Orbán félhamisságai euróról és szuverenitásról

Publicisztika

Ideológiai világkép bontakozik ki Orbán Viktor azon kísérlete körül, hogy foggal-körömmel védje hazánk kimaradását az eurót használó országok csoportjából. A közös pénz atyjának, Lámfalussy Sándornak szentelt budapesti konferencián féligazságokat felhozva és a lényeget elhallgatva arról beszélt, hogy az euró az erős országok egyoldalú előnye, megöli a felzárkózó gazdaságokat. A nem a várt irányba fújó „új” washingtoni szél kellemetlen hatása lassan beszüremkedik a Karmelitába, de az ebből levont következtetések ellentmondásokkal terhesek.

Jelenlegi formájában – ahogy arra Lámfalussy Sándor figyelmeztetett minket – az euró az eleve erős és versenyképes gazdaságoknak kedvez, de nem segíti a felzárkózó gazdaságok megerősödését – mondta a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank által szervezett hétfői konferencián, amelyen az euró atyjának is becézett világhírű magyar közgazdász, a tíz éve elhunyt Lámfalussy Sándor előtt tisztelegtek. Rá hivatkozott, miszerint „vigyázzatok, ha a gazdaságotok nincs felkészülve a csatlakozásra, a csatlakozás meg fog ölni benneteket”. Ezt a tanácsot mi megfogadtuk – közölte Orbán.

A negyedszázados közös pénz eddigi útja valóban nem egyenes vonalú, és korántsem nevezhető minden elemében a kívánt hatásúnak. Az azonban minimum féligazság (inkább félhamisság), hogy csak az erős gazdaságok előnyét szolgálja, a felzárkózókat pedig egyenesen „megöli”. Az valóban igaz, hogy például a német gazdaságnak (a rendkívül jelentős export miatt) kezdettől hasznára vált a márka elhagyása, megakadályozva a saját valuta felértékelődéséből származó veszteséget. Az is tény azonban, hogy kritikus helyzetben a sokkal gyengébb gazdaságok számára valóságos mentőövet dobott az euró. A 2008-10-es válság idején Görögország túlzás nélkül végleg fejre állt volna, ha drachmája van: nem eltúlzott becslés szerint akár ötven százalékos leértékelődés következett volna, ami a folyó jövedelmek és megtakarítások mellett a teljes nemzeti vagyon ekkora értékvesztését vonta volna maga után. Az euró felvételének feltételei tehát olykor változatlanul elméletiek, a követelmények alól ki lehet bújni (s ennek legelrettentőbb példája éppen Görögország), ami belülről feszíti az árfolyamot. Emiatt sokan vitatják is Magyarország euróérettségének meglétét.

Ez azonban nem védi meg Orbán álláspontját, mert a forinthoz ragaszkodás most már öncél, az egyre súlyosabban leszakadó hazai gazdaság minimálisra zsugorodott növekedési képességének megtartásáé. Ahogyan nemrégiben írtuk, „a nominális termelékenységnövekedés 2011 és 2021 között Csehországban 7,8 százalék volt, a lengyeleknél 10, a románoknál kis híján dupla ennyi, a balti országokban 14 százalék körüli. A magyar átlagindex viszont mínusz 2,7 százalék. A forint az euróval szemben 52 százalékot romlott, a lej ennek kevesebb, mint felét. A zloty egyenlege zérus, a cseh korona viszont negyedével még erősödött is. A 2010 utáni szűk másfél évtized adatai (kerekítve, korona: +4, zloty: –10, lej: –15, forint: –40 százalék) a napnál világosabban megmutatják, hogy a magyar gazdaság elmúlt évekbeli növekedését lényegében a forint értékvesztése állította elő.” Amikor tehát nagyjából tíz éve Orbán leszámolt az addig se túl meggyőzően mondogatott modernizációs céllal és végleg az alacsony hatékonyságú összeszerelő-gazdaság felé fordította az ország hajóját, a forint megtartása teljesen érthető, ma pedig már szinte az utolsó mentsvár. A fenti adatokból az is következik, egyenesen valótlan állítás a felzárkózó, sőt, az út elején járó országokról, hogy euró birtokában megoldhatatlan a felkapaszkodás az EU élmezőnyébe. A baltiak éppen azzal tették meg ezt sikeresen, hogy a termelékenység növelését állították fókuszba, elhagyva a pusztító állandó inflációt is eredeztető devalvációs gyakorlatot.

Ezért aztán cseppet se meglepő, hogy Orbán – az őt amúgy is jellemző „világelrendező” gondolkodásához igazodva – igyekszik ideológiai támaszt ácsolni euróellenes álláspontjához. Csakhogy az elmúlt években oly szépen felépített eseménymagyarázatba mintha nem teljesen illeszkedne a tengeren túl kibontakozó változások menete. Jeffrey D. Sachsra, a Columbia Egyetem professzorára hivatkozva azt fejtegette, hogy a világ jobb és békésebb hellyé tehető a szabadkereskedelem és a közös érdekek mentén való összekapcsolódás révén, ezzel szemben a globalisták régen a neoliberalizmussal tudták degeszre keresni magukat, ma a bezárkózás hirdetésével. Ebben mindjárt új értékelést kaptak a „globalisták”, akik eddig az államok szuverenitásának ellenségei voltak a beavatkozásokkal, amelyek egyik eszköze éppen a gazdasági erő kiterjesztése volt. Arról pedig az állítólag a vele egy követ fújó Trump mintha nem értesült volna, hogy a szabadkereskedelem és a közös érdekek szem előtt tartása volna a békésebb és jobb világ záloga. A Fehér Ház ismételt urává vált üzletember első bejelentései (súlyos büntetések kilátásba helyezése Putyin birodalmával szemben a háború miatt, védővámokkal kizárni a fél világot az Egyesült Államok gazdaságából) egyre széttartóbbnak látszanak az orbáni leegyszerűsített várakozással, miszerint „visszajön Trump és elhozza az új aranykort”. Vagyis ahogyan ő nevezi, az amerikai-magyar nagy gazdasági megállapodást, ami lendületet ad a magyar gazdaságnak. A nagy munkával felfestett kétoldalú viszony a múltat is újraértékelte, a Magyarországot sújtó „brüsszeli pénzügyi szankciók” oka most már az amerikai republikánusokkal fenntartott szoros kapcsolat, nem a migráció elutasítása, ahogyan eddig hallottuk. A fogalmi és helyzetértékelési zavar és az énkép bizarr felnagyítása pedig odáig fajul, hogy a liberalizmusnak nem egyszerűen vége egy életre Washingtonban (is), hanem ebben egyenesen „budapesti konszenzus” van: az egész világra kivetíthető normatív elképzelés szerint minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy önmagát tekintse a világ közepének. Ami pedig a szuverenitás netovábbja, errefelé a „nemzetek Európája”, a „kevesebb brüsszeli bürokrácia”. Márpedig ez a végső oka annak, hogy – miként ezt Orbán felrótta – még mindig nincs közös költségvetési politika az euró mögött. Az ő magyarázatában nem Magyarország van elszigetelve, hanem az Európai Unió, szerinte mi a történelem főutcáján járunk, miközben az EU valahol a sáros mellékutcákban kódorog és botorkál.

(Címlapképünkön: Orbán Viktor beszédet mond a Lámfalussy Konferencián a Magyar Nemzeti Bank székházában, a Lámfalussy Konferencia Központban 2025. január 27-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.