Ha megpróbáljuk azt elemezni vagy felidézni, hogy mit éreztünk, amikor civil tüntetőként az első két internetadó elleni tüntetésre mentünk, és mit, amikor esetleg már nem mentünk el a sebtében, elhamarkodottan és ügyetlenül összehívott harmadikra, úgy az világosan mutatja, hogy az ilyen politikai tiltakozást megfogalmazó tömeglendület nagyon gyorsan le is lohasztható – leginkább a szervezők nem eléggé tudatos, nem eléggé körültekintő és a tömeg csoportdinamikáját nem vagy csak kevéssé figyelembe vevő verbális és szervezési gesztusaival.
Míg a tömegben egyénenként mindenki bonyolultan gondolkodik, addig a tömeg összességében – minél nagyobb, annál – egyszerűbb közös gondolkodásra képes. Ha nem így lenne, hatástalan maradna mindenféle populizmus is, és Orbán pöffeszkedően üres, öntelt szónoklatai közröhejbe fulladnának. Ehelyett sajnos van módunk – túlságosan is közelről – megfigyelni azt, hogy a populista népvezér milyen alattomos eszközökkel manipulálhatja a vonzásába kerülő és kritikátlanná váló tömeget.
| ||
A százezres október 28-i tömeg, de már a két nappal korábbi is egy jó minőségű – nem populizmusra vágyó – gyülekezet volt. És noha egyénenként mindenki többet akart, mégis egy mindenkit sújtó, de valójában partikuláris, a tiltakozás szempontjából azonban pontosan artikulálható, és épp a látszólagos értelmetlensége okán az autokrata, antidemokratikus kormányzást egyetlen látványos gesztusba sűrítő kormányzati (vagy kormányfői) adótervezet volt az, ami miatt a régóta semmiféle valódi politikai aktivitást nem mutató civilek megmozdultak. Ez a tény pontosan jelzi az indulati szelepek működésének nehezen kiszámítható működésének mechanizmusát. Sokan – elemzők és kommentelők – azt kérdezték értetlenül, hogy miért nem mozdult meg ekkora tömeg már a komolyabb problémák miatt?
De rosszul látják! A tömeg valójában így is az egész miatt mozdult meg (hiszen a tüntetők nagy része jól tudta, hogy az internetadó csak ügyeskedő elterelő gesztus a kormányt és a hozzá közeli politikusokat hírbe hozó amerikai kitiltási botrány miatt). Csakhogy ebben a politika által minden oldalról kifárasztott, széttaposott és valójában eljelentéktelenített civil aktivitási mezőben – nem véletlenül – éppen egy olyan hívószó hozta elő ezt a szunnyadó aktivitást, amelynek az egyszerűségében és a pontos, világos artikulációjában volt az ereje. Persze a szervezőknek fel kellett volna ismerniük, hogy a gesztus, ami lendületbe hozta az egészet, már nem tart ki az egymást túl gyorsan követő harmadik alkalomra. A tüntetéseken összegyűlő tömeg létszámarányai jól mutatják ezt a meredeken felfejlődő, majd hirtelen visszaeső diagramot: 30 ezer – 100 ezer – 9 ezer.
Ezek felismerését követően kezdődhetne a valódi politika, a valódi politikai tevékenység, aminek persze több – jó és rossz – lehetősége és iránya is lehet:
1.
Okos hosszú távú építkezéssel a célok folyamatos tágítása, de szem előtt tartva a tisztán artikulálható, mindenkit érintő dolgokat (általános korrupció, a választási törvények és területek önkényes átszabása, az alkotmány ugyancsak önkéntes módosítása, oktatási intézmények ellehetetlenítése stb.)
Az ilyen hosszú távú építkezés két dolog miatt lenne fontos (éppen az adott helyzetben):
a) Lehetne, de egyelőre a százezres tüntetés ellenére sincs az a forradalmi hangulat, amely egyetlen megmozdulással elsöpörhetné az Orbán kormányt (a vasárnapi tüntetésnél látványosabban nagy erejű ütéssel, veszélyesebb társadalmi káosszal járó taxisblokád is csak megrendítette az Antall-kormány működését, de nem tudta felszámolni, ahogy a tévészékház elleni támadás és az azt követő események is csak megrendítették a Gyurcsány-kormányt, de nem tudták megpuccsolni, meglehet, ez volt az eredeti szándék.
b) Hogy az egész ne fulladjon a totális káoszba és kvázi polgárháborús eseményekbe, kell a hosszabb távú, megbízható programmal rendelkező irányítás, amely alkalmas a szelepek egészséges, nem populizmusba hajló megnyitásán túli politikai mozgások irányítására is.
Jó helyzetfelismeréssel rendelkező tüntetésszervezőket már látni (habár a harmadik tüntetés összehívása ezt megkérdőjelezi némiképp), de valódi politikai erőt, gondolatot, cselekvési képességet is felmutató vagy felmutatni képes személyek még nem léptek az újonnan megnyíló politikai porondra. Ennek hiányában pedig a tömeg esetleges túlmozgása lehetőséget kínálna a már hitelüket veszett pártok számára, hogy megpróbálják lenyúlni a civilszerveződést, ami természetesen a tömeg aktivitásának azonnali visszahúzódást eredményezné, hiszen a választások kudarca világosan bizonyította, hogy a váltást a választók nem ezekkel a pártokkal képzelik el. Legalábbis a ballib oldalon biztosan nem.
2.
Rossz, hőbörgő populizmus, színtiszta ellenségképgyártás, ez a populizmus azonban nem működik olyan karizmatikus személy hiányában, akit a tömeg kiválaszthatna a feltétel nélküli követésre (lásd Orbán a saját hívei és rajongói számára), a ballib oldalon pedig egyébként sem alkalmazható. Orbán populizmusa ellen nem baloldali populizmussal kell fellépni. Ez súlyosan elhibázott gondolat lenne.
3.
A tüntetésszervezők önfelszámoló belső elbizonytalanodása, széttagozódás a szervezésben, egymással versengő, de egymással összefogásra képtelen csoportok alakulása. (Most sajnos mintha ebbe az irányba indult volna meg a mozgás, és ez az, ami több mint aggasztó.)
Én a fentiek alapján és ezek figyelembevételével nézem aggodalommal azt, ami történik, és a százezres október 28-i tüntetést megelőző és eredményező határozott, de egyszerű gesztusok helyett zavart keltően artikulálatlan, egymásba mosódó és egymással felcserélhető gesztusokat látok azok részéről, akiknek éppen ezeket a zavart keltő gesztusokat kellene elkerülniük.
November 17-ére két esemény lett meghirdetve: két különböző időpontra, két eltérő helyszínre, és a szervezőket tekintve – lásd a 444-en megjelent interjúkat – két, egymással rossz rivalizálásba kezdő és bonyolódó csoport által. Ez jól érzékelhetően megosztja és összezavarja az egyébként megszólítható és aktivitásra bírható tömeget, minthogy a szervezők ezekkel a gesztusokkal a saját – épp csak megteremtődő – hitelüket is erodálják, aminek hiányában pedig nehéz bármiféle olyan, ismétlődően komoly megmozdulásra számítani, amelynek politikai súlya is lehetne.
Még nem késő ezeken a rossz tendenciákon változtatni.
November 17-ig és aznap majd kiderül, mit gondolnak minderről a szervezők, és hogyan reagál erre a tömeg.
Mindenesetre az október 28-i tömeg létszáma és a tüntetés mérete a felelősség egy magasabb kategóriájába emelte az internetadó ellen indított tüntetést. Ehhez a felelősséghez kellene most felnőniük a szervezőknek mentálisan és taktikailag is, hogy a tömeget is biztonsággal tudják megérkeztetni ebbe a magasabb érzékenységű és hatékonyságú politikai mezőbe.
