Publicisztika

Magyar Narancs, 2010. március 4. Egyszerűen: nagyon-nagyon szépen köszönjük! Gratulálunk (nem jó: elkopott szó!); amit mi csak halványan gondoltunk, az itt szépen, okosan, finoman, erőteljesen megíratott! S azt is köszönjük, hogy fény csillant fel előttünk: úgy látszik, hogy mégis van tollforgató, akiben van (megint keresem a szót) humanizmus, jóérzés,igaz erkölcsés lendület! Sok-sok erőt kívánva egy érdeklődő család: Hollai Keresztély és felesége, dr.

Magyar Narancs, 2010. március 18. A lap A mentőöv mi vagyunk című írásban valótlan, illetve pontatlan állításokat közölt, ezért kérjük az alábbiak megjelentetését: 1.

Magyar Narancs, 2010. március 11. Õszintén örülök, hogy Ádám Zoltán "baloldali liberális" létére eljátszott a gondolattal: esetleg az MSZP helyett a Lehet Más a Politika mellett dönt.

A képviselők és jelöltek mentelmi joga a magyar demokrácia súlyos botránykövévé nőtte ki magát, pedig tán nem kellene így lennie. A mostani állapotot szabályozó elvek ősrégiek, a liberális képviseleti rendszer hajnala óta védik a közért tevékenykedőket. Másrészt a rendszerváltás idejéhez köthetők - csak éppen most lett feltűnő a jelenlétük, mivel egyre többen próbálnak visszaélni velük. A képviselőjelöltek mentelmi joga már majd' egy tucatnyi wannabe honatyát óvna meg a kiérdemelt bűnügyi eljárástól, rendre olyan ügyekben, melyeknek alig is van közük a köz szolgálatához.

Lassan az utolsó pártprogram is az asztalon hever, s kibomlott előttünk a kampány és a kampányolók általános, szinte egyöntetű és jóformán teljes szellemi leépülése. Se azt, hogy mit, se azt, hogy mennyiért, se azt, hogy miért. Esetleg azt, hogy mindent, és úgy, hogy ne kelljen érte fizetni. A keletkezett űrt vagy nem tölti ki semmi, indulatok meg érzelmek legfeljebb, vagy ami kitölti, az Hagyó Miklós és a BKV szétlopása, Hunvald György és a VII. kerület ellopása, Zuschlag János és a civil pénzek széthordása.

Meglepve olvastam a Corvin Sétányról szóló írásomra (Promenád a grundra, Magyar Narancs, 2010. január 28.) érkezett reakciókat - sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy az eredeti felvetéseimet nem cáfolni, hanem megerősíteni fogják (lásd: Alföldi György: A változás igénye, Magyar Narancs, 2010. február 25., illetve Radványi Gábor főépítész olvasói levelét e lapszámunk elején). Egyik írás sem vezetett elő olyan érveket, amik a beruházás nagyobb városszövetbe integrálódásával, urbanisztikai vagy építészeti koncepciójával kapcsolatos meglátásaimat felülírnák - túl azon, hogy a bevezetésben felemlegetik nézőpontom helytelenségét és az ismereteim hiányát, ami nehezen tekinthető fajsúlyos argumentumnak. De lássuk, miről is szól a vita!

A magyarországi közéletben a szegénységről szóló diskurzust az utóbbi két évben két intézkedés, az Út a munkához program és a szociális kártya dominálta. Mindkét eszköz a segélyezés szigorítására irányul, és így tartósan a segélyezés került a közbeszéd középpontjába: úgy tűnhet, mintha a segélyezési rendszer "bőkezűsége" egyszerre lenne a legfőbb oka a munkanélküliségnek, az államháztartási hiánynak és a közpénzek rossz célú felhasználásának. A két intézkedés körül kialakult diskurzusban az a nézet vált uralkodóvá, hogy a segélyezett állampolgárok maguk tehetnek a helyzetükről, mert nem akarnak dolgozni, és mert elisszák a segélyüket. Mindennek nem sok köze van a valósághoz.

A hírek szerint a Magyar Televízió március legvégétől naponta jelentkező félórás műsort indít "Magyarország választ" címmel - feltehetően a még szélesebb körű közszolgálatiság jegyében. Ebbe a napi fél órába nyilván nagyon sok minden belefér, vagy még annál is kevesebb. A hír például arra is következtetni enged, hogy a közszolgálati televízió nem készül miniszterelnöki vitára - mondjuk az éppenséggel nem derül ki, hogy evvel szemben mire készül. Komoly, felelős tájékoztatásra aligha, mert arra nyilván nem lenne elég hatszor-hétszer fél óra.

Orbán Viktor pár hete nyilvánosságra hozott kötcsei beszéde a következő kurzus kultúrpolitikájára nézvést tartalmazott értékes indikációkat, s az derült ki belőle, hogy a leendő miniszterelnök a kormányzat és a kultúra frontján küzdő alkotók ("az elit") viszonyát valamiféle termékeny, kreatív szimbiózisban képzeli el. A két csoport előbb - zárt körben - lefolytatja értékvitáit, egészen addig, amíg az értékeken osztozni nem kezdenek, s mikor már az összesen osztoznak, mindketten dolgukra, az ily módon kijegecesedett értékek képviseletére sietnek, ki az állami hivatalokba, a minisztériumokba vagy a Köjálba, ki meg bele egyenest a kultúrába. Az előbbiek iránymutatást, inspirációt, átszellemültséget kapnak az utóbbiaktól, az utóbbiak meg, csekély ellenszolgáltatásként mindezért, a "szép, nemes és választékos" életet élvezhetik majd.

A többpárti demokrácia egyik nagy előnye, hogy az ember, ha kedve tartja, négyévente megbotránkoztathatja a környezetét a választási preferenciáival. Az alábbiakban erre teszek kísérletet, előre megfontolt, de korántsem aljas szándékból. Ellenkezőleg: célom a demokratikus vita előmozdítása, legjobb tudásom szerint, ha a jelenlegi diskurzus alapkontextusához képest némiképp meghökkentő álláspontot is képviselve. Elő a farbával: alapvetően két okból szavazok az MSZP-re. Egyrészt, mert morálisan ezt tartom helyesnek, másrészt, mert baloldali liberálisként aligha van más érdemi választásom.

Épeszű magyar nőnek E. Zsanett ügyének lezárulta után eszébe nem jut feljelentést tenni, ha megerőszakolják. A lassan két éve tartó eljárásban hétfőn ismét a nemi erőszakkal vádolt rendőrök arattak győzelmet.

Magyar Narancs, 2010. március 4. Tisztelt Szerkesztőség, érdeklődve olvastam a Jován László ügyvéddel készült cikket, sajnos valós és a gyakorlatban orvosolatlan problémát vet felaz előzetes letartóztatás gyakorlata, ami akár hosszabb (szak)cikket is megérne.

Magyar Narancs, 2010. február 25. Ablonczy Balázs, a kitűnő történész megírta, miért szavaz a Fideszre.

Orbán Viktor a különböző gazdasági szervezeteket, kamarákat, szövetségeket járja, és úgy tesz, mintha konkrétumokról beszélne: adótervekről, gazdaságpolitikai trendekről - sőt, filozófiáról.