Pár napja olvashattuk nyomtatott kiadásunk Bruce Bueno de Mesquita-interjújában, hogy mi kell Orbánnak (meg úgy általában egy autoriter vezetőnek), hogy megtartsa a hatalmát. Ezek közül kulcsfontosságú, hogy források álljanak rendelkezésére – források, hogy a rá támaszkodó, azaz az államból élő választók és oligarchák ki lehessenek elégítve. A dohány-, tankönyv-, közszolgáltatási monopólium máris rengeteg embert hozott direkt függő helyzetbe a kormánnyal, ezért nyilván ők is félnének vagy tartanának egy kormányváltástól, de ha Orbán egyszer csak nem tudná kifizetni a rá támaszkodó pénzembereket, ejtenék, és váltanának valaki másra (akár a Fideszen belül, akár más pártból). Jelenleg Orbán a különadók rendszere mellett egyedül az EU-ból jut pénzhez.
| ||
Ne adjunk Orbánnak EU-s forrásokat, mert nem az európai fölzárkóztatást segíti elő, hanem Orbán hatalmának megtartását szolgálja, írja Gere Ádám. Orbán irányított kapitalizmust épít, írja/mondja Tölgyessy Péter. Orbán valóban egy hatalmát és a gazdaságot egybefonó rendszert épít. Félig magyar tulajdonú bankrendszert szeretne, és visszatérünk lassan „az ipar nélkül az állam félkarú óriás” 50-es évekbeli szlogenjéhez. Illetve visszatértünk: Szijjártó Péter Gödön már arról beszél, növelni kell az ipar részarányát a nemzetgazdaságban. Miközben a világ leginkább Kínában parkoltatja gyárait, innen is mennek el a termelőüzemek (olyanok jönnek, akiket a Fidesz pár éve még elhajtott, lásd Gyöngyös és az indiai gumigyár esete). Jön az ipari rezsicsökkentés (ez valami olyasmi, mint a zöldmezős beruházás?) – de a bármiféle rezsicsökkentés előbb-utóbb be fog dőlni. A múlt ismétlődik megint csak: hozzánk nem gyűrűzik be az olajár-emelkedés, hallottuk az olajválság idején. Hát, begyűrűzött. Szijjártó oly korban dicsőíti az ipart, amikor a fejlett világban a szolgáltatási szférában helyezkednek el a munkavállalók. A nem gépesített ipari munka paradicsoma Kína, kérdés, a magyar nép mennyire vágyik Foxconn-típusú összeszerelő üzemekben tevékenykedni.
Hogy lehet Orbánt megfosztani az EU-s forrásoktól? Vagy az EU fosztja meg tőlük, vagy kilépünk az EU-ból. Utóbbi esetben nyilván az orosz orientáció következne el – Putyin akkor pedig mindennek megkövetelné az árát, és azt Orbán politikailag nem élné túl. Az előbbi eset viszont az EU-tól függ, nyilván ezért is kell a hiányszámokat kemény megszorításokkal teljesíteni, ha a fene fenét eszik is.
Persze ki az, aki a saját országa ellen kér ilyen szankciókat? Ki az, aki felvállalná, hogy egy vezető miatt inkább az egész ország essen el az EU-s forrásoktól? Mondjuk Orbán Viktor ilyen ember – 2006-ban „Orbán úgy vélekedett, hogy a kommunizmus a »saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat«, s ez a bővítés óta immár az EU problémájává is vált. Erre hivatkozva sürgette Orbán az uniós segítségnyújtás megtagadását a »hazug és csaló« kormányoknak”. Vegyük csak sorra: Magyarországon intézményesedett a korrupció, az erkölcsi relativizmus a torát üli (közteherviselés: RTL Klub-reklámadó, Andy Vajna-adómentesség), a felelősséget nem ismerő politikusok egyre magasabbra törnek (Matolcsy még költheti is a pénzt), s a politikai hazugságok jelentik az egyetlen koherens szemantikai hálót 2010 és 2014 között.
Orbán tehát már az Orbán-mércével mérve is megérett egy jó kis uniós megvonásra.
