Lehetnek konspirációs elméleteink arról, hogy ki (a Fidesz) kit vett meg (az ellenzéket). Az alábbiakban mégis amellett fogok érvelni, hogy az ellenzéki pártok egy részének magatartása akkor is racionális, ha nem élünk e konspirációs hipotézissel.
| ||
A Jobbik helyzete a legegyszerűbb. Ontológiai értelemben feloldhatatlan ellentmondás feszül a „magyarnak lenni a legjobb” gondolata és a „hat magyar embert kiutasítottak Amerikából” realitása között. A párt magyarellenes összeesküvés-elméletre alapozott identitásával egyszerűen nem fér össze az, hogy bírálat tárgyává tegye a magyar kormány magatartását az amerikai diplomácia lépéseivel szemben. A kormányt védeni a politikai józan ész alapján nem lehet. De akkor kit védjen? Az amerikai multit? Vagy a magyarság elveszejtésére törő amerikai kormányt, amely nem átall beavatkozni belügyeinkbe? A párt logikája szerint ezek a derék polgárok hősök, akik meglehet, szabálytalan eszközökkel, de mégiscsak felvették a harcot az imperialista elnyomással szemben. Ha pedig hősök, támadni akkor sem lehet őket, ha amúgy az ellenzékiség logikája ezt diktálná. A jobbiknak tehát hallgatnia kell.
Más nyomvonalon halad az LMP. Schiffer András első megszólalásában üdvözölte az amerikai lépést, majd rögtön, ugyanabban a bekezdésben azt kezdte el követelni, hogy a GMO-lobbistákat is tiltsa ki az USA. Viccesnek hangzik, de az LMP álláspontja koherens. Másképpen: csak azoknak tűnik viccesnek, akik még nem vették észre, hogy sok egyéb lózung mellett az LMP igazi, TGM-i értelemben vett antiimperialista párt. Számukra egyetlen érvényes amerikai megszólalás volna az, amelyik az Amerikai Egyesült Államok megszűnését jelenti be. Ameddig ez nem történik meg – és a világszellem jelenlegi állapota szerint nem is látszik egyhamar megtörténni –, addig minden, ami Washingtonból jön, mérgező. Azaz, még ha hordozza is magában az igazság magvait, az imperialistáknak kötelezően kijáró szkepszissel kezelendő. Az LMP tehát nem szólal meg a kitiltási botrányban, mert aki ellen meg kellene szólalnia, az éppen a kitiltást elrendelő USA. És azt még a zöldpárt stratégái is belátják, hogy a zeitgeist ebben az ügyben inkább a hallgatást, mintsem az imperialisták ekézését követeli. Nem tennének másként a német vagy a holland zöldek sem – így van ez azon kivételes pillanatokban, amikor a jó ügyet a gonosz birodalma képviseli.
Nem tudni, a demokratikus ellenzék többi pártját az imperializmus elleni atavisztikus ellenérzés mozgatja, avagy csupán a töketlenségük kárhoztatja őket passzivitásra.
Ilyen helyzetekben a Fidesz, anno, még ellenzékben, a következőket tette volna, helyesen: Szijjártó szóvivő feltűrt nadrággal gyalogol a Balaton vizében, Orbán pártelnök ébresztőórákkal figyelmezteti a polgárokat arra, hogy a magyar demokráciában példa nélküli botrány erupciója van napirenden.
Mit tesz ehhez képest az MSZP, a DK meg az Együtt–PM? Nagyon keveset. De mit tehetne?
Először is el kellene mondania a fogyasztónak, hogy mi ez a történet. Ebben segítene, ha az egyes pártok azonos terminusokat használnának saját kommunikációjukban. A nem kormánypárti sajtó jellemzően kitiltási botránynak nevezi, ez a szóhasználat kezd meggyökeresedni a nyilvánosságban. Ezzel szemben például az MSZP honlapján az alábbi fordulatokkal találkozni: „az amerikai beutazás korlátozása”, „a kormányhoz kötődő korrupciós botrány”, „kitiltási ügy” – vagyis ahány megszólaló, annyiféle helyzetleírás. A DK a kezdeti „Orbán-gate” után viszonylag gyorsan eljutott a „beutazási botrányig”, ami ugyan egy fokkal gyengébb a kitiltásnál, de legalább koherens (az Együtt–PM szintén ezt a kifejezést használja).
A történet elmesélésének másik fontos eleme a Fidesz érvelésének szétzúzása volna. A botrány kirobbanása óta a kormány azzal a trükkel él, hogy olyasmit követel az USA-tól, amiről pontosan tudja, hogy nem teljesíthető, nevezetesen: az amerikai fél tárja elő bizonyítékait, és nevezze meg a kitiltott személyeket. Ezt a „kérést” az amerikaiak saját törvényeik értelmében nem teljesíthetik, amint ezt az első perctől hangsúlyozzák is. Arról viszonylag kevés szó esik azonban ellenzéki oldalon, hogy a kormány igénye képtelen és hazug – bármilyen mézesmázosan és a barátság szó gyakori hangsúlyozása közepette adják is elő.
Az pedig teljességgel érthetetlen, hogy az Orbán és Szijjártó nyilatkozatai között feszülő ellentétet miért nem használják ki, konkrét kormányzati személyek felelősségre vonását miért nem követelik. A külügyminiszter október 13-án találkozott az ideiglenes ügyvivővel. Legkésőbb ezen a napon tájékoztatást kapott a kitiltásról. Orbán ezzel szemben azt nyilatkozta, hogy ő csak négy nappal később, a sajtóból értesült a történtekről. Ha igaznak fogadjuk el a miniszterelnök állítását, akkor Szijjártó külügyminiszter nem adott tájékoztatást az elmúlt időszak legnagyobb botrányáról. Akkor neki most nem Kínába kellene repülnie, hanem az állásából. A másik lehetőség pedig az, hogy a miniszterelnök hazudott, amikor tagadta, hogy tudott volna az ügyről. Bárhogyan legyen is, az ellenzék dolga volna az ellentmondás exponálása, a fogyasztó emlékeztetése arra, hogy valami nagyon nincs rendjén ezzel a történettel.
A kormány – egyebek mellett Varga miniszter hathatós támogatásával – NAV-ügyet akar csinálni ebből a botrányból. Ehhez segítséget nyújt az antiimperialista szendergéséből némileg magához térő LMP is, amely néhány nap elteltével a NAV átvizsgálását követeli, amúgy helyesen. De látni kell azt, hogy ez nem (csak) NAV-botrány, és ezen az sem fog segíteni, ha rossz szójátékkal („NAV-ra, magyar!”) invitálunk NAV-ellenes éhségsztrájkra (mint a DK). Ez a botrány a Fidesz-kormány és a négy éve regnáló politikai elit működésének lényegét érinti.
Az elmúlt tíz napra esett október 23-a négynapos hosszú hétvégéje és az adótörvények benyújtása, benne a remek internetadóval és az ellene szerveződött 30 ezres tüntetéssel. Legyünk jóindulatúak és fogadjuk el, hogy a körülmények sem igazán kedveztek a kitiltási botrány ütőképes ellenzéki tálalásának – ám pár napon, sőt órán belül fickós ellenzéki pergőtűz alá kerül a kormány. Kíváncsian várom.
