Halasi Zoltán

A gyöngy

Egy toposz körüljárása

  • Halasi Zoltán
  • 2021.01.20 21:00

Tudomány

A király elküldi fiát messze földre, hozza el a kígyótól a kincset. Mielőtt a fiú útnak indul, meg kell válnia ruhájától. Megérkezik, elvegyül az ottaniak között. Ételüktől azonban mintegy álomba merül, megfeledkezik királyfi voltáról, küldetéséről. Apja levele téríti magához. Megigézi a kígyót, megszerzi a kincset. Hazatér, megdicsőül.

Ősi mese, ősi szereplőkkel. Esetünkben pártus a király, egyiptomi a kígyó, és gyöngy a kincs. Lehetne gyémánt, aranygyapjú, szent tűz, de az egy másik kultúrkör lenne. Történetünk Gyöngyhimnusz néven ismert. Egy gnosztikus iratban maradt ránk. A 3. században je­gyezték le valahol Szíriában. A gnózis szerint a titkos tudás megszerzése megvált a földi szenvedéstől. A gyöngy itt alighanem ezt jelképezi. De a tudás helyén állhatna „igazság” vagy „helyes hit” is. (Vagy a még ennél is fontosabb „hatalom”, „királyság”.)

Jó, de miért kell a fiúnak idegenbe mennie? Otthon nincs meg a szükséges tudás? A haza nem rendelkezik elégséges erkölcsi-szellemi tőkével? Miért helyezi a mese, a mítosz a veszedelmes ellenség kezébe a csodatévő tárgyat? Hát a papának nincs gyöngye? Vagy ami apué, az nem lehet a fiúé? Jó, legyen így. De akkor a papa is így szerezte meg a magáét? Elment idegenbe, elaltatta (levágta?) a sárkányt, elszedte tőle az ő saját gyöngyét? Na és azt hová tette? A homloka közepére? A füle mögé? Esetleg pont a gyöngy az, amitől apa lett? Minden apa gyöngytulaj? Minden apa király?

Na és a kígyó? Jó, az veszedelmes. De hát tényleg nehéz megszerezni azt a fránya tudást, hitet, igazságot, az üdvről már nem is beszélve. A kígyó dramaturgiai helye tehát triviális. Őrzi és védi azt, amit nem adnak ingyen. Ő a mi nehézségeink projekciója. Ha nem az ellenségünk lenne a kígyó, akár segíthetne is nekünk. Igen, de a jó sárkány, a barátságos kígyó, az már egy másik mesevilág, egy másik kultúrkör lenne.

Ez a kígyó a tengerben várakozik. Jó ez neki? Mindegy. Elaltatják, a gyöngyét elveszik, de életben marad. A tenger metafora. A kígyó is az. Akárcsak a gyöngy, a királyfi, az alvás, a ruha, az út. Jelképek erdejében járunk. Emlékezz: folyton ez süvölt felénk. Időnk szűkös, költők vagyunk, de királyfiak még inkább. Szeretnénk tudni, mi lesz a gyönggyel. Megvált a szenvedéstől, vagy nem?

Nem fogjuk megtudni. Amíg fiúból apák nem leszünk. Akkor megtudjuk, hogy nem. Viszont a mi kultúrkörünk (meg még egy csomó másik is) olyan, hogy a fiúra van szabva a hős. A hős számít, övé a feladat, ő felejt és emlékszik, mi csak biztatni tudjuk. Mi tartjuk életben, a mi érzelmi háztartásunk. Az én bús szívem meg a tiéd. Örökkön háborog a tenger.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk