Jönnek a jugoszlávok

  • 2000. szeptember 21.

Publicisztika

Levertük az ETO-t, mint a határkarót, pupákok, simán bennmaradunk!

n

Mondhattuk volna azt is, hogy mint vak a poharat, de az nem lett volna politikailag korrekt, meg különben is, a Fradiról minduntalan földművelésügyi metaforák tolakodnak a szánkra (beszántották, elverték, mint jég a határt). Mi az, hogy bennmaradunk, az ötödik hely megtartása sem lehetetlen az alapszakaszban, határ a csillagos égés. Csak ezen a héten öt jugoszláv focista jött hozzánk próbajátékra, meg egy olasz a Cesenából (III. osztály). Hírlik, köztük van Gojko Mitic is, alig múlt ötven, príma kondiban van, reggelire fél disznót fogyaszt.

Szerkesztőségünk túlnyomó része Fradi-drukker. De miért mégis, hogy épp ezek a kollégák szorítanak a legjobban azért, hogy az FTC ne jusson tovább az alapszakaszból? Hogyan sikerült megutáltatni velük, és elvenni tőlük meg még sok sorstársuktól kedvenc klubjukat?

A dolog, ugye, ott kezdődött, hogy a Fradi "nemzeti kincs", a "kulturális örökség része" lett. Azzá nyilvánította Torgyán József, majd - mivel az ő kebelében (ki merné vitatni?) a hungarométer skáláján maximális értéket mutató nemzeti érzelmek viharzanak - rögvest rá is tette a kezét. Ezek után először az történt, hogy a Fradi vezetésének piszkos ügyeit ő és Szabadi államtitkár elsikálták; majd beleraktak egy jó csomó állami pénzt (ami nemzeti, abba az állam először belerak egy szekérderék lóvét, amit később ügyes kezek hazahordanak), aztán a Fradit kivonták a futballklubok átalakításának szabályai alól, aztán elkezdtek leszólogatni, hogy ki játsszon, ki legyen az edző, kit kell igazolni, aztán Fradi-plecsniket tűztek egymás mellére és így tovább. Hisz nemzeti kincsről van szó; és a nemzet dolgairól nehogy már ne ők tudják a frankót. Ha akarták, se tudták volna jobban tönkrevágni a klubot. A mechanizmus egyébként ismerős, tőlünk egy lukkal délre kábé ugyanígy tett hidegre egy egész országot egy jó nevű jugoszláv játékos.

Nekünk viszont kéne egy másik Fradi. Szórakozzanak tovább ezzel, azt meg hagyják élni, az megint a miénk lehetne.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.