Ájul-e Szerbia?

  • 2000. szeptember 14.

Publicisztika

Tíz éve a közép-európai diktatúrák - puha és kemény kiszerelésűek egyaránt - saját súlyuk alatt dőltek össze. Kikoptak mögülük a nagy, történelmi személyiségek, a határozott ideák a hatalomgyakorlás módozatairól, kihunyt bennük az erőszak szeretete, és fényét vesztette bornírtságuk is. A rendszer saját pitiánerségébe fulladt bele; az apparátus feltörekvő tagjainak egyéni ambíciói hatályon kívül helyezték a történelmi víziót; márpedig a nép jól szervezett, hatékony elnyomása olyan eszme, amely némi grandiózusság nélkül nélkül nem valósítható meg.

Ájul-e háborúba?

n Tíz éve a közép-európai diktatúrák - puha és kemény kiszerelésűek egyaránt - saját súlyuk alatt dőltek össze. Kikoptak mögülük a nagy, történelmi személyiségek, a határozott ideák a hatalomgyakorlás módozatairól, kihunyt bennük az erőszak szeretete, és fényét vesztette bornírtságuk is. A rendszer saját pitiánerségébe fulladt bele; az apparátus feltörekvő tagjainak egyéni ambíciói hatályon kívül helyezték a történelmi víziót; márpedig a nép jól szervezett, hatékony elnyomása olyan eszme, amely némi grandiózusság nélkül nélkül nem valósítható meg.

De mi fog történni avval a - talán utolsó - közép-európai diktatúrával, amelynek spiritus movense a legkevésbé sem öregedett ki, amely még mindig mesterien bánik az erőszakkal, s amely egy szűk évvel ezelőtt egy szál maga vívta élethalálharcát a világ legerősebb államaival szemben (és álmodhat-e bármely nemzet ennél nagyszerűbb és magasztosabb küldetést magának?)? Elenyészhet-e egy diktatúra fénykorában?

A hétvégén választások lesznek Jugoszláviában. Ez a tényközlés persze azonnal pontosításra szorul. Jugoszláviában szövetségi parlamenti képviselőket, helyhatóságokat és szövetségi elnököt választanak, egy olyan "kampány" után, amelyben az ellenzék nemhogy nem jutott szóhoz, de a rezsimhez hű sajtóban a legképtelenebb rágalmakkal árasztották el (más sajtó pedig nincs, hisz betiltották), és amelyben mindennapos kormánypárti kampányfogás volt az ellenzéki jelöltek megverése és halállal fenyegetése. A választások ráadásul egy olyan ország irányításáért folynak majd, amely leginkább papíron létezik: a szövetségi állam egyik tagja, Montenegró kifelé tendál a föderációból, és a belgrádi központ ottani szerepe egyre inkább a katonai rendfenntartásra korlátozódik (amit nyugodtan nevezhetünk lappangó puccsnak is), Kosovo pedig de facto külön állami életét él immár egy éve. Ha ez még nem lenne elég, a választásokat bojkottálni fogják Montenegró függetlenségpárti polgárai (a helyi lakosság fele) és a kosovói albánok; szavazati joggal rendelkeznek viszont azok a szerb nemzetiségű menekültek, akik papíron más államok (Horvátország és Bosznia-Hercegovina) polgárai. A választási névjegyzékek pontatlanok, vagy nem léteznek; a szavazásra jogosultak számát a rezsim hét és fél millióra tartja, az ellenzék becslései hatmillió körülire teszik. Lapzártánkkor úgy tudjuk, hogy a választási bizottságokban és a szavazatszámláláskor nem lesz teljes körű az ellenzéki pártok képviselete; az pedig bizonyos, hogy nemzetközi megfigyelők legfeljebb Irakból, Észak-Koreából és Magyarországról (Munkáspárt) utazhatnak Jugoszláviába. A választási csalás tehát garantált.

Mindennek ellenére Szerbia az elmúlt tíz évben soha olyan közel nem állt a politikai fordulathoz, mint ezekben a napokban. Míg Slobodan Milosevicet 1990 óta hat - a mostanihoz képest szabad - választáson legitimálta Jugoszlávia népe, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az ellenzék elnökjelöltje, Vojislav Kostunica most kétszer annyi voksra számíthat, mint ő. Nem mintha ennyi szavazatot nem lehetne elcsalni tőle: de annak bizonyosan következményei lesznek (Szerbia lakosságának 14 százaléka kész akár fegyvert is fogni a Milosevic-rezsim bukásának érdekében). A rendőrség és/vagy a hadsereg beavatkozása például: a kérdés az, hogy kinek az oldalán. A polgárháború éppúgy játszik, mint a nyílt karhatalmi diktatúra. De az országot - gazdasági, politikai, társadalmi, szellemi értelemben egyaránt - csak egyetlen esetben lehet elkezdeni újra összerakni: akkor, ha Milosevic megbukik. Ez az igazi tét.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.