Kuruc labancok

  • 2000. szeptember 7.

Publicisztika

A múlt héten az EU által kinevezett bölcsek (Martti Ahtisaari volt finn elnök, Marcelino Oreja volt spanyol miniszterelnök és Jochen Frowein volt uniós emberjogi izé) hozzávágták a vödröt Jacques Chirac francia elnökhöz: nem szerencsés tovább játszani a szankciósdit a kis Ausztriával, mert "kontraproduktív", és felébreszti az osztrákok nacionalista érzelmeit (ilyenjük egyébként alig volt eddig nekik). Chirac, aki mellesleg az EU soros elnöki posztját is betölti, a minap már Haidertől is vehette a friss üzenetet: nagyobb vereséget szenvedett, mint Napóleon Waterloonál; van még néhány napja, hogy kenyérrel dobjon vissza a kétszáz nap magányra ítélt Ausztriának, és saját magába törölje a lábát.

n A múlt héten az EU által kinevezett bölcsek (Martti Ahtisaari volt finn elnök, Marcelino Oreja volt spanyol miniszterelnök és Jochen Frowein volt uniós emberjogi izé) hozzávágták a vödröt Jacques Chirac francia elnökhöz: nem szerencsés tovább játszani a szankciósdit a kis Ausztriával, mert "kontraproduktív", és felébreszti az osztrákok nacionalista érzelmeit (ilyenjük egyébként alig volt eddig nekik). Chirac, aki mellesleg az EU soros elnöki posztját is betölti, a minap már Haidertől is vehette a friss üzenetet: nagyobb vereséget szenvedett, mint Napóleon Waterloonál; van még néhány napja, hogy kenyérrel dobjon vissza a kétszáz nap magányra ítélt Ausztriának, és saját magába törölje a lábát.

A kezdetben még szélsőjobboldalinak, olykor nácinak és fasisztának bélyegzett Haider és vircsaftja most - a bölcsek megfogalmazása szerint - "radikális elemekkel is bíró jobboldali populista pártként" szabadulhat ki a neki állított kelepcéből. A bölcsek szerint (így, idézőjel nélkül ír róluk a világsajtó) csúf dolgokat tett ugyan - főként szóban és főként a kampány alatt - a Szabadságpárt, az FPÖ, de tartja magát a koalíciós megállapodásokhoz; Ausztria menekültpolitikája pedig példás, bevándorláspolitikája az európai értékeket tükrözi, kisebbségvédelmi törvényei más európai országok számára követendők. A rend tehát helyreállt, a határok világossá váltak: mondani vagy inkább sejtetni szabad, csinálni nem (bár ez utóbbit nem tudjuk), és aki csak mondja vagy sejteti, minden további nélkül tagja maradhat az európai klubnak, lehet vele villásreggelizni, bővítési programot megvitatni, fényképeszkedni. Különösen akkor, ha kiközösítése súlyos működési zavarokat okozna a klubnak. A szankciók feloldása és a bölcsek jelentése egyszerre igazolja Schüssel kancellárt, aki maga volt a megtestesült ártatlanság és jóhiszeműség, amikor széttárta kezét, és azt kérdezte: miért? mikor nem is csináltunk semmit!, és Jörg Haidert, aki belengetett: csináljátok nélkülünk, ha tudjátok. Az elvek - hisz azok úgyis, miként Haider nyilatkozatai és sejtetései, csak szavakból állnak - e pillanatban másodlagosakká váltak, az osztrák kormány hivatalba lépését követő, összeurópai, párt- és ideológiasemleges antifasiszta fellángolás és mámor - vélhetően hosszú ideig az utolsó az európai nagypolitikában - eltűnt, felszívódott, szégyellni való epizód ("hisztériakeltés") marad az egyesült európai üzlet- és ügyvitelben.

Lehet persze, hogy az elején értettünk félre valamit, és az egész maszatos politikai rituálé valójában amiatt a piszkos kis szemtelenkedés miatt történt, hogy Haider nevezett francia seriffet letrotlizta. Lehet, csak az etikett megsértése miatt dúlt a balhé: az európai politikusok szankciói lényegében abból álltak, mint például a belga királynőé, aki nem hívta meg reggelire az osztrák követet (ahogy a szerbet sem). Márciusban kongott az ürességtől az Operabál, és a lisszaboni EU-csúcson kiközösítették Schüsselt, aki a szokásos propeller helyett kénytelen volt nyakkendőt húzni - nagyjából ennyi. A nyár már arról szólt, hogyan óvja meg a tekintélyét az EU úgy, hogy közben a szankciókat is feloldhassa. A nép pedig kajálja be az újabb maszlagot: ugyan nem tévedtünk, de mégsem volt igazunk, haragudtunk, ám most megbocsátunk. Az osztrák értelmiség, mely hosszan alakítgatta másságtudatát Haiderrel szemben, dettó.

Viszont van valami, amire igazán büszkék lehetünk mi, magyarok is. Ez a bölcseknél is bölcsebb magyar külügy: mi már akkor a frankót mondtuk, Európa most beért minket. Hurrá. Csurka pedig már az Eckhardt-féle francia szótárt bogarássza. SMS-t fogalmaz az Élysée-palotába.

Hogy mondják azt, hogy csókold meg a seggem, cher ami.

Figyelmébe ajánljuk