Publicisztika

Amikor néhai Karl Bayer szentpétervári kutatásai során rájött, hogyan lehet a bauxitból lúggal kioldani a később timföldként hasznosuló alumínium-oxidot, még nem sejtette, hogy mekkora gondokat okoz az utókornak. A Magyar Alumínium Zrt. keddi, minimum szerecsenmosdatásnak nevezhető közleményében is előbb szegény Bayer kerül elő - hisz ő már nem kérheti ki magának. Majd hosszú, a tragédia súlyához méltatlan magyarázkodás következik a katasztrófa előre jelezhetetlenségéről, elháríthatatlanságáról. Eszerint mindez a borzasztó természet műve. Nem az.

Az a jól látható tény, hogy az MSZP - az áprilisi eredményekhez képest - nem lett még jobban lepofozva vasárnap, és hogy jelentősen rávert a Jobbikra és az LMP-re, legfeljebb annyit jelent, hogy az MSZP még húzza. Végezhettek volna 10 százalékon is, de nem annyin végeztek - gyanítjuk, innen Orbán örömének visszafogottsága, ő nyilván nyugodtabban aludna, ha a helyhatósági választások kisöprik a szocpárt maradék humáninfrastruktúráját is a tájból, illetve ha bebizonyosodik, hogy még áprilisi szavazótábora is csak zsugorodni képes.

Tavaly márciusban az előző Országgyűlés csaknem egyhangúan megszavazta, hogy elvi engedély szülessen a Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének meghosszabbítására és új blokkok építésére. A Teller-projektnek elkeresztelt bővítést rekordgyorsasággal, néhány héten belül fogadták el a képviselők: 346 jelenlévőből 330-an (hatan szavaztak ellene, tízen tartózkodtak). Nem volt tehát törésvonal "technokraták" és "ökopártiak" között. Ez a politika azóta, az Orbán-kormány hatalomra kerülése után sem változott. "A meglévő blokkok biztonságos üzemelése záloga a stratégiai tervek megvalósításának, nevezetesen az üzemidő meghosszabbításának, melynek előkészítésében az utolsó fázisba érkeztek, és elkezdődött a bővítésre való felkészülés is" - jelentette ki Hamvas István, a Paksi Atomerőmű pár hete megválasztott új vezérigazgatója.

Az 1940-ben készült Az örök zsidó (Der Ewige Jude) című, valamiért gyakran dokumentumfilmnek nevezett mű a zsidók "igazi arcának" leleplezésére törekszik, mely magasztos cél érdekében szépen levezeti nevezettek más népeken intézett élősködésének évezredes történetét, különös figyelmet fordítva az asszimilációt segítő "álcázási módszerekre" és a hasznos munkavégzés iránti hajlam teljes és genetikai alapú hiányára. S hogy a néző még jobban értse, hogy miről is van szó, ízléses párhuzamot von a zsidók és a patkányok között, melyet vizuálisan is megsegít: egy hömpölygő patkányhordára rávágja egy szűk sikátorban menetelő, meglehetősen slampos és rosszarcú emberek képét, miközben a narrátor a sunyiság, a gonoszság és a parazita lét mindkét "fajra" jellemző megnyilvánulási formáit taglalja. Nem tudni, hogy az ilyen és ehhez hasonló propagandafilmeknek mekkora szerepe volt a világtörténelem alakulásában, mindenesetre okkal feltételezhető, hogy a jól megtervezett és hathatósan átadott gyűlöletkeltés megtette a hatását. Ne legyenek illúzióink, megteszi ma is.

A Magyar Rádió (MR) és a Magyar Televízió (MTV) nem sugározza a Jobbik élősködős kampányfilmjét (a mű tartalmi elemzése lapunk 21. oldalán), többek között arra hivatkozva, hogy az egy államalkotó kisebbség (a cigányság) jogait, emberi méltóságát sértve alkalmas lehet a kisebbség elleni gyűlöletkeltésre.

Nem kétséges, az országnak lesz 2011-es költségvetése, legfeljebb az lehet a kérdés, hogy lesz-e Matolcsy Györgye? Szerintünk igen - bár a gazdasági miniszter, faktum, nem könnyíti meg a saját helyzetét, legutóbbi önálló estjén (vasárnap a HírTv-ben) ismét 2011-re ígérte azt a 16 százalékos egykulcsos jövedelemadót, amiről más kormányhivatalnokok mint távlatosabb tervről beszéltek. De Matolcsy már annyi mindent mondott, amire rácáfolt az élet - lassan megszokjuk, hogy inkább költő ő, aki saját univerzumát lakja. Vagy inkább ő az Orbán Viktorban lakozó költő, és már csak ezért sem lenne ildomos megszabadulni tőle. Amúgy az összeg, amit a 16 százalékos szja-ra elmaradt költségvetési bevétel formájában költeni kéne, nagyjából 200-300 milliárd forint.

Volt egyszer egy magyar liberalizmus. Büszke volt a történelmi hagyományaira, a nyugatos fejlődés és a nemzeti progresszió iránti elkötelezettségére, a civilizatorikus értékek képviseletében játszott szerepére. A magyar társadalom jobbik énjének tekintette magát, nem minden ok nélkül, bár nyilván nem elfogulatlanul, és objektíve nem is mindig megalapozottan. Mindazonáltal ami a rendszerváltást követő húsz év társadalmi és gazdasági fejlődésében modern és előremutató volt, ahhoz valamenynyire közük volt a liberálisoknak (is). Ehhez képest némiképp meglepő fejlemény, hogy ez a történelmileg és társadalmilag is meglehetősen beágyazottnak tűnt hagyomány mára úgy eltűnt a magyar politikai életből, mintha ott sem lett volna. Mi történt? Miért váltak politikai hajléktalanná a liberálisok? És mi történt a liberális szavazókkal? Játszanak-e még szerepet a politikai erőviszonyok formálásában, vagy eltűnnek a színről, mint egy kihalásra ítélt állatfaj irányt vesztve bolyongó, utód nélküli egyedei? Miért?

A történetet már kívülről fújjuk, percek alatt tele lett vele minden (beleértve a puttonyunkat): vasárnap reggel valaki, valami Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány nevében belemondta a fővárosi köztérbe, hogy kezdeményezik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevének megváltoztatását, mert egy büdös komcsi nevét viseli a kultúra e fölkent bástyája, amikor hívhatnák például Németh Lászlónak, Kosztolányi Dezsőnek vagy Hamvas Bélának is. (És Wass Albert, ő hol marad?)

Szép kvászban van a magyar kormány, de mondhatnánk Magyarországot is. Az "orosz ügyek" feliratú fiókból eddig a következő - na, mik? - akták estek ki: a gázimport és a gázárképzés ügye, a Malév ügye, a Mol ügye, talán Paks ügye, no meg egy Putyin-fénykép, amin az orosz miniszterelnök a mutatóujját felemelve mosolyog: akartok a barátaim lenni, magyarok? Ráadásul ezen ügyek - amelyek listája biztos nem végleges, ha például igazak azok a pletykák, melyek szerint a francia metrókocsik helyett már izzítják az orosz szerelvényeket - még csak nem is kizárólag orosz-magyar relációban értelmezendők. A Malév ügye, de a gázimporté is ménage a trois - legalább hárman csináljuk, vagy inkább ketten csinálják velünk, és mi egyre kevésbé élvezzük. A közös továbbá ezen ügyekben, hogy egyenként is irgalmatlan mennyiségű pénzről van bennük szó; vagy a pénznél is többről. Arról, hogy ne legyen hideg. És hogy a legtöbbjükben nemhogy a szükségképpen alulinformált megfigyelő van elveszve, de, gyanítjuk, a magyar kormány is úgy érezheti magát, mint Alízka Csodaországban: időnként furcsa teremtményekkel találkozik, akik első hallásra hihetetlen, de később mégis igaznak bizonyuló dolgokat mondanak neki.

Néhány héttel ezelőtt jelentette meg a római katolikus egyház feje a "Legsúlyosabb büntetendő cselekményekkel kapcsolatos jogszabályokat" (Normae de gravioribus delictis). "Az egyház szervezetének alapjai elleni súlyos bűncselekményt képez a nők pappá szentelésére tett kísérlet (csak kísérlet, hiszen az érvényes felszentelés nem valósul meg), ami mind a szentelést megkísérlő, mind a 'felszentelt' nő vonatkozásában a Szentszéknek fenntartott önmagától beálló kiközösítéssel jár. Amellett, hogy az így 'felszentelt' nő további súlyos büntetendő cselekményeket is elkövet, ha megkísérel szentségeket kiszolgáltatni."

Lesz szombaton ez a jó kis cirkusz; grasszálunk majd fel s alá a lezárt Andrássy úton és környékén, és akármerre kapjuk a fejünket, ismert színészbe vagy kevésbé ismert muzsikusba, táncosba ütközik a tekintetünk. Lesz ének, zene, tánc meg bohóc - és jól megünnepeljük, hogy csak azért is, mindenek ellenére belevágunk a színházi évadba. Kicsit megcsikordul a fogunk, de a nagy zenebonában ezt úgysem hallja senki.

A múlt kedden, szeptember 7-én José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke - a legalapvetőbb körültekintést is mellőzve - történelmi szónoklatot tartott az Európai Parlamentben (EP). A State of the Union, az unió állapotáról szóló beszéd a következő egy évben előttünk álló feladatokról és lehetőségekről szólt. Ám mivel az elnök ezt pont aznap tette, amikor a magyar kormányfő saját kormányzásának első száz napját értékelte, a magyar nyilvánosságban a kutya sem foglalkozott vele. A hazai sajtó mindösszesen három dolgot közölt.

"Orbán Viktor már akkor is kijárt a meccseinkre, amikor még nem volt miniszterelnök" - védi meg a kormányfőt az egyik székesfehérvári focista, a másik - szentpétervári - focista nyílt (lemondó) levelének nyílt és burkolt állításaitól, melyek egyike szerint a Videotonban kell ahhoz focizni, hogy valaki stabil ember legyen a válogatottban. Tény, ami tény, hivatalban lévő miniszterelnököt még nem láttunk heti rendszerességgel kint ülni a meccseken, pláne nem a labdarúgó-szövetség elnökével az oldalán, aki mellesleg a legnagyobb hazai bank elnöke is. S nem volt még magyar miniszterelnök, aki egy válogatott mérkőzés közvetítése előtt egyórás interjút adott volna a sporttévének a magyar labdarúgás aktuális helyzetéről, jövőbeli lehetőségeiről és közeles hungarikummá nyilvánításáról. Mi van itt?

A nagy munkabírású Rogán-Kósa-páros a múlt héten újabb javaslattal állt elő, ezúttal a nehéz sorsú jelzáloghitelesek megsegítése érdekében. A nyolcpontos tervezet rossz végén, nem fogják elhinni, a bankok állnak. Ahhoz persze nem kell nagy lumennek lenni, hogy az önkormányzati választási kampányt összefüggésbe hozzuk a népbarátság újabb fölbuzgásával. Ha az MSZP netán arra gondolt, hogy a forintárfolyam romlását és a külföldi pénzben felvett hitelek törlesztőrészleteinek ebből következő emelkedését a kormánypárt nyakába akarná varrni, hát most majd rádöbben.