Csáki Judit

Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Kormányváltás utáni teendők a magyar kultúráért

  • Csáki Judit
  • 2021. január 20.

Publicisztika

Lenyúlták a Karinthy Színházat (is). Szétverték az amúgy javításra szoruló színházi struktúrát. Sóval hintenék be az SZFE helyét. Kulturális gigabirodalmakat építenek. Szórják a pénzt. Felújítják a csókosoknak adott ingatlanokat. És véletlenül sem csinálnak semmi jót; hogy egy barátom találó mondását idézzem: „Nem tévednek, mindig g.cik.”

De nem lesz ez mindig így. Ha egyszer kimúlik ez a kormányzás és menekülnek a szolgák, akkor lesz itt némi tennivaló.

A pusztítás egyelőre fölmérhetetlen, de akkor gyorsan föl kell mérni. És cselekedni kell – ugyancsak gyorsan. A lista nagyon hosszú, de nem végeérhetetlen. Alább csak néhány tétel szerepel, a folytatás legközelebb.

Színház- és Filmművészeti Egyetem

Mivel a kuratórium és kinevezettjei csak rombolni tudnak – elég végigfutni legtöbbjük pályáján –, az alapoktól kell újragondolni és újragründolni az egészet. A kinevezett bábok érdem, megfelelő előzmények és pályázat nélkül kerültek oda, ahol most vannak; parányi igazítás kell a törvényeken, hogy másutt keressenek állást. A kurátorok lecserélésének szintén megvan a jogi alapja, de ezt itt nem részletezem, mert a végén még tizedszer is átírják a gránitszilárdságút. A januárban (?) fölvett huszonvalahány „oktatónak” – többségük a kormánypropaganda alkalmazottja, és sem megfelelő képesítése, sem tanítási gyakorlata nincsen – egyelőre nemigen lesz kiket oktatnia; akárcsak más NER-fiókban, itt is kifizetőhely létesül, igaz, van miből. Az SZFE-n – mielőtt elindult az úthenger – lett volna alakítani- és javítanivaló bőven; na, azokat kell majd megcsinálni, ha végre kisüt a nap.

Magyar Művészeti Akadémia

Benne van az Alaptörvényben, bőséges apanázzsal és ingatlanvagyonnal kibélelve. A Vigadóban nem történik semmi, ami közönséget vonzana, a volt MÚOSZ-székházat csilliárdért felújítva irodaháznak használják, halandó a lábát oda be nem teheti. Vannak „kamu” konferenciák (nem hinném, hogy akár ők maguk azt hinnék, ilyen egy konferencia), „kamu” kutatások. És vannak az „akadémikusok”; egymást nevezgetik ki, mit sem törődve azzal, hogy átlagos kultúrafogyasztó a nyolcvan százalékuk nevét sem hallotta, és hangos kacajra fakad ezen a hangsoron: „Rátóti Zoltán akadémikus úr”. Mivel azonban az intézmény a nagy képben – vagyis a kulturális szcénában – nem oszt és nem szoroz, ráadásul nem is hajtotta végre azt a feladatot, amire létrehozták (a címek és javadalmak sűrű osztogatása mellett), vagyis nem írta át a kulturális kánont, nem építette föl a NER kulturális fellegvárát, alapos átfazonírozás után a jelenleg pusztulásra szánt, vagyontalan, ám a szellemi-művészi tőkét tekintve egyenesen oligarchának tekinthető Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia statútumát alapul véve rendbe kell tenni.

Nemzeti Színház

Nincs itt probléma. Alföldi Róbert igazgatásának utolsó évében 900 millió forint volt az állami támogatás. Ezt oda kell adni, míg le nem jár Vidnyánszky ciklusa, és máris megnyertük a többletet; ha hozzácsapjuk a Déryné Program tekintélyes apanázsát, akkor nagyjából kétmilliárdot. A Déryné Program csak pluszforrás a csókosoknak, miközben a vidék színházi ellátásának vannak új, jobb módjai. Ez a múlt századi forma a múlt századi tartalommal csak pénzpocsékolás.

Magyar Teátrumi Társaság

Ez a formáció ugyan nem tekinthető szakmai szervezetnek, noha tagjai színházak, ám gondosan politikai hovatartozás szerint összegereblyézve, de legyünk nagyvonalúak: jogosítványai és támogatása legyen a Magyar Színházi Társaságéhoz igazítva. Ha „magáncég”, vagy­is egyesület – mint ahogy az –, lehet színháza, lapja és bármi, ha el tudja tartani.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.