1.
"Zs. Tibor (31) nemegyszer eltángálta párját, kitépte a haját, kiverte egy-egy fogát, fojtogatta. T. G.-né sokszor dolgozni sem tudott menni, úgy megverte élettársa. T. G.-né a rendőrségen később elmondta: a férfi egyszer kitett elé három konyhakést, mondván: >>Válassz, melyikkel öljelek meg!"nézeteltérésre" került sor. "T. G.-né megkérte a férfit, ugyan mosson már lábat. Zs. Tibor erre nem volt hajlandó, tiszteletlenségnek vette élettársa unszolását, és ezért többször megütötte. A nő azonban nem adta fel a lábmosás reményét, kiment vízért. Elmondása szerint mire visszatért, a férfinál már 17 centis pengéjű disznóölő kés volt. Rövid dulakodás után megszerezte tőle a nő, de hogy az azt követő másodpercekben pontosan mi történt, még nem tisztázott. T. G.-né azt állítja: csak egyszerű szúró mozdulatot tett a késsel. Zs. Tiborral viszont - amint az a szakértői vizsgálatok során bebizonyosodott - határozott döfés végzett. A kés pengéje a jobb oldalon érte a mellkast, áthatolt a fő verőéren és a jobb tüdőlebenyen, Zs. Tibor mellűri vérzés következtében percek alatt kiszenvedett. (...) T. G.-né előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság. Szándékos emberöléssel gyanúsítják."
Nyilvánvaló, T. G.-né bántalmazás áldozata volt. Mit tettek a hatóságok T. G.-né védelmében a gyilkosság előtt? Erről egy betű sincs a Zsaruban. Akkor lássuk, mit tettek a hatóságok T. G.-né védelmében a gyilkosság után! A cikkből ez sem derül ki. Akkor nézzük meg, mit tehetnének elvben, ha akarnának!
Ehhez már vennünk kell egy Büntető törvénykönyvet is (650 forint), amiből kiderül, hogy a szándékos emberölés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Miért nem erős felindulásból elkövetett emberöléssel gyanúsítják T. G.-nét? Ez "csak" két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést jelentene.
De a Btk.-ban ilyet is találunk:
"A jogos védelem
29. § (1) Nem büntethető, akinek cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni."
T. G.-né joggal lehetett abban a hitben, hogy a 17 centis pengéjű késsel meg fogják ölni. Hisz a cikk is leírta, hogy Zs. Tibornak nem csupán a nő ijesztgetése volt a szokása. Megölésének réme érthető ijedtséget válthatott ki T. G.-néből. Miért nem alkalmazza a bíró a nő esetére a jogos védelem szabályát? T. G.-nének talán közönyösen kellett volna befogadnia hasába a 17 centis kést? Miért veszik előzetes letartóztatásba T. G.-nét? Attól tartanak a hatóságok, hogy ismét megöli Zs. Tibort? A szökését érzik valószínűnek? Netán attól akarják megóvni, hogy újabb bántalmazó férfival kerüljön kapcsolatba?
2.
A Támadóira tüzelt a turista című cikk kivonata a következő. Az osztrák turista ocsmány hangon ordibált a falusi boltosnőkkel. Miután a férfi autójába szállt, három arra járó helybéli férfi az ablakokon benyúlva rátámadt, puszta kézzel. "Alexander W. (31) ekkor az ülése alól előkapott egy pisztolyt, és két lövést adott le támadóira, majd elhajtott." A férfi életveszélyes sérülést okozott. "Jelenleg azt vizsgálják a nyomozók: igazat állít-e az osztrák férfi, amikor azt mondja, önvédelemből volt kénytelen használni a fegyverét."
Az osztrák férfi szabadon védekezhet. Úgy látszik, a hatóság jobban tart a fenti egyszerű falusi nő szökésétől, mint az osztrák férfiétól. Aztán: miért hitelesebb a puszta kézzel megtámadott dühöngő osztrák férfi szájából a jogos védelem, mint a disznóölő késsel megtámadott, bántalmazott nő esetében?
Ha ezt mind megértetted, Olvasó, jöhet tovább a Zsaru.
3.
A címlapon hat puska látható, és egy 17 év körüli fiú, akinek fejtartása, vigyora és kifordult szeme azt üzeni a nézőnek, elmebeteg a fiú. A címlapon a következő szöveg olvasható: "Tüzelésre kész. Jogszerűen tartott fegyverek: apák és anyák az áldozatok. Családi drámáról szól riportunk a 10-11. oldalon."
A címlap tehát azt sugallja, elmebeteg fiú lőtte le szülei fegyverével a szülőket. A nevezett oldalakon azonban mást találunk: "A gyermekek vérző anyjukra borulva hiába kérlelték apjukat, hogy ne lőjön. A férfi újratöltötte sörétes puskáját, felesége fejére irányította a fegyver csövét, és harmadszor is meghúzta a ravaszt. A szörnytett elkövetője ezután magával is végzett. (...) G. Gábor (37) betegesen féltékeny ember hírében állott. Feleségével (Marika, 32) válófélben volt, már több mint egy hónapja az édesanyjánál lakott." Egy falubéli így beszél róla: "Nekem is panaszkodott, hogy a felesége megcsalja. Amikor arra kértem, hogy nevezzen meg legalább egy embert a szeretői közül, csak hallgatott. Nem volt nyílt ember. Hogy mi mehetett az agyára, nem tudom." A lelőtt feleség munkáltatója, a kocsmáros a következőképpen nyilatkozott az asszonyról: "A jobbkezem volt, nem tudom, mi lesz nélküle. Vasárnap azt mondta: >>Gábor egyre hülyébb, azt ígérte, hogy le fog lőni."Miért múlik el minden, ami szép...?" A vadásztársaság elnöke: "Gábort hihetetlenül csendes, udvarias embernek ismertem. Imádta a családját, gyerekesen szerelmes volt a feleségébe. Ha valaki a vadásztársaim közül akár csak szóban is fenyegetőzik, egy órán belül elvesszük a puskáját. Ha Marica egyszer is utalást tett volna ilyesmire, azonnal léptünk volna."
Az utalás megtörtént, de nem jutott el a vadászokhoz. A nők bántalmazásáról szóló szakirodalom szerint a nők a legtöbb esetben előre megérzik, mikor közeleg a gyilkosság, és a halálfélelmüket jelezni is szokták. Mivel azonban nem ismerjük a jelenséget, nem hiszünk a bántalmazott nőnek, és ha hiszünk is, magunknak nem hiszünk annyira, hogy lépjünk is. Hogy miért merem bántalmazottnak nevezni a megölt feleséget még arra az időre visszamenőleg, amikor élt? A szakirodalom, aminek én csak lusta és egyszerű olvasója vagyok, megmondja: az ölés sosem előzmények nélküli, hanem egy bántalmazási folyamat vége. A cikk szerint a házastársak "sokat vitatkoztak", "Marika egyre gyakrabban hangoztatta, hogy nem kell neki, undorodik, hányingere van tőle", "a férfinál akkor telt be a pohár, amikor felesége bemutatta neki jövendőbelijét". Mit tehet egy férfi, ha nem kell már az általa állítólag még mindig "imádott" feleségének? Például akár tisztelheti is a nő akaratát. Vagy ez már túl férfiatlan viselkedés volna? Az, amit a "beteges féltékenység", "gyerekes szerelem" kifejezésekkel próbálunk szépíteni, valójában a nő feletti totális hatalom akarása és gyakorlása; egyfajta zsarnokság.
Mi lenne, ha a történtekről legalább a címlap megpróbálna valós képet sugallni? Ha nem kiszámíthatatlan tragédiát, családi drámát emlegetne a cikk, hanem jellegzetes, felismerhető, megelőzhető feleséggyilkosságot? Ha megértenénk a jelenséget, legközelebb talán időben felfigyelnénk. Életben maradhatna a bántalmazott nő, és a gyilkos is elkerülné büntetését.
4.
"L. János (42) ittasan ért haza. Szokásához híven jól elverte élettársát, merthogy az megint elitta előle a bort."
A cikkből nem derül ki, mit tettek és mit nem tettek az évek alatt a hatóságok, hogy a férfit eltérítsék eme "szokásától". Ellenben részletesen fény derül arra, miben is állott ez: "Együttélésük közel húsz esztendeje alatt M. Matildot (35) jó néhányszor elverte szeretett (sic!) ura. Vitáik tárgya a legtöbbször az volt, ki az ittasabb. (...) L. János ütötte, ahol érte. Az évek során M. Matild fogazata egyre hiányosabb lett, amit párja (nem a nő! - J. G. megj.) nemes egyszerűséggel azzal indokolt, hogy a fog fogyóeszköz. A harmincas éveiben járó nő hatvannak is kinézett. A családi perpatvarok (magyarul: egyoldalú, a nő elleni bántalmazások - J. G. megj.) során több bordája eltört, volt nyaki gerinctörése is, a kéztörések pedig szinte mindennaposak voltak nála, de szívós teremtés lévén mindig kiheverte sérüléseit. (...) Július 24-én M. Matild kemény szavakkal (tehát nem erővel - J. G. megj.) óva intette L. Jánost a további poharazgatástól. L. János felbőszült, (...) odacsapott egyet a nőnek. Ütését számtalan ökölcsapás követte, majd seprűnyéllel folytatta a puhítást (férfiak megöléséről nem írnak ilyen nyeglén - J. G. megj.). A harcedzett asszony kezdetben még jól odamondogatott neki, később már csak védte magát, végül egy homlokütéstől eldőlt, mint a homokzsák. L. János (...) leöntötte egy ibrik csapvízzel. Miután a kékre-zöldre vert nő felült, párja megnyugodott, hogy jól van, és aludni tért. Reggel aztán hiába rázta M. Matild hideg testét: kiszállt belőle a lélek. (...) A rendőrség halált okozó testi sértés miatt indított eljárást."
Mindennek olvastán még csak az a kérdés ötlik fel, vajon a törvény védi-e a "szívós" nőket még a haláluk előtt? A jelek szerint nem. Az ügyet vizsgáló Varga Tünde főhadnagy azt mondja: "Ennyi szörnyűség hallatán az ember kínjában már mosolyog." A halál után. Előbb esetleg intézkedhetett volna. Mondjuk még a bántalmazási folyamat egy korábbi stádiumában. Lett volna rá idő: közel húsz év. De ne felejtsük el a Zsaru-magyar szótárt újabb szócikkel bővíteni: a "harcedzettség" azt jelenti, hogy az évek során elszenvedett sok bántalmazás úgy legyengíti az áldozatot, hogy az már nem képes védekezni.
5.
"Nőt akart a szomszéd. Halállal lakolt. Miskolci hozzátartozóihoz akart utazni L. Emese (27) és élettársa, B. István (43). Mivel nem tudták, hogyan jutnak el (...), szomszédjuktól, G. János (58) nyugdíjastól kértek útbaigazítást. (...) Beszélgetés közben az idős férfi váratlanul azzal állt elő: >>Megmondom, ha Emese enyém lesz. Az ajánlatra B. István reagált először, mégpedig hatalmas jobbegyenessel, amellyel szinte kiütötte a székből G. Jánost. Bevitt még neki egy-két horogütést is, ám amikor látta, hogy a padlót fogott férfi vérzik, felhagyott további bántalmazásával." (Amikor férfit ütnek, egyből megtalálja a cikkíró a bántalmazás szót. Nem nevezik a gyilkosságot a családon belüli erőszak lekicsinylésének mintájára "szomszédi csetepaténak" vagy "utcabéli perpatvarnak" sem - J. G. megj.) "Ekkor tért magához döbbenetéből L. Emese, és élettársával felváltva néhányszor belerúgott az akkor már eszméletlen emberbe. (...) A bántalmazás következtében G. Jánosnak mindkét karja eltört, szétrúgták a nemi szervét, szinte minden bordáját összetörték, amikor ráugráltak a mellkasára. Az előzetes letartóztatásba került pár ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folytat eljárást" a rendőrség.
A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést a törvény tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Az előző idézett esetben halált okozó testi sértés szerepel, annak büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
Miben különbözik egymástól az utóbbi két gyilkosság? M. Matild megölését kézzel és seprűnyéllel, valamint a megelőző közel húsz év bántalmazásaival követte el L. János. A másik eset férfi áldozatát ököllel és rúgásokkal ölték meg. Az előző gyilkosságot hosszú évek kínzása előzte meg és készítette elő, az utóbbit néhány perc alatt vitték véghez. Miért minősítik a hatóságok által soha meg nem védett nő módszeres megölését jóval enyhébb bűncselekménynek, mint a férfiét? Miért normálisabb a bántalmazása és kiszolgáltatottsága elől alkoholizmusba menekülő nő módszeres agyonverése, mint a baszni akaró nyugdíjas férfi hirtelen szétverése? A halott áldozatokat már nem lehet megmenteni, de a hasonló esetek megelőzésén túl azon sincs még késő a hatóságoknak gondolkodniuk, a nők gyilkosait a férfiak gyilkosaival egyenlően kell-e elbírálniuk.
6.
Ismerteti a Zsaru egy még élő áldozat esetét is. Egy nő monológja az egész, a hatóságokat a lap nem szólította meg.
"(...) ´83-ban született a fiam. A gyerek elkezdte az iskolát, de kiderült, hogy kezelhetetlen. (...) Terrorizálta a kisebbeket, rendkívül agresszív volt. (...) Az új iskolában lopással mutatkozott be. (...) Egyre agresszívabb lett, nem lehetett vele beszélni, tört-zúzott, ha szóvá tettem valamit. (...) Horror az életem (...) Üt, ököllel, tenyérrel vagy összerugdos, a nagykéssel fenyeget, hogy elvágja a torkom. A ház romokban hever, a bútorok összezúzva. A rendőrség lassan itt is állandó vendég lesz. (...) Ha nem adok neki pénzt, akkor nekem esik. A kerületi gyámügy megkereste a rendőrséget, talán együtt kisütnek valamit, bár a tapasztalataim azt mutatják, nincs hatósági megoldás. Nem akarok a bűnügyi krónikákba bekerülni mint áldozat, pedig félő, ez lesz a vége. Szeretném, ha segítene valaki megoldást találni ebben a helyzetben."
Néhány utalás azt sejteti: a hatóságok egyelőre a bántalmazott anyára mutogatnak, nevelje 17 éves bántalmazó fiát. A nő halálos veszélyben van. Mint már írtam, a szakirodalom szerint a bántalmazott nők a halálos vészt pontosan előre jelzik, néhány órával vagy nappal a megölésük előtt.
Lássuk, mit tehetnének a hatóságok jogszerűen ebben az ügyben. Kissé zavarban érzem persze magam, amiért az Országos Rendőr-főkapitányság által kiadott, az ORFK kommunikációs igazgatója által főszerkesztett lapot kell a rendőrség teendőinek leírásával kiegészítenem. De lehet, hogy a legrövidebb út az ORFK és az ORFK között az újságosbódén, rajtam és a Narancson át vezet. Ha mondjuk kábítószer-csempészésről volna szó, és nem egy nő életéről, nyilván megtalálnák egymást telefonon is.
Az esetleírás alapján a 17 éves fiú valószínűleg elkövette a Btk. által büntetni rendelt bűncselekmények közül a testi sértést, a kényszerítést, a garázdaságot, a lopást, a zsarolást, annak is a minősített esetét, a rongálást. Mindezek miatt halmazati büntetésként hét és fél évig terjedő szabadságvesztést lehetne kiszabni. A garázdaság miatt kitiltható abból a helyiségből vagy országrészből, ahol édesanyja lakik. De amíg egy ilyen ítélet meg nem születik, az újabb bűncselekmény elkövetésének magas veszélye miatt előzetes letartóztatásba helyezhető.
A rendőrség feladata a bűncselekmények gyors és alapos felderítése, a bűncselekmény elkövetésének és folytatásának megakadályozása, az elkövető elfogása, az áldozat védelme és felvilágosítása. A testi sértés (ha súlyos), a kényszerítés, a zsarolás, a garázdaság esetében a rendőrségnek nem kell kivárnia, míg az áldozat feljelentést tesz: a bűncselekmény hatóság általi észlelése alapján is megindítható a büntetőeljárás. A rendőrséget ebben az ügyben nem a rossz törvények kárhoztatják tehetetlenségre.
Ismétlem, mindez a Zsaru magazin egyetlen számában volt. A Zsaru hetilap. Vajon olvassa-e a rendőrség?
