartsák a centrista szavazóikat, akik félnek Torgyánéktól. Külön-külön a Fidesz és az FKgP, egészen a választások második fordulójáig, többre megy, mint együtt; ahhoz, hogy később együtt kormányt alakítsanak, jobb jelenleg egymástól megtartaniuk a távolságot. Ebből áll szerintem ma a játék, és a kedves Pokol Béla az én cikkemre adott válaszát is ezért használja fel arra, hogy a Fideszt megtámadja. Igaz lehet persze, hogy szeretne a Fidesztől néhány szavazatot maguk vagy inkább a KDNP számára megnyerni. Erre a jobboldali relatív erőviszonyok miatt van szükség. De az is biztosan igaz, hogy meg szeretné őrizni az egyesült jobboldal számára azokat a centrista szavazókat, akiket csak a Fidesz tudott a mostani koalíciótól, különösen az SZDSZ-től megszerezni. Ezért célszerű az SZDSZ pária mivoltának hangoztatását és a Fidesz (jóval engedékenyebb és a szavazók számára nem túl érdekes) alkotmánypolitikai kritikáját összekapcsolni.

Az a gondolatmenet, amibe a múltkor belekezdtem, a liberális válasz lenne erre a hadműveletre. A Fidesz azért sebezhető igazán, mert jobbra tart, és nem azért, mert néha úgy tesz, mintha talán nyithatna bal felé is. Ezért vissza lehetne szerezni a szavazóinak azt a harmadát, akik az SZDSZ-től pártoltak át. (Felteszem, hogy egy másik harmadot a széteső jobboldaltól szereztek, de azt azért nem gondolom, hogy ezek mind szeretnék Torgyánt hatalomra segíteni.) Ehhez persze az kellene, hogy tisztán meg legyen mutatva először is a véleményformáló értelmiség számára, hogy valószínűtlen akár az, hogy a Fidesz egyedül is tud nyerni, akár az, hogy balra éppolyan könnyen fordulhatna, mint jobbra. (Be kell látnom, hogy Nagy Sándort inkább Torgyán, mint a Fidesz tarthatná meg a hatalomban. Érdekes módon erre a feltevésemre Pokol sohasem válaszol, és sohasem mondja meg, hogy pártja miért inkább a Fidesszel, mint az MSZP egy szárnyával szövetkezne, annak ellenére, hogy az utóbbiak közelebb vannak hozzá a számára kardinális alkotmánypolitikai kérdésekben. Emlékezzünk csak a meleg szavakra, amiket Torgyán és Maczó-Nagy intéztek Hornhoz és Vastaghhoz, amikor ezek májusban pártjuk "bal" oldala nevében megfúrták az új alkotmánykoncepciót. Ennek ellenére nem hiszem, hogy Magyarországon egy kelet-európai típusú vörös-barna koalíció valószínű lenne, mert az MSZP jelentős részben már egy modern, Európa felé orientált párt.)

Aki a Fideszre szavaz, Torgyánra szavaz. Azok a "centrista" szavazók, akik nem akarják Torgyánt, az SZDSZ-re kellene hogy szavazzanak. De lesz-e még SZDSZ 1998-ban, amelyre szavazni lehet és érdemes?

Múlt héten otthon jártam, és amit tapasztaltam, megrendítette hitemet abban, hogy a szcenárió, amit előző cikkem végén ecseteltem, valóban be fog következni. Ahhoz, hogy megismétlődjön a Fidesz 1993-1994-es térvesztése, részben az SZDSZ javára, az kell, hogy a szabad demokraták kikerüljenek mostani válságukból, ami persze nem külső kiközösítés, hanem belső bizalomvesztés következménye. Ehhez viszont kemény lépésekre volna szükség, amiket lehet, hogy nem képesek megtenni. Az is lehet, hogy mivel a párt külső értelmiségi támogatói majdnem az utolsó emberig megkívánják ezeket a lépéseket, valószínűbb, hogy végül megteszik, de csak akkor, amikor már túl késő lesz ahhoz a sikerhez, ami ma még lehetséges volna. Ha viszont a párt nem teszi meg, vagy nem teszi meg elég gyorsan azt, ami szükséges, és amit a legfontosabb támogatói joggal megkívánnak, alig fog bejutni a parlamentbe, és ha bejut, ott valóban az a kiközösített páriasors várhat rá, amit ellenségei olyan boldogan jósolnak neki. Ebben sajnos egyetértek még Pokol Bélával is, akihez olyan közel voltam a napokban, és mégis milyen távol tőle.

publikálva
1997/11. (03. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk