Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Kormányváltás utáni teendők a magyar kultúráért

Lenyúlták a Karinthy Színházat (is). Szétverték az amúgy javításra szoruló színházi struktúrát. Sóval hintenék be az SZFE helyét. Kulturális gigabirodalmakat építenek. Szórják a pénzt. Felújítják a csókosoknak adott ingatlanokat. És véletlenül sem csinálnak semmi jót; hogy egy barátom találó mondását idézzem: „Nem tévednek, mindig g.cik.”

De nem lesz ez mindig így. Ha egyszer kimúlik ez a kormányzás és menekülnek a szolgák, akkor lesz itt némi tennivaló.

A pusztítás egyelőre fölmérhetetlen, de akkor gyorsan föl kell mérni. És cselekedni kell – ugyancsak gyorsan. A lista nagyon hosszú, de nem végeérhetetlen. Alább csak néhány tétel szerepel, a folytatás legközelebb.

Színház- és Filmművészeti Egyetem

Mivel a kuratórium és kinevezettjei csak rombolni tudnak – elég végigfutni legtöbbjük pályáján –, az alapoktól kell újragondolni és újragründolni az egészet. A kinevezett bábok érdem, megfelelő előzmények és pályázat nélkül kerültek oda, ahol most vannak; parányi igazítás kell a törvényeken, hogy másutt keressenek állást. A kurátorok lecserélésének szintén megvan a jogi alapja, de ezt itt nem részletezem, mert a végén még tizedszer is átírják a gránitszilárdságút. A januárban (?) fölvett huszonvalahány „oktatónak” – többségük a kormánypropaganda alkalmazottja, és sem megfelelő képesítése, sem tanítási gyakorlata nincsen – egyelőre nemigen lesz kiket oktatnia; akárcsak más NER-fiókban, itt is kifizetőhely létesül, igaz, van miből. Az SZFE-n – mielőtt elindult az úthenger – lett volna alakítani- és javítanivaló bőven; na, azokat kell majd megcsinálni, ha végre kisüt a nap.

Magyar Művészeti Akadémia

Benne van az Alaptörvényben, bőséges apanázzsal és ingatlanvagyonnal kibélelve. A Vigadóban nem történik semmi, ami közönséget vonzana, a volt MÚOSZ-székházat csilliárdért felújítva irodaháznak használják, halandó a lábát oda be nem teheti. Vannak „kamu” konferenciák (nem hinném, hogy akár ők maguk azt hinnék, ilyen egy konferencia), „kamu” kutatások. És vannak az „akadémikusok”; egymást nevezgetik ki, mit sem törődve azzal, hogy átlagos kultúrafogyasztó a nyolcvan százalékuk nevét sem hallotta, és hangos kacajra fakad ezen a hangsoron: „Rátóti Zoltán akadémikus úr”. Mivel azonban az intézmény a nagy képben – vagyis a kulturális szcénában – nem oszt és nem szoroz, ráadásul nem is hajtotta végre azt a feladatot, amire létrehozták (a címek és javadalmak sűrű osztogatása mellett), vagyis nem írta át a kulturális kánont, nem építette föl a NER kulturális fellegvárát, alapos átfazonírozás után a jelenleg pusztulásra szánt, vagyontalan, ám a szellemi-művészi tőkét tekintve egyenesen oligarchának tekinthető Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia statútumát alapul véve rendbe kell tenni.

Nemzeti Színház

Nincs itt probléma. Alföldi Róbert igazgatásának utolsó évében 900 millió forint volt az állami támogatás. Ezt oda kell adni, míg le nem jár Vidnyánszky ciklusa, és máris megnyertük a többletet; ha hozzácsapjuk a Déryné Program tekintélyes apanázsát, akkor nagyjából kétmilliárdot. A Déryné Program csak pluszforrás a csókosoknak, miközben a vidék színházi ellátásának vannak új, jobb módjai. Ez a múlt századi forma a múlt századi tartalommal csak pénzpocsékolás.

Magyar Teátrumi Társaság

Ez a formáció ugyan nem tekinthető szakmai szervezetnek, noha tagjai színházak, ám gondosan politikai hovatartozás szerint összegereblyézve, de legyünk nagyvonalúak: jogosítványai és támogatása legyen a Magyar Színházi Társaságéhoz igazítva. Ha „magáncég”, vagy­is egyesület – mint ahogy az –, lehet színháza, lapja és bármi, ha el tudja tartani.