A magyar belpolitikának, minden látszat és kamutéma ellenére (ügynökügyek, újraszámlálás stb.), manapság is vannak lényegi kérdései. Például az, hogy az alapvetően kapitalizmuspárti MSZP maga mellett tudja-e tartani a hajdani iparövezetek szavazóit, vagy elveszíti őket (mondjuk egy ma még nem létező szélsőjobb erő javára). Vagy az, hogy az elmúlt tizenkét évben többféle alakzatban is próbálkozó jobboldal további sorsa miként alakul. Ezen belül: mi lesz a Fidesszel?

n A magyar belpolitikának, minden látszat és kamutéma ellenére (ügynökügyek, újraszámlálás stb.), manapság is vannak lényegi kérdései. Például az, hogy az alapvetően kapitalizmuspárti MSZP maga mellett tudja-e tartani a hajdani iparövezetek szavazóit, vagy elveszíti őket (mondjuk egy ma még nem létező szélsőjobb erő javára). Vagy az, hogy az elmúlt tizenkét évben többféle alakzatban is próbálkozó jobboldal további sorsa miként alakul. Ezen belül: mi lesz a Fidesszel?

Mert mi van? Egyrészt a nagy szavak vannak "a polgári kormány által rehabilitált értékekről", "a magyarság életlehetőségeinek tágításáról", "a kormányoktól független nemzet megteremtéséről", "a polgárok akaratáról" meg sok minden másról. Másrészt vannak a mindenféle közvélemény-kutatási adatok, amik ha egynémely esetben (az immár szokásos módon) ellentmondanak is egymásnak attól függően, hogy mely cég prezentálja őket, a tendenciákat tekintve nagyon is egy irányba mutatnak.

Megy lefele a Párt és a Vezér népszerűsége.

1996-ban a Fidesz egyik legfelső vezetője azt magyarázta nekünk, hogy a vérjobbos tábor felé tett "retorikai kiruccanások" csupán "taktikai panelek", amiket egy sikeres pártpolitikai konstelláció esetén úgy ráznak le magukról, mint eb a vizet. De nem így lett: a Fidesz úgy maradt. Úgyhogy e folyamat egyik látványos állomása, az áprilisi választások két fordulója közötti durvulás már nem szerep volt: ma ez a Fidesz. Ezzé lett.

És nincs vége: ezen az úton végig kell menni, erre kényszeríti őket táboruk mind keményebb magja, a saját hülyeségük, a tehetetlenségi nyomaték, minden. És törvényszerűen koptak el eközben olyan deklarált célok, mint például - az elsők között - "az alkotmányosság ethoszához való ragaszkodás". Talán azért is az ilyenek először, mert racionálisak, valóságosak, valamint számon kérhetők voltak (mint az intézményrendszer demokratikus működéséért érzett felelősség).

Ma már a mi külön Magyarországunk felépítéséről beszélnek; a nemzet (egy új nemzet) felépítéséről; a polgári körök által megvalósítandó, határokon átívelő nemzet-újraegyesítésről. Klassz gondolatok, de ha megpróbáljuk az értelmüket megfejteni, semmi nem marad belőlük; a szavak úgy porlanak szét, mint maroknyi székely.

Ez maradt: érzelmekre játszó, ködös "nemzetpolitika", ami "a mégoly irracionális vágyak" húrjain játszva az égvilágon semmiről sem szól már. És éppen ezért nem is vezet sehova.