"Jogi értelemben kényszervallatás"

  • .
  • 2010. március 11.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2010. március 4. Tisztelt Szerkesztőség, érdeklődve olvastam a Jován László ügyvéddel készült cikket, sajnos valós és a gyakorlatban orvosolatlan problémát vet felaz előzetes letartóztatás gyakorlata, ami akár hosszabb (szak)cikket is megérne.
A teljesen indokolatlanul elrendelt és fenntartott vagy eltúlzott időtartamú előzetes letartóztatásokból, a sokszor teljesen formális nyomozási, bírói eljárásról példálózó felsorolással is könyvet lehetne megtölteni.

Két vonatkozásban hadd pontosítsam az elhangzottakat: JELENLEG az előzetes letartóztatás maximális időbeni korlátja 3 év, ha és amennyiben nem születik addig elsőfokú ítélet. Ha születik, ez a 3 éves abszolút időkorlát sem számít. Mivel a nyomozás maximális időtartama a gyanúsításközléstől számított 2 év, a fennmaradó 1 év sokszor valóban nem elég, hogy a bíróság első fokú ítéletet hozzon, másrészt legalább a törvényalkotók felismerték, hogy kisebb tárgyi súlyú ügyekben a maximális 3 év is eltúlzottan hosszú. Mindezért 2010. 07. 01-től a Be. szabályai részben megváltoznak: 3 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett cselekményeknél 1 év, 5 éves büntetési tartamnál 2 év, ennél súlyosabban büntetendő cselekményeknél a mai 3 év, a különösen súlyos, 15 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő cselekményeknél maximum 4 év lesz az előzetes letartóztatás maximális tartama.

Üdvözlettel:

dr. Csire Balázs ügyvéd

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.