Publicisztika

Innen? Hová? Jönnek a Jugoszlávok

Magyar Bálintot, az SZDSZ elnökét (és vele együtt feltehetőleg a frakcióvezető Kuncze Gábort) Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a múlt héten lényegében lemondásra kényszerítette. Demszky - akiről, bár eddig hivatalosan talán még senki nem jelentette be, köztudott, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje lesz a 2002-es kampányban - levelében ultimátumot intézett a pártelnökhöz: vagy átadja neki a boltot, vagy a főpolgármester a továbbiakban nem vesz részt a liberális párt vezető testületeinek a munkájában. Demszky tavaly karácsonykor azt nyilatkozta lapunknak, hogy ha az SZDSZ belátható időn belül nem növeli a támogatottságát, és tovább folytatja a töketlenkedést, akár új párt alapítását sem tartja kizártnak; a mostani levélben kilátásba helyezett bojkott talán ennek lett volna a bevezetése.
  • 2000. szeptember 21.

Dobrovits Mihály: Mielőtt minden egész eltörik

A XX. század utolsó évnegyede következik. Márpedig egy évszázadot és egy évezredet lezárva, számvetésre kényszerül az ember, még akkor is, ha ez az önmagunk irányába tett gesztus némi elkerülhetetlen pátosszal jár együtt, s ha a kérdés: vajon a modernség évszázadának kimentével mit hoz a holnap, és milyen lehetőségeket szalasztottunk el, nehezen tehető fel és még nehezebben válaszolható meg az öniróniára oly fogékony korunkban.
  • 2000. szeptember 14.

Ájul-e Szerbia?

Tíz éve a közép-európai diktatúrák - puha és kemény kiszerelésűek egyaránt - saját súlyuk alatt dőltek össze. Kikoptak mögülük a nagy, történelmi személyiségek, a határozott ideák a hatalomgyakorlás módozatairól, kihunyt bennük az erőszak szeretete, és fényét vesztette bornírtságuk is. A rendszer saját pitiánerségébe fulladt bele; az apparátus feltörekvő tagjainak egyéni ambíciói hatályon kívül helyezték a történelmi víziót; márpedig a nép jól szervezett, hatékony elnyomása olyan eszme, amely némi grandiózusság nélkül nélkül nem valósítható meg.
  • 2000. szeptember 14.

Apo él!

Felpörgött a Fidesz olajügyben: míg a múlt héten a párt olajbizottsági tagjai még csak azt szorgalmazták, hogy a testület október 31-ig fejezze be munkáját (amit a többség elvetett), addig hétfőn ismertették képviselőtársaikkal a vonatkozó országgyűlési javaslathoz benyújtott kapcsolódó módosító javaslatukat. Ebben a vizsgálatokkal "kapcsolatos további feladatokról és a felelősség megállapításáról" értekeznek. A lényeg: a konkrét ügyeket az ügyészség vizsgálja (tehát a bizottságosdit abba lehet fejezni), a parlament pedig állapítsa meg a Németh- és a Horn-kormány politikai felelősségét. Az ellenzéki bizottsági tagok - ideértve a MIÉP delegáltját is - köpni-nyelni nem tudtak, de a bejelentés láthatóan megviselte Pallag László elnököt is; majd ki-ki vérmérsékletének megfelelően reagált (a szabaddemokrata Kóródi Mária "pofátlanságnak" nevezte az indítványt).
  • 2000. szeptember 14.

Kuruc labancok

A múlt héten az EU által kinevezett bölcsek (Martti Ahtisaari volt finn elnök, Marcelino Oreja volt spanyol miniszterelnök és Jochen Frowein volt uniós emberjogi izé) hozzávágták a vödröt Jacques Chirac francia elnökhöz: nem szerencsés tovább játszani a szankciósdit a kis Ausztriával, mert "kontraproduktív", és felébreszti az osztrákok nacionalista érzelmeit (ilyenjük egyébként alig volt eddig nekik). Chirac, aki mellesleg az EU soros elnöki posztját is betölti, a minap már Haidertől is vehette a friss üzenetet: nagyobb vereséget szenvedett, mint Napóleon Waterloonál; van még néhány napja, hogy kenyérrel dobjon vissza a kétszáz nap magányra ítélt Ausztriának, és saját magába törölje a lábát.
  • 2000. szeptember 7.

Lesz aranyunk bőven

Húzták, ameddig lehetett, de nincs tovább, lapunk megjelenésével egy időben elkezdik a XXVII. Nyári Olimpiát. Ám a verseny egy ideje tart már, úgy hívják: lélegzet-visszafojtott várakozás. Ki vár, és mire? Aranyra mindenki. Boldog, boldogtalan, érintett, érintetlen. "Én már megcselekedtem, amit megkövetelt a haza, betáraztam pár rekesz Arany Fácánt (naná, majd ezüstöt), most ti jöttök fiúk-lányok, aztán ne hozzatok rám meg a hazára szégyent!" Ha az itt felvillantott gondolatmenet túlságosan is lábszagúnak tetszik, tessék jobban körülnézni. Mi nem a polgárról beszélünk. Hanem politikusokról, újságcsinálókról, hivatásos hazafiakról, megszólalókról, véleményformálókról. Nagyon is jól emlékszünk a négy évvel ezelőtti játékokra, amikor már a harmadik napon mindenki az aranyakat reklamálta, amikor egészen a 200 hátig kellett rosszalló hangok között várakozni Egerszegi első helyére. Mert neki kötelező volt.

Függöny

Baromságokat tenni és mondani könnyű. Még nagyon ostobának sem kell lenni hozzá, elég, ha kikapcsol az ön- és kikapcsoltatik a külső kontroll, viszont működésbe lép a megingathatatlan elhivatottság tettvágya. A Nemzeti Színház olyan izé, ami láthatóan folyamatosan birizgálja a tettvágyat. Nincs szünet soha, az abszurd automatikusan íródik tovább. Az Erzsébet téri építkezés tényleg nagyon buta leállításával és a ´97-es építési törvénynek a sutba vágásával (ez a ´95-ös közbeszerzési törvényre utalva építészeti pályázat kiírását teszi kötelezővé ilyen esetben) kezdődött történet legfrissebb fejezetében a kormányzat Pesti Magyar Színházra változtatta a Hevesi Sándor téren álló Nemzeti Színház nevét. Azzal az álságosan bürokrata indoklással, hogy senki ne tévessze össze az új Nemzetit építő részvénytársasággal. PR-zseni legyen a talpán, aki képes eladni, hogy ez nem hülyének nézés. Ünnepi öltönyt öltünk, villamosra szállunk, hogy megnézzünk egy felemelő előadást a Nemzetiben, hát mi történik? Építési területen kötünk ki. Kérdjük a kubikost, nem-e ez a Nemzeti Színház, ide szól a jegyünk, negyedik sor, ötös, hatos szék. Az meg csak néz vissza, elment ezeknek az eszük. Homlokunkra csapunk, jaj, tényleg, összetévesztettük. De ennél is súlyosabb a névváltoztatás mögötti megalázó gesztus. A Hevesi Sándor téri társulat amúgy is régóta él ostromlott várként. A kritikusok rajta gyakorolják a levágás művészetét. Bálint András Nemzeti Színház-igazgatóvá történt kinevezésekor úgy érezték, őket már dobálják is kifelé. Aztán másik kormány jött, amelyik állítólag zsigereiben érzi a nemzet szíve dobbanását, és mit ad isten, pont ezek a fiúk rántják ki alóluk a szőnyeget. Percig sem vagytok fontosak, szól az üzenet, nehogy azt higgyétek. Mindezt tökéletes időzítéssel. Előbb havi félmillióval befogni a legtekintélyesebb színészszájakat, aztán orrba pöckölni az egész bagázst. Ennyit értek. Mehettek a ferencvárosi Fidesz-irodába megnézni a makettet. (Csak úgy félre: mit kapott volna az SZDSZ, ha belvárosi pártirodájában mutogatják Bán Ferenc épületének makettjét?) S akkor arról még el sem kezdtünk gondolkodni, hogy ha az írótársadalom kitüntetett krémje a minimálbér kétszeresét kapja havonta (és egyáltalán nem biztos, hogy életfogytig), akkor a színésztársadalom nagyjainak miért félmillió jár, és ha már őket így megbecsülik, akkor más művészeti ágak nagy öregjeit miért nem? Egyszerű: egy piktorral nem lehet reprezentálni.
  • 2000. augusztus 31.

Szívzűr

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a szlovéniai Ljubljanában arról tájékoztatta a Liberális Internacionálé (LI) Irodáját, hogy pártjának tagsága a Fidesz LI-beli tagságának felülvizsgálatát kezdeményezte. Orbán a Fidesz belügyének nevezte a kérdés eldöntését.
  • 2000. augusztus 31.

Hammer Ferenc: Határ és senki földje

Érdekes, hogy a könyvnyomtatással közel egyidős a cenzúra. Nem mintha korábban nem lettek volna írott művek vagy eseti tiltások némelyikükkel kapcsolatban, ám csak a mechanikus sokszorosíthatóság (azaz az írott szó nagy tételben értékesíthető termékké válása) tette indokolttá annak a szabálynak is a sokszorosíthatóságát, amely kiszámíthatóvá tette a tiltást. Így született például a pápai Index, a tiltott könyvek listája (IV. Pál, 1559) vagy a könyvengedélyeztetési eljárást szabályozó törvények (például I. Ferenc, 1521). Az azóta eltelt cirka ötszáz év során a festett kép, a nyomtatott szó, az elektronikusan létrehozott szövegek és üzenetek kérdése a nyugati civilizációkban a kultúrák kulcskérdésévé vált. Nagyjából és durván a következőképpen: a liberális jogállam létrehozásáig a fő kérdés a szólásszabadság volt, az után pedig az, hogy az illető kultúrában a média milyen módon járul hozzá azon emberek méltóságának tárgyalásához, akik számára az emberi jog csupán egy az őket körülvevő világ megfoghatatlan és idegesítő humbugjai közül.
  • 2000. augusztus 24.

A szabadság kábelen érkezik

Minthogy lapunk munkatársai közül néhányan személyesen is részt vettek annak az intézménynek a működtetésében, amelynek hulltán most borongani fogunk, előre szólunk: itt egy elfogult cikk következik, ha valaki nem akar elfogult cikket olvasni, az lapozzon tovább, vagy ha már mindent elolvasott, akkor köszönjük a figyelmét, viszontlátásra a jövő héten. A Tilos Rádióról lesz ugyanis szó (viszont a félreértések elkerülése végett szögezzük le azt is, hogy alant a Nari vezércikke következik, nem a rádió álláspontja). Arról az adóról, amely e hét elején egyelőre befejezte földi sugárzását, és amelynek munkatársai kábé lapunk megjelenésével egy időben józanodnak ki a Dunán tartott tort követő szomorú mámorból.
  • 2000. augusztus 24.

A rend ördöge

Már éppen arra készültünk, hogy az asztalra csapjunk. A szemünk láttára sároznak be egy nyilván hótiszta férfit. Minden bűn legfőbb üldözőjét, aki a szőkített olajat csak mint hivatalból üldözött helytelenkedések bizonyítékát látta életében. Ám a múlt hét közepén Pintér Sándor odanyilatkozott, hogy a maffia épül bele a médiába, mert onnan lehet jól bemocskolni az ő személyét, kinek részéről a nevezett bűnszövetkezet a legsúlyosabb támadásokra számíthat. És már most jó lenne utánanézni, hogy egy-egy kiemelkedő riporter kinek a kocsiján furikázik. Tényleg: rendőrt minden szerkesztőségbe! Valamint: sajtórendészeti kiegészítéseket a maffiaellenes törvénycsomagba!
  • 2000. augusztus 24.