A rezsimeket a legritkább esetben buktatják meg. Egy rezsim bukása jellemzően egy folyamat, amely akkor kezdődik, amikor megszűnik érzékelni, ami körülötte történik, nem észleli a közhangulat érdemi, mélyebb változását. Ha megszűnik az érzékelése, akkor nem tud megfelelően reagálni sem, elveszti a kontrollt.
Egy kormány bukása azzal kezdődik, amikor a miniszterelnökbe vetett korlátlan hit meginog a saját pártjában, frakciójában. Hangsúlyozom, ez is egy folyamat, ráadásul nem feltétlenül visszafordíthatatlan. Jó példa erre maga Orbán Viktor, aki két (sőt, három) vereség után is helyre tudta állítani tekintélyét. És a jelek szerint ez történik most is, az internetadó ügyében.
Ha én Orbán Viktor lennék, azért kicsit aggódnék az internetadó belső hatalmi viszonyokra gyakorolt hatása miatt. Legalább két dolog ugyanis szembetűnő.
| ||
Egy. Ha a bohókás Deutsch Tamás megszólalásait nem számítjuk, a keddi tüntetés után a Fidesz egyetlen komolyan vehető figurája sem szólalt meg az internetadó okán (Németh rezsibiztos nem tartozik ebbe a kategóriába). De az Orbán iránti lojalitásáról is nevezetes Deutsch megszólalásai kétértelműek voltak: miközben hibátlanul felmondta a szabadságharcos narratívát és keresetlen szavakkal illette az adó ellen tüntetőket valamint a hangulatkeltő médiát, azt is állította, hogy magát az adót vissza kell vonni.
A többi nehézsúlyú még ennyire sem cizellált. Navracsics EU-biztos már kedd este is nagyon óvatos volt az ATV-ben („Nem dolgom, hogy igazságot tegyek a magyar belpolitika ügyeiben.”) A mindig mindenben hiperaktív Rogán frakcióvezető csendben maradt. A nála is aktívabb Lázár miniszter meg mindenről beszélt, csak erről nem. Varga pénzügyminiszter ugyan nem tudta elkerülni a sajtót a költségvetés átadásakor, de ő meg a tervezet ideiglenességét hangsúlyozta – sok módosító van, majd a kormányülésen megbeszéljük, mondta.
A megfigyelőben óhatatlanul az a benyomás alakul ki, hogy az ismert fideszes arcok nem tolongtak a médiában az internetadó védelmére a keddi tüntetés és a pénteki miniszterelnöki rádióinterjú között. Ennek lehetséges okain, ha miniszterelnök volnék, legalábbis elmerengenék.
Kettő. Szintén szokatlan fejlemény fideszes körökben, hogy a rossz hírt igen gyorsan a miniszterelnökhöz kötötték. Korábban csak a nép számára áldásos intézkedéseket volt divat hozzá kötni (a pálinkafőzéstől a rezsicsökkenésig).
Ehhez képest az internetadó bejelentését követő nyolc nap során két mérvadó orgánum (a hvg.hu és az index.hu) is Orbánnak tulajdonította az ötletet, ráadásul viszonylag könnyen azonosítható források alapján, amelyek éppenséggel a fentebb hiperaktívnak titulált személyek, Lázár miniszter és Rogán frakcióvezető irányába mutatnak.
És voltak persze kármentő akciók, a hvg.hu hírét elsőként épp a Népszabadság igyekezett cáfolni egy eléggé ellentmondásos cikkel, aztán jöttek a hírek az ismeretlen miniszteri dolgozóról vagy éppenséggel az egyik mobilszolgáltatóról, mint ötletgazdáról. És ahogy teltek a napok, fel-felröppentek híresztelések belső elégedetlenségről és miniszterelnöki hajthatatlanságról is.
Nem tudjuk, kinek az ötlete volt az internetadó, de az elég jól látszik, hogy kik akarták a miniszterelnök nyakába varrni még az első tüntetés után is, amikor már világos volt, hogy az új adó nem népszerű, ellenben remekül mozgósít a kormány ellen nem csak a virtuális térben, de az utcákon is.
És ez lenne a másik dolog, amin a miniszterelnök helyében elgondolkodtam volna, akár már hazaúton Lausanne-ból. A 13 órás út során maradt volna idő a családra is.
