Izrael és a Hamász: a kétállami megoldás utópia, de ez Európa érdeke

Publicisztika

Habár a cél a Hamász megsemmisítése volt, Gáza több mint egy éve tartó bombázása után is megkerülhetetlen tárgyalópartner Izrael számára a palesztin szervezet. Bernard Guetta francia EP-képviselő írása.

Arról volt szó, hogy megsemmisítik a Hamászt. Ez volt a célja Gáza tizenöt hónapja tartó bombázásának, és hogy áll a dolog? A Hamász nem pusztult el. Igaz, nem lenne képes végrehajtani még egy olyan támadást, mint tavalyelőtt október 7-én, de vajon kivel kellett tárgyalnia Benjámin Netanjahunak a túszok szabadon bocsátásáról? A Hamásszal.

Ki szervezte meg, egyenruhákkal-zászlókkal, Gáza kellős közepén az izraeli túszok első csoportjainak az átadását a Vöröskeresztnek? A Hamász. Ki mondta tollba a szombaton elengedett négy túsznak a köszönő szavakat „a jó bánásmódért, ételért-italért, ruháért a népnek, amelyik védelmébe vett minket”? A Hamász. Ki akasztott a fiatal katonanők mögé plakátot, amely „az elnyomott nép győzelmét” hirdette „a náci cionizmus ellen”? A Hamász. Ki büszkélkedhet azzal, hogy minden egyes elengedett izraeli katonért cserébe ötven palesztin foglyot szabadíttatott ki a börtönből, és minden egyes civilért cserébe harmincat, összesen kétszázat múlt szombaton? A Hamász. Ki tehát az Izraelt most kormányzó jobboldali-szélsőjobboldali koalíció tárgyalópartnere? A Hamász, az „Iszlám Ellenállási Mozgalom”, amelyet az összes palesztin szervezet közül a leginkább megkerülhetetlenné tett a tizenöt hónapnyi bombázás.

 
A Hamász fogságából szabaduló négy izraeli túsz: Naama Levy, Liri Elbag, Daniela Gilboa és Karina Ariev maszkos fegyveresek között, mielőtt átadnák őket a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek Gázában 2025. január 25-én
Fotó: MTI/EPA
 

Mondhatnánk, hogy a túszátadás körülményei csak egy színjáték részei, amitől a lényeg lényeg marad: igaz, hogy nem törölték el a föld színéről a Hamászt, de a bombázás eredményeképpen Izrael képes volt kirángatni Libanont a Hezbollah karmai közül, és megfosztani az iráni rezsimet a térségbeli állomáshelyeitől.

Az egész közel-keleti politikai tájkép átalakult, az iráni hatalmi tengely kárára és Izrael javára.

De most mi lesz?

A neheztelés és a gyűlölet csak nőtt az izraeli és a palesztin nép között. Egyikük sem fog lemondani erről a szentnek mondott földről. Mostanra nagyjából ugyanannyian vannak, és az egyetlen kilátásuk az, hogy megbékélések és fellángolások egymást követő ciklusaiban ragadnak az idők végezetéig, miközben a lehetséges megoldások köre változatlan marad.

Az első az, hogy a palesztinok a tengerbe hajítják az izraelieket, hiszen a szomszédos országokban sem találnának menedéket. Ez nem éppen kívánatos eljárás, és a palesztinok számára elérhetetlen is. A második megoldás az lenne, ha az izraeliek Libanonba, Egyiptomba és Jordániába űznék a palesztinokat. Az izraeli jobboldal mindig is erről álmodott. Donald Trump a napokban kardoskodott az ötlet mellett, de az a helyzet, hogy még Gáza bombázása és a ciszjordániai telepesek követelései sem győzték meg a palesztinokat, hogy száműzetésbe vonuljanak, ráadásul olyan országokba, amelyek nem is kérnek belőlük. Ez sem megoldás: amilyen igazságtalan, annyira kivitelezhetetlen. A harmadik az lenne, ha Izrael kétnemzetiségű állammá válna. Vonzó, humanista, igazságos elgondolásnak hangzik, de azon túlmenően, hogy ez a végét jelentené annak a nemzeti otthonnak, amiről a kétezer éves üldöztetés miatt zsidók milliói álmodtak, nehéz elképzelni, hogy ez a két nép képes lenne együtt élni ugyanazon zászló alatt.

Marad a két külön állam békés egymás mellett létezésének az ötlete.

Már nem is merünk felszólalni emellett a negyedik megoldás mellett, annyira utópisztikusnak tűnik a 2023. október 7-i pogrom és a gázai nép ezt követő szenvedése után. Ez az utópia már rég halott, halljuk mindenütt – mégsincs más út, hogy véget vessünk ennek a százéves háborúnak.

Mégis az utópiának kell győznie az ostobaság felett. Az Európai Uniónak létfontosságú érdeke ez, mert a Közel-Kelet éppannyira a közvetlen szomszédja, mint Afrika és Oroszország.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja, az EP izraeli-palesztin kétállami megoldásért dolgozó munkacsoportjának elnöke. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

(Címlapképünkön: A Hamász fegyveresei felsorakoznak, mielőtt átadnák a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a fogságból szabaduló négy izraeli túszt. Fotó: MTI/AP/Abed Hajjar)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.