Publicisztika

Mint az úthenger, úgy halad előre a Liget Budapest projekt: nemrégiben lezárult a Múzeumi Negyed épületeire kiírt tervpályázat első fordulója, majd nem sokkal ezután nyilvánosságra került egy hatástanulmány a megtérülés lehetőségeiről.

Az, hogy egy állam bizonyos – elsősorban anyagi – feltételek okán állampolgárságot ad bizonyos személyeknek, nem ritka eset, de a civilizált világban ezt egyedi elbírálás után szokás megtenni. Az olyan kormány, amelyik tömegesen, sőt egyértelmű üzletszerűséggel teszi ezt, nos, annak a kormánynak a renoméja a nemzetközi életben mindig nagyon rossz.

Találkozás egy viszonylag fiatal emberrel: a 2006-os Orbán elvenné az EU-s pénzeket a mai Orbántól. A maga módján a mai is elveszi.

A demokratikus ellenzék csak a maga nagyon kvalitásos kultúrájában él, s e pozíció vagy lelkiállapot egyáltalán nem konvertálható meggyőző politikai sikerré. A forradalmisággal oly sokszor hírbe hozott orosz emberről mára kiderült, hogy lelkében mélységesen ellenforradalmi.

Ha a jogalkotó megbélyegzi, kipécézi a különféle okokból gyermek nélkül maradtakat, és nyugdíjukat jelentősen csökkenti, elvonja vagy későbbre tolja, úgy ezt az amúgy is sérülékeny réteget a legnyersebb biopolitikai erőszaknak teszi ki.

Mostanában sokat hallunk a nemzeti felelősség kérdéséről: pontosabban arról, hogy a magyar nemzetet nem terheli felelősség a történelem során az országban elkövetett bűnökért. Legemlékezetesebb Schmidt Mária nyilatkozata a kérdésről a Népszabadságban.

A szélsőséges szíriai erők elleni harc Aszad malmára hajtja a vizet. És ha a diktátor reálisan méri fel a helyzetet, könnyen arra a következtetésre juthat: e pillanatban nem Izrael az ellensége, inkább az iszlám radikalizmus.

„Engem a nagypolitikai hacacáré nem érdekel, hagyjanak békén!” Ha Ön is mondott vagy gondolt hasonlót, kérjük, folytassa az olvasást!

Obama tallinni kijelentései erősen emlékeztetnek egy másik beszédre. Abban Churchill figyelmeztette a világot, hogy a konfrontáció folytatódik, mert Sztálin vérszemet kapott, miután Európának megmutatta a Vörös Hadsereget, és a Vörös Hadseregnek Európát.

Ungváry Krisztián Mese vagy valóság? (Magyar Narancs, 2014. július 24.) c. írásában nem arra válaszolt, amiről Mese a zsidó jólétről (Magyar Narancs, 2014. július 17.) c. cikkem szólt. Felelete javarészt azt bizonygatja, hogy a zsidók gazdagabbak voltak a keresztényeknél. Én viszont azt tárgyaltam, hogy az az állítás, miszerint a nemzet javainak hatalmas része, mégpedig negyede-ötöde volt a zsidóké a holokauszt előtt, részben az egykori antiszemita szerzők, részben az ő koholmánya. Írásom tehát nem szándékozott cáfolni a zsidók jóléti fölényét, hanem a fölény mértékével kapcsolatos tudás megbízhatóságát ellenőrizte. Azt mutatta meg, hogy amiről Ungváry azt állította, ott áll bizonyos szövegekben, nem áll ott. Nem lenne dolgom ennélfogva, hogy foglalkozzam azzal is, mi minden tudható és mi mindent tud még Ungváry a zsidók jómódjáról. De ha már így alakult, szólni fogok erről is.

Orbán Viktornak a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban elhangzott előadását látszólag nem az indulatokat, szenvedélyeket célzó szónoklatok közé, hanem az érvelő beszéd műfajához kell sorolnunk.

A „magyar termékként” életünkbe betolakodó jobboldali tömegkultúra valóban nem több annál, mint amit a falusi kocsmai lét kínálni tud a közmunka számkivetettjeinek.

Az a hiábavalóság, amivel Putyin a maga birodalmi elképzeléseit kergeti, Orbán esetében nemcsak tragikus, de nevetséges is. Sikerült újra aktualizálnia a múltat: Magyarország a németek egykori „utolsó csatlósából” mára az oroszok első csatlósává vált.

Az ukrajnai konfliktus, illetve az IS ténykedése katonai kérdés, és felszámolásuk a globális hatalmak közötti megállapodás függvénye. Ám legalább ilyen fontos, hogy mi történik, amikor a harcok lezárultával az idegen zsoldosok hazatérnek.