Arról volt szó, hogy megsemmisítik a Hamászt. Ez volt a célja Gáza tizenöt hónapja tartó bombázásának, és hogy áll a dolog? A Hamász nem pusztult el. Igaz, nem lenne képes végrehajtani még egy olyan támadást, mint tavalyelőtt október 7-én, de vajon kivel kellett tárgyalnia Benjámin Netanjahunak a túszok szabadon bocsátásáról? A Hamásszal.
Ki szervezte meg, egyenruhákkal-zászlókkal, Gáza kellős közepén az izraeli túszok első csoportjainak az átadását a Vöröskeresztnek? A Hamász. Ki mondta tollba a szombaton elengedett négy túsznak a köszönő szavakat „a jó bánásmódért, ételért-italért, ruháért a népnek, amelyik védelmébe vett minket”? A Hamász. Ki akasztott a fiatal katonanők mögé plakátot, amely „az elnyomott nép győzelmét” hirdette „a náci cionizmus ellen”? A Hamász. Ki büszkélkedhet azzal, hogy minden egyes elengedett izraeli katonért cserébe ötven palesztin foglyot szabadíttatott ki a börtönből, és minden egyes civilért cserébe harmincat, összesen kétszázat múlt szombaton? A Hamász. Ki tehát az Izraelt most kormányzó jobboldali-szélsőjobboldali koalíció tárgyalópartnere? A Hamász, az „Iszlám Ellenállási Mozgalom”, amelyet az összes palesztin szervezet közül a leginkább megkerülhetetlenné tett a tizenöt hónapnyi bombázás.
Mondhatnánk, hogy a túszátadás körülményei csak egy színjáték részei, amitől a lényeg lényeg marad: igaz, hogy nem törölték el a föld színéről a Hamászt, de a bombázás eredményeképpen Izrael képes volt kirángatni Libanont a Hezbollah karmai közül, és megfosztani az iráni rezsimet a térségbeli állomáshelyeitől.
Az egész közel-keleti politikai tájkép átalakult, az iráni hatalmi tengely kárára és Izrael javára.
De most mi lesz?
A neheztelés és a gyűlölet csak nőtt az izraeli és a palesztin nép között. Egyikük sem fog lemondani erről a szentnek mondott földről. Mostanra nagyjából ugyanannyian vannak, és az egyetlen kilátásuk az, hogy megbékélések és fellángolások egymást követő ciklusaiban ragadnak az idők végezetéig, miközben a lehetséges megoldások köre változatlan marad.
Az első az, hogy a palesztinok a tengerbe hajítják az izraelieket, hiszen a szomszédos országokban sem találnának menedéket. Ez nem éppen kívánatos eljárás, és a palesztinok számára elérhetetlen is. A második megoldás az lenne, ha az izraeliek Libanonba, Egyiptomba és Jordániába űznék a palesztinokat. Az izraeli jobboldal mindig is erről álmodott. Donald Trump a napokban kardoskodott az ötlet mellett, de az a helyzet, hogy még Gáza bombázása és a ciszjordániai telepesek követelései sem győzték meg a palesztinokat, hogy száműzetésbe vonuljanak, ráadásul olyan országokba, amelyek nem is kérnek belőlük. Ez sem megoldás: amilyen igazságtalan, annyira kivitelezhetetlen. A harmadik az lenne, ha Izrael kétnemzetiségű állammá válna. Vonzó, humanista, igazságos elgondolásnak hangzik, de azon túlmenően, hogy ez a végét jelentené annak a nemzeti otthonnak, amiről a kétezer éves üldöztetés miatt zsidók milliói álmodtak, nehéz elképzelni, hogy ez a két nép képes lenne együtt élni ugyanazon zászló alatt.
Marad a két külön állam békés egymás mellett létezésének az ötlete.
Már nem is merünk felszólalni emellett a negyedik megoldás mellett, annyira utópisztikusnak tűnik a 2023. október 7-i pogrom és a gázai nép ezt követő szenvedése után. Ez az utópia már rég halott, halljuk mindenütt – mégsincs más út, hogy véget vessünk ennek a százéves háborúnak.
Mégis az utópiának kell győznie az ostobaság felett. Az Európai Uniónak létfontosságú érdeke ez, mert a Közel-Kelet éppannyira a közvetlen szomszédja, mint Afrika és Oroszország.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja, az EP izraeli-palesztin kétállami megoldásért dolgozó munkacsoportjának elnöke. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
(Címlapképünkön: A Hamász fegyveresei felsorakoznak, mielőtt átadnák a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a fogságból szabaduló négy izraeli túszt. Fotó: MTI/AP/Abed Hajjar)
