n Baromságokat tenni és mondani könnyű. Még nagyon ostobának sem kell lenni hozzá, elég, ha kikapcsol az ön- és kikapcsoltatik a külső kontroll, viszont működésbe lép a megingathatatlan elhivatottság tettvágya. A Nemzeti Színház olyan izé, ami láthatóan folyamatosan birizgálja a tettvágyat. Nincs szünet soha, az abszurd automatikusan íródik tovább. Az Erzsébet téri építkezés tényleg nagyon buta leállításával és a ´97-es építési törvénynek a sutba vágásával (ez a ´95-ös közbeszerzési törvényre utalva építészeti pályázat kiírását teszi kötelezővé ilyen esetben) kezdődött történet legfrissebb fejezetében a kormányzat Pesti Magyar Színházra változtatta a Hevesi Sándor téren álló Nemzeti Színház nevét. Azzal az álságosan bürokrata indoklással, hogy senki ne tévessze össze az új Nemzetit építő részvénytársasággal. PR-zseni legyen a talpán, aki képes eladni, hogy ez nem hülyének nézés. Ünnepi öltönyt öltünk, villamosra szállunk, hogy megnézzünk egy felemelő előadást a Nemzetiben, hát mi történik? Építési területen kötünk ki. Kérdjük a kubikost, nem-e ez a Nemzeti Színház, ide szól a jegyünk, negyedik sor, ötös, hatos szék. Az meg csak néz vissza, elment ezeknek az eszük. Homlokunkra csapunk, jaj, tényleg, összetévesztettük. De ennél is súlyosabb a névváltoztatás mögötti megalázó gesztus. A Hevesi Sándor téri társulat amúgy is régóta él ostromlott várként. A kritikusok rajta gyakorolják a levágás művészetét. Bálint András Nemzeti Színház-igazgatóvá történt kinevezésekor úgy érezték, őket már dobálják is kifelé. Aztán másik kormány jött, amelyik állítólag zsigereiben érzi a nemzet szíve dobbanását, és mit ad isten, pont ezek a fiúk rántják ki alóluk a szőnyeget. Percig sem vagytok fontosak, szól az üzenet, nehogy azt higgyétek. Mindezt tökéletes időzítéssel. Előbb havi félmillióval befogni a legtekintélyesebb színészszájakat, aztán orrba pöckölni az egész bagázst. Ennyit értek. Mehettek a ferencvárosi Fidesz-irodába megnézni a makettet. (Csak úgy félre: mit kapott volna az SZDSZ, ha belvárosi pártirodájában mutogatják Bán Ferenc épületének makettjét?) S akkor arról még el sem kezdtünk gondolkodni, hogy ha az írótársadalom kitüntetett krémje a minimálbér kétszeresét kapja havonta (és egyáltalán nem biztos, hogy életfogytig), akkor a színésztársadalom nagyjainak miért félmillió jár, és ha már őket így megbecsülik, akkor más művészeti ágak nagy öregjeit miért nem? Egyszerű: egy piktorral nem lehet reprezentálni.
Függöny
Baromságokat tenni és mondani könnyű. Még nagyon ostobának sem kell lenni hozzá, elég, ha kikapcsol az ön- és kikapcsoltatik a külső kontroll, viszont működésbe lép a megingathatatlan elhivatottság tettvágya. A Nemzeti Színház olyan izé, ami láthatóan folyamatosan birizgálja a tettvágyat. Nincs szünet soha, az abszurd automatikusan íródik tovább. Az Erzsébet téri építkezés tényleg nagyon buta leállításával és a ´97-es építési törvénynek a sutba vágásával (ez a ´95-ös közbeszerzési törvényre utalva építészeti pályázat kiírását teszi kötelezővé ilyen esetben) kezdődött történet legfrissebb fejezetében a kormányzat Pesti Magyar Színházra változtatta a Hevesi Sándor téren álló Nemzeti Színház nevét. Azzal az álságosan bürokrata indoklással, hogy senki ne tévessze össze az új Nemzetit építő részvénytársasággal. PR-zseni legyen a talpán, aki képes eladni, hogy ez nem hülyének nézés. Ünnepi öltönyt öltünk, villamosra szállunk, hogy megnézzünk egy felemelő előadást a Nemzetiben, hát mi történik? Építési területen kötünk ki. Kérdjük a kubikost, nem-e ez a Nemzeti Színház, ide szól a jegyünk, negyedik sor, ötös, hatos szék. Az meg csak néz vissza, elment ezeknek az eszük. Homlokunkra csapunk, jaj, tényleg, összetévesztettük. De ennél is súlyosabb a névváltoztatás mögötti megalázó gesztus. A Hevesi Sándor téri társulat amúgy is régóta él ostromlott várként. A kritikusok rajta gyakorolják a levágás művészetét. Bálint András Nemzeti Színház-igazgatóvá történt kinevezésekor úgy érezték, őket már dobálják is kifelé. Aztán másik kormány jött, amelyik állítólag zsigereiben érzi a nemzet szíve dobbanását, és mit ad isten, pont ezek a fiúk rántják ki alóluk a szőnyeget. Percig sem vagytok fontosak, szól az üzenet, nehogy azt higgyétek. Mindezt tökéletes időzítéssel. Előbb havi félmillióval befogni a legtekintélyesebb színészszájakat, aztán orrba pöckölni az egész bagázst. Ennyit értek. Mehettek a ferencvárosi Fidesz-irodába megnézni a makettet. (Csak úgy félre: mit kapott volna az SZDSZ, ha belvárosi pártirodájában mutogatják Bán Ferenc épületének makettjét?) S akkor arról még el sem kezdtünk gondolkodni, hogy ha az írótársadalom kitüntetett krémje a minimálbér kétszeresét kapja havonta (és egyáltalán nem biztos, hogy életfogytig), akkor a színésztársadalom nagyjainak miért félmillió jár, és ha már őket így megbecsülik, akkor más művészeti ágak nagy öregjeit miért nem? Egyszerű: egy piktorral nem lehet reprezentálni.
