Barack Obama amerikai elnök szeptember 3-án, Tallinnban elmondott beszéde fölött – állapították meg sokan az elmúlt héten – a magyar média figyelme elsiklott. Ez így van, ám a helyzet ennél is rosszabb: az európai média ingerküszöbét sem érte el. Felfigyeltek rá persze a Baltikumban, de ott is csak az Oroszországgal szembeni eltökélt szándékot olvasták ki belőle – pedig a beszéd ennél sokkal átfogóbb, programadóbb jelentőségű. Igaz, nem lehet tudni, hogy a jelenlegi amerikai adminisztráció végül tartja-e magát ehhez, de ha nem tenné, Obama fellépése után azt már számon lehet kérni rajta a jövőben.
Obama kijelentései erősen emlékeztetnek egy másik, 1946. március 5-én elmondott beszédre, amely az amerikai Fultonban hangzott el. Abban a brit miniszterelnök, Winston Churchill figyelmeztette a világot – és főként az Egyesült Államokat – arra, hogy a konfrontációnak nincs vége a náci Németország kapitulációjával, mert Sztálin vérszemet kapott azt követően, hogy Európának megmutatta a Vörös Hadsereget, és a Vörös Hadseregnek megmutatta Európát. Noha Harry S. Truman amerikai elnök jelen volt Fultonban, s azt is biztosra vehetjük, hogy a brit miniszterelnök véleményét nem ott hallhatta először, Washington még jó ideig megpróbálta jobb belátásra bírni Sztálint, s különféle amerikai segélyek kilátásba helyezésével erősíteni az akkor már a Szovjetunió befolyása alatt álló népek szabadságvágyát. Washington ténylegesen csak akkor ébredt föl, miután a szovjetek felrúgták a második világháborút követő békemegállapodást, és a megszállt Kelet-Európában hatalomra juttatták a kommunistákat (1947–1948), illetve felrobbantották első nukleáris bombájukat (1949).
Most kissé más a helyzet. A balti államokat, valamint Lengyelországot és Romániát leszámítva Európa inkább folytatná az – egyébként nyilvánvalóan hiábavaló – egyezkedést Vlagyimir Putyinnal, s mintha most az amerikai elnök lenne az, aki végre kimondja: ebből elég!
Obama a beszédében mindenekelőtt azok mellett az értékek és elvek mellett tett hitet, amelyek miatt a Nyugatnak minden más eddigi társadalmi, politikai és gazdasági rendszernél sikerült versenyképesebbé válnia: a liberális demokrácia, a kapitalista gazdaság és a szolidaritás mellett. E példátlan történelmi sikert viszont most „Oroszország Ukrajna elleni agressziója fenyegeti” (Obama). E mondat tulajdonképpen szó szerinti visszhangja mindannak, ami 68 évvel ezelőtt Fultonban elhangzott.
Mi az Obama által meghirdetett stratégia, vagyis a Moszkva számára egyértelművé tett üzenet lényege?
1. Elérkeztünk arra a pontra, amikortól a Nyugat nem tévelyeghet tovább a kompromisszumok dzsungelében, s Moszkva bármilyen további lépését megtorolni kész. Ha pedig valamelyik NATO-tagországot orosz részről támadás érné, az háborút jelent.
2. Ennek érdekében az Egyesült Államok megnöveli katonai jelenlétét Kelet-Európában, leginkább a potenciális támadásnak kitett Baltikumban.
3. Fokozott védelmi készültséget rendelnek el az ennek megfelelő speciális katonai egységek felállításával, beleértve a hírszerzés intenzív megerősítését.
4. Felgyorsítják az európai nemzeti hadseregek ütőképességének növelését, és Amerika elvárja, hogy a kelet-európai nemzetek az eddigieknél nagyobb részt vállaljanak saját biztonságuk finanszírozásában.
5. Bár Ukrajna csak partnere és nem tagja a NATO-nak, az orosz agresszió miatt a Nyugat nem marad közömbös.
És hogy Putyin számára véget ért a birodalmi kalandozások kora, azt ez a szövegrész fejezi ki a leginkább: „Ma Ukrajnának szavaknál többre van szüksége. Konkrét NATO-kötelezettségvállalásokra, amelyek segítenek megerősíteni és korszerűsíteni biztonsági erőit. Más partner országoknak is több védelmi segítséget kell nyújtanunk, így Grúziának és Moldovának. Újra hangsúlyt kell, hogy kapjon az az elv, amely egyébként korábban is irányadó volt a NATO számára: azon országok előtt, amelyek teljesítik a kritériumokat és hozzájárulhatnak a szövetségesek biztonságához, a NATO-tagság ajtaja továbbra is nyitva áll.”
A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője
