Ipari és Mindenféle Miniszter

  • 1996. szeptember 12.

Publicisztika

A köztársaság elnöke aláírta a régi-új miniszter kinevezését. A dolgok és személyek méltó helyükre kerülnek végre.

Mit tehetünk? Miért szeressük Suchman Tamást? Mert méltó a szeretetünkre, minden bizonnyal, hisz´ állítólag Horn Gyula miniszterelnök is annyira szereti, hogy mindig Suchman jár az eszében. Így fordul elő, hogy ha defektet kap, Tamás szerel; ha fekete macska keresztezi útját, akkor - merő megszokásból, nem babonából - egy marék sót szór Tamás fejére; éjjel felriadva zokogja bizalmasa nevét. Ha poszt üresedik meg, akkor annyit mond: Tamás.

Nyilván minden oka megvan, hogy szeresse ezt az embert. És ha a miniszterelnök szereti, kövessük példáját. Mert, ugye, valójában nem sokan tudják, ki is ez a Suchman. A sajtóban megjelenő információk szerint portréját egyetlen ecsetvonással meg lehetne festeni: szürke háttéren erőteljes rózsaszín lojalitás. Mert nem nagyon bírja ezeket a kapitalistáskodó viszonyokat: attól, hogy itt megveszik a gyárat és mindenkit kirúgnak, hát ettől hányni tudna, de nem teszi. Végrehajt. Fenntartásokkal, de teljesít. Ha el kell adni, elad, és meg kell hagyni, elég ügyesen; ha nem szabad eladni, akkor nem ad el. Lett volna pénzügyminiszter is, ha úgy alakul: üzente, nem fél a megméretéstől. Nem ért hozzá, de beletanul. Csak tessék békén hagyni a szakértelemről szóló ócska trükkökkel meg a rosszízű belvárosi dumákkal.

Suchmantól az SZDSZ eleinte - talán nem véletlenül - rosszul volt, és határozottan hárította a miniszterelnök minden kísérletét, hogy a derék Tamásra újabb posztokat bízzon. Aztán most megtört a jég. Az SZDSZ-es ipari államtitkár, Soós Károly Attila a hír hallatán olyan messzire futott, hogy még most is fut, hogy igazából miért, azt nem árulja el senkinek. De mindegy, legyen a Tamás Ipari és Mindenféle Miniszter, ha ezen bármi is múlik. Ha bármin most már bármi is múlik a koalícióban.

Az SZDSZ mintha úgy taktikázna, hogy mindegy, mit gondol vagy mond a régi-új miniszter, újra teszi majd a dolgát, mint eddig is. A régi-új miniszternek nincs véleménye, nem kell vele számolni. Nagyon erős felettes énje van viszont, aztat pedig úgy hívják, hogy Horn Gyula. Bármit mond majd Suchman, avval vagy Apuci véleményét tolmácsolja, vagy a kedvében akar járni. Mert Apuci jó; ha a kis Tamás durcáskodik, a "kis plasztikot" lecsapja a stelázsira, Apuci nem vág rá a kis fenekére neki, hanem az ölébe veszi, és megvigasztalja, és elmagyarázza a néniknek meg a bácsiknak, hogy milyen jó kisfiú a Tamás.

Figyeljük tehát Horn kezét, miközben beszél. Akár csalhat is.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.