A múlt kedden, szeptember 7-én José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke - a legalapvetőbb körültekintést is mellőzve - történelmi szónoklatot tartott az Európai Parlamentben (EP). A State of the Union, az unió állapotáról szóló beszéd a következő egy évben előttünk álló feladatokról és lehetőségekről szólt. Ám mivel az elnök ezt pont aznap tette, amikor a magyar kormányfő saját kormányzásának első száz napját értékelte, a magyar nyilvánosságban a kutya sem foglalkozott vele. A hazai sajtó mindösszesen három dolgot közölt. Az EB elnöke amerikai mintára tartja meg a beszédet, de az érdektelenséget jól mutatja, hogy az EP-képviselőknek kötelező volt a részvétel. Arról is értesülhettünk, hogy Barroso szerint együtt úszunk, vagy ki-ki egyedül süllyed el, tehát erősíteni kell az integrációt. (E metaforát Orbán át is emelte saját beszédébe - igaz, ő a "nemzeti együttműködés" szükségességének igazolására használta.) Végül megtudhattuk azt is, hogy sokan az elnök fejére olvasták, amiért nem szólt a franciaországi romabotrányról. Se a politikai elemzők, se az EU-szakértők, se a pártok nem merészkedtek ennél tovább. És ami a legmegdöbbentőbb: a magyar kormány is csendben maradt. Végül is mit mondjon az EU elnökségét három és fél hónap múlva átvevő kormány arról, hogy az EU motorjának is nevezett bizottság mit tervez a következő egy évre, nemde?!
*
Ha az elnök csak a halászati politika reformjára és a brüsszeli épületek renoválására tett volna javaslatot, a magyar félnek akkor is illene reagálnia - mert 2011 első fél évében mi leszünk a boltban, nekünk kell a közös ügyeket előremozdítani, vezetni a tárgyalásokat, kikovácsolni a kompromisszumokat. Barroso persze nem csak ennyit mondott; az öt témakör, amit tárgyalt, kiemelten fontos Magyarország szempontjából (is). Ez az öt fontos célkitűzés ugyan régóta az EU napirendjén van, de a válság mostanra egyértelművé tette a lépéskényszert. (A beszédben többször is hivatkozott Agenda 2020 programot márciusban ismertette a bizottság, és az EP már akkor mellé állt.)
Az első és legfontosabb a gazdasági-költségvetési stabilitás. Évtizedeken át úgy tűnt, hogy egységes gazdaságpolitika nélkül is működhet egységes belső piac, akár közös valuta is. A válság azonban - különösen az euróövezetben - világossá tette, hogy az ún. gazdasági kormányzás, vagyis a tagállamok költségvetésének és végrehajtásuknak szigorúbb uniós ellenőrzése nem odázható tovább. Ez persze aligha lesz ínyükre a tagállami kormányoknak, hiszen minden helyi érdekű kiskakas szeret a saját szemétdombján kapirgálni, kiváltképp, ha az újraválasztása a tét. De a görög krízis után nyilvánvalóvá vált, hogy még mindig jobb, ha valaki időnként piszkálja, noch dazu bünteti az európai kormányokat, ha ezt-azt nem tesznek meg (vagy éppen megtesznek), és ezzel az országuk bedőlését kockáztatják. Vajon a "gazdasági szabadságharcát" vívó magyar kormány mit gondol a gazdaságpolitika föderalizációjáról? És az EU soros elnökeként hogyan fog tudni a bizottsággal ebben együttműködni - azok után, hogy a bizottság az IMF-delegációval együtt hagyta el az országot a nyáron? Aligha van értelme itt azoknak az amerikai közgazdászoknak a cikkeit igazolásként lobogtatni, akik az IMF elleni "felkelésben" támogatják a kormányt - ők ugyanis két közgazdasági iskola, a megszorítás, illetve a gazdaságélénkítés híveinek küzdelméből beszélnek ki. Az amerikai gazdaságélénkítési program sikeréhez mihamarabb piac kell, amit a fiskális restrikció politikája mellett döntő EU nem fog biztosítani. A vita valójában erről szól, s csak mellékterméke a kiállás a gaz IMF-fel szembeszálló kis európai ország és hős miniszterelnöke mellett.
Barroso beszélt a 2013-as újabb uniós költségvetési ciklusról, az eddigi hétéves periódus 5+5 évre cseréléséről, új prioritásokról, és a közös források hatékonyabb felhasználásáról is. A magyar kormány viszont ezekről is hallgat, így azt sem tudjuk, hogy a következő fél évben miért és kikkel akar majd küzdeni, és kikkel szövetkezni. Mi lenne itt a nemzeti érdek, ami a következő évtizedben hazánk uniós szerepét, lehetőségeit meghatározhatja - s ami egyben európai érdek is, hogy képviseletéhez partnereket tudjunk találni? A "több pénz" reménye önmagában nem fog teljesülni - ennél konkrétabb elképzeléseket azonban még csírájukban sem látni.
Az EB lépéseket tervez a foglalkoztatás növelése, a kkv-k támogatása vagy éppen az európai felsőoktatás és kutatás-fejlesztés megerősítése érdekében. Vajon ezek hol és mennyire egyeznek a magyar kormány elképzeléseivel? Barroso további fontos pontja az energiabiztonság és a zöldebb Európa volt - de vajon a közös energiapolitika megerősítése és a határokon átlépő szolgáltatási rendszerek ötlete találkozik-e az erősebb állami tulajdont preferáló magyar elképzelésekkel? Barroso deklarálta azt is, hogy az EU, a szabadság és jog térsége nem tűri el a rasszizmust, a kirekesztést és az antidemokratikus jelenségeket. Ez volt talán beszédének leggyengébb pontja - nemcsak azért, mert nem ítélte el Párizst a romák kitoloncolása miatt, hanem mert egyre inkább úgy tűnik, Európa sem egységesen, sem tagállami szinten nem képes kezelni az egyre erőteljesebb szociális és etnikai konfliktusokat. Jól tudjuk, hogy a magyar kormány e téren mivel néz szembe - de azt, hogy milyen európai javaslatokat támogat, netán tesz maga a tárgyban, még csak nem is sejtjük. A nacionalista retorika mindenesetre nehezen lesz összeegyeztethető az uniós elnökséggel; és akkor az Európai Központi Bank és a magyar kormány közötti vitáról a jegybanki függetlenségről még említést se tettünk.
*
Barroso utolsó megállapítása az unió egységes világpolitikai fellépéséről nem új szólam. Régóta tudjuk: a 450 millió állampolgárt s a fejlett államok jelentős részét tömörítő szervezet hatásosabban tud fellépni, mint bármelyik tagállama önmagában. Ez eddig nem, vagy csak részben valósult meg - most a magyar kormányon lesz a sor, hogy a következő fél évben saját szűk horizontján túltekintve ezt az ügyet is előrevigye. De a magyar kormány egyelőre csak magával van elfoglalva - az ellenzék meg a kormánnyal, esetleg egymással. Az önkormányzati választásokig még ki kell bírnunk valahogy ezt az érdektelenséget - de utána nincs tovább. Gondolkodni és dolgozni kell. Ennek híján egy lehetőség marad: nemzeti érdektelenségre hivatkozva mondjuk le az elnökséget, és írjuk ki a határra, hogy az ország átalakítás miatt nem üzemel.
