„Az ország szuverenitása nem játék!” – írta korábbi kommentárjában a Facebookon Kocsis Máté frakcióvezető. A Fidesz legújabb ötleteként megszabadulnának azoktól, akik többes állampolgárokként rossz fát tettek a tűzre. A kedden éjjel benyújtott alaptörvény-módosítás egyebek mellett az állampolgársági szabályt változtatja meg oly módon: „Senkit nem lehet születéssel keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani. A más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár állampolgársága – a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező államok állampolgára kivételével – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint határozott időre felfüggeszthető. Tilos a csoportos felfüggesztés.” A képviselőcsoport közösségi oldalán ehhez hozzáfűzik: „Akinek felfüggesztik az állampolgárságát, az kiutasítható Magyarország területéről”. Mindjárt az utolsó mondattal baj van, ugyanis a beterjesztett szöveg ezt nem tartalmazza. A szándék tehát az, hogy kiutasíthatóvá váljanak bizonyos személyek – kivéve EU- vagy EGT-állam polgárát –, bár ezek körülírásával és az ok megindoklásával adósak maradnak. Az általános indokolásban talán ez passzol ide: „A globalizáció hatására egyre gyakoribbá válnak azok a nemzetközi törekvések, amelyek a nemzeti kormányok jogköreit szűkítenék, illetve a döntéshozatali folyamatokat a helyi közösségek érdekeitől távol eső nemzetközi szervezetek befolyása alá helyeznék. Magyarország számára elsődleges, hogy az ország belügyeit érintő döntéseket továbbra is a demokratikusan megválasztott magyar intézmények hozzák meg, figyelembe véve a magyar polgárok akaratát.”
Az teljes szöveg ismeretében kijelenthető, hogy nem árulják el, voltaképpen mily okból és kik lehetnek azok, akik szerzett állampolgársága felfüggeszthető, és – főleg – valóban kiutasítás vár-e rájuk. A „húsvéti nagytakarítás” keretében nemrégiben beígért jogcsonkítás mindazonáltal valószínűleg kiszemelt embereket céloz meg. Erre utal az eredetileg tervezett szöveg: „Más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár Magyarország területéről törvényben meghatározott feltételek esetén kiutasítható, ha tevékenysége Magyarország szuverenitását, közrendjét, területi integritását vagy biztonságát veszélyezteti”. Ez „enyhült” a semmitmondó fefüggesztésre és körülíratlanságra.
Az tehát sokak szerint valószínű, hogy ismét személyre szóló jogalkotásról van szó: valaki(ke)t szeretnének kidobni a politikai életből. Ahogyan korábban így tettek Borkai Zsolt győri polgármesterré válásával, utódja, Dézsi Csaba András esetében, Szapáry György washingtoni nagykövetté tételekor és Rácz Zsófia helyettes államtitkárrá emelését lehetővé téve. Találgatások folynak arról, hogy most kik kerülhettek célkeresztbe, Cseh Katalin és Bedő Dávid momentumos politikusok vagy Márki-Zay Péter többes állampolgár. Szerintünk náluk fajsúlyosabb – veszélyesebb – személy(ek) kerülhettek a hatalom látómezejébe.
Tehát olyan kettős (többes) állampolgárok ellen irányul a „gránitszilárdságú” ismételt módosítása, akik első helyen hazai köteléket szereztek, s csak aztán más államét. Az alaptörvény értelmében: „Születésével a magyar állampolgár gyermeke magyar állampolgár”, és: „Senkit nem lehet születéssel keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani”, továbbá: „Magyar állampolgár Magyarország területéről nem utasítható ki, és külföldről bármikor hazatérhet.” Az világos, hogy azért többes állampolgárokról van szó, mert el akarják kerülni, hogy megsértsék azt az 1961-es ENSZ-egyezményt, amely a hontalanság megakadályozását írja elő az államoknak. Az pedig jól ismert, hogy az állampolgárság keletkezésének első számú joga a felmenők utáni születési ok, amelyet az alaptörvény is véd az első két idézetben. Ezzel együtt nehéz lesz nemzetközi téren magyarázatot adni arra, hogy a harmadik alkotmányos garanciát (bárhogyan keletkezett állampolgárság esetén) milyen alapon akarja megvonni a kormány.
Az általunk megismert hazai és nemzetközi szakirodalomban nem találkoztunk az állampolgárság (határozott idejű) felfüggesztése jogintézményével. A múltban és a jelenben bizonyos okok esetén a kötelék ország és ember között megszűnhet például megfosztással (az állam részéről) vagy elbocsátással (a személy kérésére).
Így vagy úgy, nagyon súlyos jogfosztásra készülnek. Olyanra, amilyet még az előző bolsevik rezsim se engedett meg magának az 1957-es állampolgársági törvény alapján. Akkoriban a „testvéri szocialista országokban”, a Szovjetunióban mindenekelőtt többször előfordult, hogy kellemetlenné vált – de nemzetközi híre miatt bizonyos védettségre szert tett – ellenzékieket felültettek egy valahová nyugatra induló repülőgépre, és az állampolgárságtól megfosztó határozattal együtt kiutasítottak az országból. Az akkori hazai jog ezt nem tette lehetővé, amíg a delikvens az országban volt. Külföldön élőkkel szemben állt rendelkezésre az állampolgárságtól megfosztás lehetősége, amelynek eszközével azonban Kádárék alig-alig éltek. Lőrincz Aranka kutató írja dolgozatában, hogy az állampolgárságtól való megfosztásnak azért van jelentősége az államok gyakorlatában, mert a saját állampolgár kiutasítását, illetve kitoloncolását mind a nemzetközi jog, mind pedig a belső (vizsgált tárgya esetében a brit) jog tiltja. Ez alapján „az állam arra tekintettel foszthat meg állampolgárságától terroristát, illetve a köz-és nemzetbiztonságra veszélyt jelentő személyt, hogy elősegítse a kiutasítását, vagy éppen fordítva, megakadályozza az állam területére visszatérését”. Továbbá, hogy „az állampolgárságtól való megfosztást általában az állam iránti hűtlenség (hazaárulás, más államnál katonai szolgálat teljesítése) vagy egyes politikai bűncselekmények elkövetése esetén mintegy büntetésként alkalmazzák”.
Vagyis a tervezett drasztikus magyar intézkedés politikai súlyát tekintve egyenértékű az állampolgárságtól megfosztással,
amit a hatályos törvény nem is tesz lehetővé. Az idézett szerző ismerteti azt az adatot, amely szerint az 1956-os forradalom után a frissen elfogadott törvény alapján „202 embert fosztottak meg magyar állampolgárságától, döntő többségükben olyanokat, akik külföldön bűncselekményeket követtek el, és az új hazájuk Magyarországra akarta toloncolni őket, ezt pedig az állampolgárságtól való megfosztással tudta elkerülni Magyarország. A megfosztás politikai okokból is gyakorolták, a megfosztást kimondó határozatokat pedig kihirdették a Magyar Közlönyben.” (Vagyis előfordult olyanok esetében, akik fegyveres harcokban vettek részt és távollétükben elítélték őket.) „A magyar pártvezetés azonban ezt a korábban szovjet mintára bevezetett módszert az ellenségesnek tekintett emigráció elleni harcban ekkor nem tartotta hatékonynak”, a magyar hatóságok a Magyarországon élő hozzátartozók révén (látogatás megtiltásával fenyegetve) igyekeztek zsarolni a menekülteket a konzuli útlevél kiváltása érdekében – ezt már Kecskés D. Gusztáv egyetemei tanár írja, felidézve a forradalom utáni időszak sűrű éveit, amikor a Kádár-rezsim inkább hazacsábítani akart minél több, különböző források szerint sikerrel nagyjából tízezer „disszidenst”. Sőt, 1963 augusztusában a magyar menekültek hazalátogatásának legális lehetősége is megnyílt, persze szintén az ellenséges emigráció bomlasztásának magyar kormányzati szándékával. A törvényerejű rendelet részleteit szabályozó belügyminiszteri parancs szerint a hazatérési engedélyt a még aktív ellenséges tevékenységet folytatók nem kaphatták meg. Ennek elősegítésére elrendelték a Nyugaton élő „kompromittált személyek” felderítését és nyilvántartásba vételét.
A mostani jogszabály – a nemzetközi gyakorlattal megegyezően – akkor engedi meg az állampolgárság utólagos visszavonását, ha az illető az állampolgárságot megtévesztéssel vagy csalással szerezte (ilyen tartalmú köztársasági elnöki határozatok több ízben jelentek meg a 2010 utáni években). Ez tehát csak honosított személy esetében fordulhat elő. Az állampolgárságtól megfosztás intézményét az 1939-es törvény vezette be. Eszerint az államellenes cselekedetek mellett megfoszthatták állampolgárságától azt, aki az ország területének elhagyására vonatkozó szabályokat megszegve, vagy azokat kijátszva távozott külföldre, vagy bármilyen külföldi politikai jellegű szervezet tevékenységében részt vett.
Azért különösen nagy horderejű az elképzelés, mert – amiként ezt Hajdú Zoltán egyetemi tanár írja értekezésében – Magyarország elfogadta a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, annak előírásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé azzal, hogy hazánk 2004. május l-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. „Ettől az időponttól kezdve az uniós jog, köztük a szabad mozgás joga – kisebb megszorításokkal – kiterjed a magyar állampolgárokra is. A legfontosabb kiinduló pont az, hogy az Unión belüli mozgás, áttelepülés stb. uniós és egyben magyar jog is. Az unión belüli szabad mozgás nem kötődik nemzetállami engedélyezéshez.” (Ezt ismerhették fel a mostani beadvány készítésekor, amikor kivették az EU- és EGT-államok polgárait.)
Tehát a nem éppen demokratikus berendezkedésű Horthy-korszak után az Orbán-rezsim készül kifejezetten politikai megfontolás alapján a súlyos alapjogcsorbításra.
Azért is különösen aggályos az európai politikai rendszerből kiiratkozással egyenértékű represszió, mert ez újabb belepancsolás az alkotmányos jogok egyetemes normájába. A Pride-ot betiltani hivatott módosítás a gyerekek lelki, fizikai satöbbi egészségét emelte ki az alapjogok sorából, mint amely az élethez való jogot kivéve mindegyiket megelőzi. Most pedig egy sok évtizedes – szintén nemzetközi normát követő – sarkalatos előírást készülnek fejszével farigcsálni; mindkétszer aktuális politikai-hatalmi okból, ráadásul jól körül rajzolhatóan egy-egy alany személyét célba véve.
