Függöny fel!

  • Csáki Judit
  • 2010. szeptember 16.

Publicisztika

Lesz szombaton ez a jó kis cirkusz; grasszálunk majd fel s alá a lezárt Andrássy úton és környékén, és akármerre kapjuk a fejünket, ismert színészbe vagy kevésbé ismert muzsikusba, táncosba ütközik a tekintetünk. Lesz ének, zene, tánc meg bohóc - és jól megünnepeljük, hogy csak azért is, mindenek ellenére belevágunk a színházi évadba. Kicsit megcsikordul a fogunk, de a nagy zenebonában ezt úgysem hallja senki.

Amúgy pedig nyugodtan úrrá lehet rajtunk az optimizmus: színházi aranykor elé nézünk. A hatalom egyelőre nem érdeklődik sem általában a kultúra, sem konkrétan a színház iránt - utóbbit például úgy osztogatja politikai csókosainak, mint a turisztikai csikós a lovaknak a cukrot egy jól sikerült két lábra állás után -, és ebben, mint Fodor Tamás is mondja a jelen mellékletben olvasható interjújában, van okunk reménykedni. (Halvány árnyékot vet az ügyre, hogy vezetőinknek sikerült kijátszaniuk egymás ellen a tömegsportot és a magaskultúrát, de ez sem fog tovább tartani, mint ők.)

Ahogy fogynak a nézésre érdemes színházak szerte az országban, úgy nő majd a nézésre érdemes előadások száma. (És ahogy fogynak a szakmai kritikát közlő orgánumok, úgy nő majd a szakmai kritikák jelentősége - ezt sem árt észben tartani, és szárazon a puskaport.) A szabadságba és válságba belebódult színháziak most majd fokozott érzékenységgel, hegyes füllel és éles szemmel fordulnak valódi életünk és helyzetünk felé - győzzük csak nézni a borzongatóan izgalmas, felkavaró látleleteket önmagunkról.

A pénz kevés - ezután csak az igazán fontos előadások készülnek majd el, mert mind fontos lesz, ami elkészül, s csak az elengedhetetlenül szükséges díszletek-jelmezek lesznek bennük. Látványtervezőink világszerte elismerten tehetséges csapata ránéz majd a csupasz színházi terekre, és meglátja bennük a játék terét. Ránéz a próbaruhákra - és fölismeri benne a közönséget.

A kőszínházak Csehovjaiból sütni fog az "ez tűrhetetlen" üzenete, a pasztell nyírfákat kivágják, helyükön sártenger cuppog majd. Shakespeare a hatalmi intrikákról fog szólni - de még Molnár Ferencből is kiszólhat majd a slampos stílről szóló dörgedelem. Cigányok, zsidók, mélyszegénységben élő emberek, átvert szavazók, gyáva zsarnokok és mások élete lesz fönt (lent) a színpadon. Megismerjük őket, érteni fogjuk mind, nem lesz nehéz.

A tánc nyelvét, a testek beszédét is megtanuljuk jobban venni; táncosaink majdnem pucérra vetkőzve a kiszolgáltatottságról és a mégis-dacról fognak beszélni nekünk. A mozgás kifejezőeszköze nem kevesek titkos nyelve lesz most, hanem az anyanyelv része.

Az országvezetők által ismert két költő három versével szemben ott fog állni a magyar irodalom egész kincsesháza. A színészek - nem pénzért, mert az nem lesz rá, hanem azért, mert ez a dolguk - felütik majd a verseskönyveket, mi meg ülünk velük szemben, sufniban, kamrában, spájzban és aluljáróban, és jól együtt leszünk.

Lesz rengeteg felszabadult energia és szellem. Éjszakánként is színházba megyünk: alkalmi produkciók, egyszer látható előadások közönsége leszünk. Megyünk vidékre is, összeszervezzük magunkat "telekocsi" módra, mert tudni és látni akarjuk, hogyan szólítanak meg bennünket. Ahol a kasszának beszélnek szappanoperastílben, oda nem megyünk, hiszen sem fölös pénzünk, sem fölös energiánk.

Nem hagyjuk átverni magunkat. Kíváncsiságunk mellett a tapasztalatainkra fogunk hagyatkozni, elvégre ismerjük egymást, és tudjuk, honnan mi várható. (Amit és akit nem ismerünk, annak az érdeklődés bizalmát fogjuk megszavazni, míg el nem játssza.) Zsigerből pattintjuk le magunkról a művészi hazugságokat, a hamis lózungokat, a népnevelő silányságokat és a szórakoztatónak maszkírozott néphülyítést; ezt mind meghagyjuk azoknak, akik nem a színházra, hanem pont erre vevők. És reméljük, jó drágán adják majd rá a jegyeket.

Nehéz évad elé nézünk, mi, közönség, mert nagyon sok dolgunk lesz. Fölment az ázsiónk, jó helyen vagyunk a színházi tőzsdén. És megnőtt a felelősségünk: kölcsönösségi viszonyba léptünk a figyelmünkre érdemes színházakkal. Segítenünk kell nekik abban, hogy segíthessenek nekünk eligazodni a világban. Vagyis: menjünk, vegyünk jegyet, és vigyünk magunkkal még egy-két-három embert, elvégre nem holmi szavazófülkés forradalom, hanem a színház forog kockán. Ami - megint Fodor Tamást idézem - azért fontos, mert van; ezért viszont elengedhetetlen szükséglet is.

Tudjuk ezt jól, és tenni fogjuk a dolgunkat. Már most bejelöljük a naptárunkba az októberi bemutatókat, a kőszínházak mellett különös figyelemmel leszünk az alternatívokra, a ritkán látható vendégjátékokra, a befogadó színházak széles kínálatára, a "kulthelyek" ajánlataira - mi ugyanis egy közönség vagyunk, és nem lehet bennünket megosztani; ez még a színháziaknak sem fog sikerülni, nemhogy a politikának.

Szombaton pedig ott tolongunk majd az évadnyitó fesztiválon; egyrészt, hogy biztassuk a színházakat (sportnyelven szólva szurkoljunk nekik), másrészt, hogy jegyet vegyünk. Legföljebb eggyel kevesebb sört iszunk.

Jó lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.