Önfeljelentés: T. Hatóság! Alulírott, dr. Vágvölgyi András budapesti (pontos cím a szerkesztőségben) lakos, feladom magam, mert, noha nem vagyok Esztergom környéki vagy dunakanyarbéli lakos, és a ketchuptól kimondottan irtózom, az Interneten a Lycos nevű keresőprogram segítségével rákerestem az üzemanyag és a műtrágya kifejezésekre (fuel & fertilizer). Engedjék meg, hogy rávilágítsak e két kifejezés emberiségellenes voltára. Mert ezáltal - jóllehet ráakadtam olyan, az emberiség jövője szempontjából ártalmatlan, sőt, bátorítandó számítógépes szöveghelyekre, mint a Tajikistan Agricultural Update és más mezőgazdasági Internet-site-ok - a program olyan felettébb veszélyes küllemű URL-ek közelébe is vitt, mint az ftp://alterenatives.com/library/envforst/wea20059.txt vagy a http://www.gl.unbc.edu/"gsilve2/html/cookbook/FertilizerBomb.html, melyek sejthetően házilag készített bombareceptekhez visznek. Tartozom egy vallomással: lényem egyik eléggé el nem ítélhetően erős vonása a bizarr és perverz dolgokhoz való vonzódás. Minek tagadnám, ha már ott volt előttem, hát én rákattintottam ezekre a nyilvánosan elérhető site-okra, s kicsit úgy éreztem magam, mint Carlos vagy a hezbollahos Muszavi család legkisebbik fia, vagy teszem azt Timothy McVeigh édesöccse. (Utóbbi az 1995 áprilisában Oklahoma Cityben robbant - és több tucat embert megölt - fusibomba letartóztatásban lévő gyanúsítottja.) És megtaláltam, amit kerestem! Idézem (még nem veszett ki belőlem az állampolgári kötelességtudat szikrája, úgyhogy a magyar fordítást mellőzöm):
How to make a fertilizer bomb. Ingredients:
- Newspaper
- Fertilizer (the chemical kind, GREEN THUMB or ORCHO)
- Cotton
- Diesel fuel
Make a pouch out of the newspaper and put some fertilizer in it.
Then put cotton on top. Soak the cotton with fuel. Then light and
run like you have never ran before! This blows up 500 square feet
so donot do it in an alley!!
Angolul olvasó kisszámú honfitársunk előtt máris világos, hogy miért is akarom feljelenteni az Internetet. Hát, ahol az ilyet megengedik, T. Hatóság, az ellen nem elég a Bizalom Vonalával meg KBI-vel és hasonló kisszerű módokon küzdeni! Ha kell, tiltsunk! Mert az nem elég, hogy a nyomozó hatóság az adatvédelmi biztossal való konzultálás nélkül kikéri az Internet-szolgáltatóktól az Esztergom környéki előfizetők névsorát, és a szolgáltatók többsége kiadja - volt, aki renitens módon nem adta ki szép szóra: MatávNet, iNteRNeTTo, E-Net -, de a kérdést a köztudatba, s talán lanyhuló éberségű Hatóságaink figyelmének fénycsóvájába, irányító tévéműsor (Objektív) főszerkesztőjének (Bánó András) első hazai online interjújához (iNteRNeTTo, szeptember 2.) hozzászóló firkász (Györei Péter) ilyenekkel frocliz, idézem: "A ketchupos affér, ha másra nem is, arra jó volt, hogy elsőként tesztelje a hazai Internet-szolgáltatók civil kurázsiját, integritását. Sajnos, alig akadt olyan szolgáltató, aki megtagadta volna kliensei kiszolgáltatását a rendőrségnek. Paradox módon a legnagyobb civil kurázsit egy állami óriáskorporáció, a Matáv tanúsította, amely bírósági végzés nélkül nem hajlandó kiadni adatait. A többi Internet-szolgáltatónak nehéz dolga lesz, míg visszanyeri kliensei bizalmát, hisz a mostani eset azt bizonyítja, hogy személyes adatainkhoz szinte akadálytalanul juthat hozzá a rendőrség Internet-szolgáltatónk jóvoltából." No ez az, amiről beszélek, uraim! Hát meddig tűrheti a nép állama, hogy nyikhajok ficeregtethessék, hogy kattintgathassanak üptre-hopra, hogy azt nézzenek meg, amit akarnak? Mint mondottam: ha kell, tiltsunk! Legyünk olyanok, mint Szingapúr, a számítógépesítettségben élenjáró, s a kattintgatási kedv nyesegetésében is tündöklő ázsiai mintaország.
Kétséget kizáróan kitűnő ötleteimért, reménylem, enyhülten tekintenek majd rám, s az én nagy-nagy bűnömre, lesz még szőlő, áll Buda még, nem veszhet az 1100 éves közérdekű bejelentői virtus, éljen Raszputyin! Maradtam tisztelettel: (aláírás, név, cím, mint fent).
Para-Kovács Imre
Én-teriőr
Egy teljesen új baktériumtörzs próbál tanyát verni bennem, direkt rám tenyésztették ki, a jobb szememből indulnak a könnycsatornán keresztül, aztán egyik egységük megtévesztésből kitámad az orromon át, míg a többiek megtelepednek a hörgőimen. Enyhe lázzal kezdenek bulizni, hogy ki tudjak mozdulni, és elvihessem őket világot látni, aztán, amikor néhányan ki akarnak szállni, elkezdik macerálni a nyelőcsövemet. Minden köhögés egy feltételes megálló, rakom szét őket, mint egy gyakorlott újságkihordó, a felesleges szaporulat meg szépen megtelepszik a szembejövőkön.
A gyógyszerésznő nem is kérdez semmit, csak pakolja elém a készletet, látott ő már ilyet eleget, elveszi a pénzt, aztán tétován elhátrál.
Otthon végeláthatatlan fetrengés, Chandler, Mándy, Kundera, Gibson meg az ágy mellett halmozódó használt papírzsebkendők neszezése. Ez az öntudatlan posztmodern installáció már több nagy művészt megihletett, legutóbb például Rottenbiller álmodta bronzba Kun Béla egykori szobra helyén tízezer Nozzi típusú, háromrétegű taknyos zsebkendőből a Kitömött nyúllal játszadozó náthás copywriter allegóriáját. Én csak azt akarom, hadd legyen mindig napfény, ég, mama és én, de a lehetetlen szögben elhelyezett ablakokat lassan kitakarják a zabolátlan zsepik, az ágy köré odagyűlik minden, ami az élethez szükséges, miközben nyitott szájjal lélegzem, mint egy tűrhetően funkcionáló imbecillis. Sokat adnék, ha megoszthatnám önökkel a látványt, midőn kissé felfúvódott, buta arccal hallgatom a pápa megérkezését a Kossuth rádió minden igényt kielégítő összefoglalójában, a falról pedig a rendszerváltást megelőző években elhalálozott növényevők kísérik figyelemmel - nem minden káröröm nélkül - szenvedéseimet.
Ez a hőemelkedéses, eltompult állapot egyébként lehetne egész kellemes is, leszámítva talán Sipos F. Tamás új lemezének reklámját, ami mechanikus könyörtelenséggel, óránként lecsap, ha tekintetbe vesszük a szabadtéren zajló nedves évszakváltást és az áramló sarkköri légtömegeket, északi széllel súlyosbítva. Bent legalább áll a lég, de a ház előtt apró magyar kapaszkodik nemzetiszín zászlajába, és megszeppent arcán világosan látszik, hogy tulajdonképpen már kiegyezne a magyar-román alapszerződéssel, ha valaki garantálná neki, hogy épségben hazaér.
Turcsányi Sándor
Láthatás
A függöny lement, egészen a zenekari árokba, és ha már ott volt, fölhozta a szenet, jó lesz, ha jő a nagy hideg. Véget ért az első felvonás, melyben Petőfi Gergely kis híján hazavitte munkája gyümölcsét. Ám mielőtt Bornemissza Sándor, Csupaháj alakítója, elindulhatott volna szerencsét próbálni vagy szerecsent mosdatni (ezt döntse el az utókor, azért fizetjük): szünet következett.
Melyben a játszó személyek s a közönség külön-külön büfékbe tódult. Megéheztek, ne szépítsük.
Terülj, terülj, Büfésném! éppen a másodállása körüli pimf ügyekkel bajlódott Környén, ezért a nézőtéri büfében csak húsvétról maradt habcsók és nyúltetem volt kapható, tudniillik az ezres álomhatáron belül. De a művészek társalgójában dús volt ám a trakta: tán tor, tán lakoma?
- Már a fülemen jön ki - sóhajtott a kétségtelenül megviseltnek tűnő színigazgató, s valóban, feje közepének magasságából egy rongyos kiflit vagy zsömlét húzott elő. - Elég hangos, ami azt illeti - tette még hozzá.
Rottenbiller egy szemhunyás alatt megértett mindent. Fölragadott hirtelen egy kefíres szendvicset, csak amúgy félvállra, betolta a szemén.
- Ez már zöld volt - hörögte büszkén.
A többi, mint a karikacsalás.
Bornemissza Sándor megsimogatta az aszpikos legyet.
- Érdesített felületű - suttogta átszellemülten, majd egy diszkrétet böffentett.
Petőfi Gergely a hajára kente a kenyeret, ekképp állítván elő egy, már-már feledésbe merült, tájjellegű csemegét, mit a köznyelv máig is zsíros deszkának nevez.
- Hozzá a hagyma: lila - sült ki csendben a szeme, két tojással.
Dobó Béla most sem maradt alul. Egy, írd és mondd, kovászos uborkát helyezett a hóna alá. Pár perc múlva megnézte és lerázta.
- Az uborka hőemelkedésben szenved - szögezte le, az egyik berendező és az ügyelő segítségével, közvetlenül az ugyancsak, feltételezhetően takarékossági okokból, asztalhoz rögzített hamutartó mellé.
Mielőtt a statisztéria és a műszak is részt kért volna a mulatságból, Kovácsné Margitka érctorka vetett véget a kellemes együttlét jegyében folyó szünetnek.
- Kínpadra, fiúkák - mondta a hangosbeszélőbe, és hasonlóképpen fémes tekintetét egy Kökörcsin tanár úr öntudatával hordozta végig a körülötte sertepertélő Bodri macska rovargyűjteményén.
Kovács Kristóf
7, hó
Nincs: 1) zok- és indulatszó, a legjobb, de legalábbis az egyetlen lehetséges félfrappáns válasz el nem hangzó kérdésekre, vonatkozzanak azok valamely tárgy vagy fogalom jelentésére, a pontos idő mibenlétére vagy az ember pillanatnyi hogylétére.
2) Mitológiai madár, valami szibériai néptörzs mondakincsének fontos alakja, létezéséről az onnan elvándorolt finnugor törzsek tudósították az erre egyébként egyáltalán nem kíváncsi európaiakat, akik a kapott információt azonnal el is felejtették. Ebben az is a segítségükre volt, hogy a finnugorok se tudtak sokat mondani róla. Írásban természetesen semmi nyoma a madárnak, csak a szibériaiak mesélték, hogy van valami madár, a turul szegény rokona, szárnyatlan, de mégis mindig repülni próbál, vérfagyasztó krúgatással nekifut, karmai nyomán felporzik a hó (aminek a n. örül, mert azt hiszi, hogy ellenfelei valami nagy és félelmetes állattal tévesztik össze, holott erről szó sincs, sőt: ellenfelei többnyire épp a porhó örvényléséből jönnek rá, hogy n. van a közelben, olyannyira, hogy több ottani állatfajtánál megfigyelhető az a pavlovi reflex, amikor felszálló porhó láttán összefut a nyál a szájukban, a fejlettebbek eszcájgcsörömpölésre emlékeztető hangokat csalnak ki magukból), amire egyébként a n. allergiás, tehát még futás közben tüsszögni kezd, majd lendületet vesz, hogy felrepüljön. Ekkor azonban, lévén szárnyatlan, a csőrére esik, majd feltápászkodik, hogy a nap hátralévő szakaszát elmélkedésre és új tervek kovácsolására fecsérelje. Mindkettőt feleslegesen: elmélkedésében sose képes továbbjutni annál a mozzanatnál, hogy biztos a tüsszögés miatt nem tudott a felszálláshoz elegendő lendületet venni, új tervei közt pedig sosem szerepel az, hogy végre abba kellene hagynia az egészet, és kitalálni valami újat, ami esetleg még akár sikerülhetne is.
Persze, fűzik hozzá a n.-ről szóló legendák terjesztői, biztos az sem sikerülne. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezek a legendák írásos változatban nem léteznek, csak szájhagyomány útján terjednek, ámbár ezen a vidéken, lévén hideg, az embernek nemigen érdemes kinyitnia a száját, kevés beszédű népek élnek, a magánhangzók közül csak az ö-t, a mássalhangzók közül pedig a b-t és az r-t ismerik, ezért a legtöbb szavuk csak ööö brrrr-ként kottázható le, ráadásul a n.-ről szóló legendát terjesztő törzs nyelvében például ugyanazzal a szóval jelölik a tavaszi napéjegyenlőséget és a vakbélműtétet.
