Jönnek a jugoszlávok

  • 2000. szeptember 21.

Publicisztika

Levertük az ETO-t, mint a határkarót, pupákok, simán bennmaradunk!

n

Mondhattuk volna azt is, hogy mint vak a poharat, de az nem lett volna politikailag korrekt, meg különben is, a Fradiról minduntalan földművelésügyi metaforák tolakodnak a szánkra (beszántották, elverték, mint jég a határt). Mi az, hogy bennmaradunk, az ötödik hely megtartása sem lehetetlen az alapszakaszban, határ a csillagos égés. Csak ezen a héten öt jugoszláv focista jött hozzánk próbajátékra, meg egy olasz a Cesenából (III. osztály). Hírlik, köztük van Gojko Mitic is, alig múlt ötven, príma kondiban van, reggelire fél disznót fogyaszt.

Szerkesztőségünk túlnyomó része Fradi-drukker. De miért mégis, hogy épp ezek a kollégák szorítanak a legjobban azért, hogy az FTC ne jusson tovább az alapszakaszból? Hogyan sikerült megutáltatni velük, és elvenni tőlük meg még sok sorstársuktól kedvenc klubjukat?

A dolog, ugye, ott kezdődött, hogy a Fradi "nemzeti kincs", a "kulturális örökség része" lett. Azzá nyilvánította Torgyán József, majd - mivel az ő kebelében (ki merné vitatni?) a hungarométer skáláján maximális értéket mutató nemzeti érzelmek viharzanak - rögvest rá is tette a kezét. Ezek után először az történt, hogy a Fradi vezetésének piszkos ügyeit ő és Szabadi államtitkár elsikálták; majd beleraktak egy jó csomó állami pénzt (ami nemzeti, abba az állam először belerak egy szekérderék lóvét, amit később ügyes kezek hazahordanak), aztán a Fradit kivonták a futballklubok átalakításának szabályai alól, aztán elkezdtek leszólogatni, hogy ki játsszon, ki legyen az edző, kit kell igazolni, aztán Fradi-plecsniket tűztek egymás mellére és így tovább. Hisz nemzeti kincsről van szó; és a nemzet dolgairól nehogy már ne ők tudják a frankót. Ha akarták, se tudták volna jobban tönkrevágni a klubot. A mechanizmus egyébként ismerős, tőlünk egy lukkal délre kábé ugyanígy tett hidegre egy egész országot egy jó nevű jugoszláv játékos.

Nekünk viszont kéne egy másik Fradi. Szórakozzanak tovább ezzel, azt meg hagyják élni, az megint a miénk lehetne.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.