Publicisztika

A tavalyi amerikai választási kampányból tudjuk: az ottani választókat szerfölött érdekli a közszolgáltatások és különösen az oktatás átalakításának ügye. (Aztán persze a gazdasági válság háttérbe szorította a nagy ellátórendszerek kérdését.) Annál is izgalmasabb volt ezt itthonról végigkísérni, mivel Magyarországon, miközben két választás között az ellenzék folyamatosan kritizálja az kormány oktatáspolitikáját, a kampányokban egyik nagy párt sem áll elő komolyan vehető megoldásokkal.

Noha 2006 ősze óta százszámra érkeznek a választási bizottsághoz az újabb és újabb népszavazási kezdeményezések, az Albert házaspár ún. tb-mentő próbálkozását leszámítva magánszemély sosem tudta átlépni a népszavazási kezdeményezés sikeréhez szükséges tartós nyilvánosság és közérdeklődés ingerküszöbét. Ebből a szempontból a képviselők számára csak számla ellenében adható költségtérítés kérdését fölvető Seres Mária sikere egyértelmű. Nem is meglepő, hogy egyre több a találgatás a magát a politikától mindig távol tartó állampolgárként meghatározó nyíregyházi építész asszonyról és a kezdeményezéséről: a vélelem szerint valaki vagy valakik nyilván állnak mögötte. Hogy valóban Tomcat árnyéka rajzolódik-e ki Seres Mária mögött, voltaképpen érdektelen. Utólag persze hatással lehet a kezdeményezés végkimenetelére - de mindazt, amit Seres Mária fellépése nyomán eddig tapasztalni lehetett, nem érinti. Unger Anna

Ha az elmúlt időkben - leszámítva a szmogriadó önökre esedékes napját - autójukba ültek és közlekedtek, az út szélén különös dologra lehettek figyelmesek. A padkán lerobbant csotrogány, matrica a hátsó szélvédőn: "öreg vagyok, de legalább ki vagyok fizetve". A motorháza füstölt, csak az egyik fényszórója világított, s amíg tudott menni, köhögött nagyon az emelkedőkön. A lerobbant pára mellett egy vízibivaly bőréből készült aktatáskát szorongató férfi állt, magában beszélt, és hadonászott. Elhaladtak a jelenség mellett üzembiztos Suzukijukkal, és nem tudták mire vélni a helyzetet. Segítünk értelmezni.

A ferencvárosi időközi választásnál hagytuk el: melyről éppenséggel nem állítható, hogy ne tükrözte volna hűen az egész ország pillanatnyi preferenciáit. Ha minden így megy tovább, az MSZP 2010-ben talán kap 30 százalékot, és nyer egy-két egyéni körzetet - kár lenne, ha mással áltatnák magukat a szocpárt vezetői. De nem is áltatják magukat - ami helyes is, legyenek csak betojva, van mitől.

Kezdetben volt a liberalizmus. Még nem mint "liberalizmus" volt, hanem mint az emberek spontán fölszabadulási vágya a rendi társadalom kötöttségei alól, mely nem ismerte a szabadságot, csak a szabadságokat (= kiváltságokat); továbbá ezzel összefüggésben a különféle világi és egyházi autoritások és egyáltalán a természet adta hagyományos viszonyok kötöttségei alól is.

Minden másképp alakult a decemberi romániai választások után, mint ahogyan a választók vagy maguk a pártok gondolták.

Kollektív büntetés, a fegyveres erőszak jogellenes és aránytalan igénybevétele, polgári célpontok támadása, lakóházak, iskolák, mecsetek, kórházak és ENSZ-létesítmények célzott, tudatos bombázása - ezek a vádak az egyik oldalon. A nemzetközi terrorizmus elleni háború, Izrael önvédelmi jogának gyakorlása, az izraeli polgárok életének védelme, a Hamász, e háborús bűnös terrorszervezet elleni célzott csapások - ez a válasz a vádakra, és a viszontvádak a másikon.

A távoltartás és a családon belüli erőszak témájától hangos manapság a közélet. A sajtóban sorra jelennek meg a publicisztikák, s a korábban legfeljebb szakmai vitát gerjesztő kérdést felkapta a politika is. Kétszereplőssé vált a diskurzus, s a témában járatlan olvasó azt gondolhatja, a konzervatív patriarchális szemlélet képviselői és a bántalmazott nők jogaiért küzdők állnak a két oldalon. Csakhogy a képlet nem ilyen egyszerű: Spronz Júlia-Wirth Judit

Aligha vitatja bárki, hogy az államnak vannak olyan információi, amelyek titkossága végső soron a közösség érdekeit szolgálja, s ezeket a titkokat mindannyiunk érdekében kell megvédenie. A védelemnek technikai és jogi eszközei vannak, az utóbbiak végső formája a szigorú büntetőjogi szankcionálás. A hatóságok - az államtitokról szóló 1951-es törvény elfogadása óta - töretlen lelkesedéssel üldözik azokat a civileket, akik gondatlanságból államtitkot hoznak nyilvánosságra. Ezen változtatna a kormány múlt év szeptemberében a parlament elé terjesztett törvényjavaslata: elfogadása esetén civileket kizárólag szándékos államtitoksértés esetén terhelné büntetőjogi felelősség. Hüttl Tivadar

Karácsonyi dupla számunk Visszhang rovatában a Frenák-előadásról megjelent kis kritikában rosszul írtuk: a Frenák Pál Társulat InTimE című előadás budapesti (zártkörű) bemutatója nem a Kortárs Drámafesztivál, hanem a dunaPart - Kortárs Magyar Előadó-művészeti Platform nyitóelőadása volt (ezt a Trafó és a Krétakör szervezte). Ugyanezen számunk Budapest sétagalopp lesz című cikkében a fővárosi szadomazo klub nevét összekevertük: a Síp utcában az SM'S Café, az Ó utcában pedig a Dungeon található, melynek tulajdonosát Amos Levynek hívják.

Mivel Ukrajnában a fűtési szezon kezdete óta csak langyosra fűtötték a radiátorokat, nem volt Kijevben épeszű ember, aki ne tudta volna, hogy baj lesz. November óta én is egy villanyradiátor (meg a laptop) csatlakozójat huzigáltam magam után kijevi lakásomban. Éppen ezért számomra az volt a sokkoló, hogy Európában csak január elsejével tört ki az energiapánik. Jarábik Balázs

Amikor kiderült, hogy az ellenzék ezerháromszáznál is több kérdéssel bombázza meg az ünnepre készülő köztisztviselői kart, sejteni lehetett, hogy a paksamétába számos orbitális baromság is becsúszik. Az esélyesek között már ekkor is felmerült Nyitrai Zsolt kérdése - "kiből lehet lemezlovas?" -, amelyre a szóvivőnő az ünnepek múltán magabiztosan vághatta rá: bárkiből, akár még a képviselő úrból is!

Erősödik a tiltakozás, amely a Hamász elleni hadjárat azonnali leállítását követeli Izraeltől. Ez akár természetes is lehetne: nincs olyan jóérzésű ember, aki ne kívánná a vérontás megszűnését, a béke "helyreállítását". S lehet-e egyáltalán igazságos, vagy legalább - szükséges rosszként - elfogadható ez a háború, amelyben ártatlan civilek, nők és gyerekek vesztik életüket, s amely töménytelen szenvedést és nélkülözést okoz?

Fát nem érdemes lopni, de erdőt igen - gyakran keríti hatalmába ez az érzés a nagy kárt okozó gazdasági bűncselekmények gyanújával indult perek szemlélőit. Vajon mi köti gúzsba a magyar igazságszolgáltatást? Hogy van az, hogy a mi Enron-pereink rendszerint nem nagy bummal, csak valami halk szusszanással érnek véget?