Vita nélkül - Miért nincs atomerőmű-ellenes mozgalom Magyarországon?

  • Vit László
  • 2010. szeptember 30.

Publicisztika

Tavaly márciusban az előző Országgyűlés csaknem egyhangúan megszavazta, hogy elvi engedély szülessen a Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének meghosszabbítására és új blokkok építésére. A Teller-projektnek elkeresztelt bővítést rekordgyorsasággal, néhány héten belül fogadták el a képviselők: 346 jelenlévőből 330-an (hatan szavaztak ellene, tízen tartózkodtak). Nem volt tehát törésvonal "technokraták" és "ökopártiak" között. Ez a politika azóta, az Orbán-kormány hatalomra kerülése után sem változott. "A meglévő blokkok biztonságos üzemelése záloga a stratégiai tervek megvalósításának, nevezetesen az üzemidő meghosszabbításának, melynek előkészítésében az utolsó fázisba érkeztek, és elkezdődött a bővítésre való felkészülés is" - jelentette ki Hamvas István, a Paksi Atomerőmű pár hete megválasztott új vezérigazgatója.

Tavaly márciusban az előző Országgyűlés csaknem egyhangúan megszavazta, hogy elvi engedély szülessen a Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének meghosszabbítására és új blokkok építésére. A Teller-projektnek elkeresztelt bővítést rekordgyorsasággal, néhány héten belül fogadták el a képviselők: 346 jelenlévőből 330-an (hatan szavaztak ellene, tízen tartózkodtak). Nem volt tehát törésvonal "technokraták" és "ökopártiak" között. Ez a politika azóta, az Orbán-kormány hatalomra kerülése után sem változott. "A meglévő blokkok biztonságos üzemelése záloga a stratégiai tervek megvalósításának, nevezetesen az üzemidő meghosszabbításának, melynek előkészítésében az utolsó fázisba érkeztek, és elkezdődött a bővítésre való felkészülés is" - jelentette ki Hamvas István, a Paksi Atomerőmű pár hete megválasztott új vezérigazgatója.

Politizál, protestál

Az előkészítő munka tehát folyik - az atomerőmű bővítésének és felújításának koncepciója úgy ment át a magyar társadalmon, mint kés a vajon. Nemhogy az egykor beígért népszavazásról nincs már szó, és nemcsak a "széles társadalmi és tudományos" vita maradt el, de még a szakvéleményeket és a szerződéstervezeteket sem hozták nyilvánosságra.

Pedig lett volna mit.

A dossziékban a bővítés környezeti értékelései, a kiégett fűtőanyag és más veszélyes hulladékok elhelyezésének vizsgálatai, műszaki, gazdasági, kereskedelmi, jogi és társadalmi kérdések lapulnak. Az Energia Klub aktivistái szerint a képviselők "csukott szemmel bólintottak rá a döntésre". Semmiféle használható háttéranyaggal nem rendelkeztek, de megszavaztak egy olyan koncepciót, ami legalább fél évszázadra meghatározza Magyarország energiapolitikáját. A szakvélemények - két éven keresztül végzett 300 mérnökév munkája - biztosan megnyugtatók, gondolhatták, hiszen deduktív logikával a biztonságos, gazdaságos működést voltak hivatva igazolni. Az Atomerőmű Zrt. a környezetvédők kérdéseire sem adott választ, mondván, a cég nem állami tulajdonú, így nem vonatkoznak rá az adatvédelmi és az államháztartási törvény előírásai. És kétségtelen, a paksi erőmű tulajdonosa az MVM-csoport - az egyetlen nemzeti tulajdonban lévő energiaszolgáltató.

Pedig a civil társadalomnak joga van beleszólni az energiapolitikába, hisz ezek nem pusztán szakmai kérdések, hanem társadalmiak is. Joga lenne meghatározni az előállítás módját, és ellenőrizni a költségét, amit neki kell állnia: dönteni arról, hogy a több termelés vagy a megtakarítás elve legyen az irányadó, hogy alternatív megújuló vagy hagyományos energiát akar-e inkább. Igaz, a korábbi közvélemény-kutatások szerint a lakosság többsége az uniós átlagnál pozitívabban viszonyul az atomenergiához, de így is csak a meglévő reaktorok üzemidejének meghosszabbítását fogadná el, a további nagyarányú bővítést a lakosság fele ellenezné. És a kérdések sora ezzel még nem ért véget. Mi szavatol majd a kiégett fűtőanyag biztonságos tárolásáról? S vajon nem az alternatív megújuló energiatermelés kárára bővülne-e az atomerőmű kapacitása? Tudnunk kell arról is, hogy az új reaktorok csak növelik az energiafüggőséget, igaz, nem a szénhidrogén energiahordozóktól, hanem az uránérctől. Az uránbányák gazdaságosan kitermelhető készletei végesek, legfeljebb néhány évtizedre elegendőek, és a kitermelt érc világpiaci ára a készletek mennyiségének csökkenésével arányosan növekszik. A jelenlegi technológia az energia előállításának kevésbé biztonságos és hatékony módja. Az új típusú atomerőművek költségesebbek, és drágább áramot termelnek.

Csakhogy a politikai elit közönye lehetővé tette az atomlobbi számára, hogy tájékoztatási kötelezettségei alól kibújjon, és a nyilvánosságot a cinikus nyitottsággal helyettesítse: nincs rejtegetnivalónk, a paksi atomerőmű nyitva áll a látogatók előtt.

Tény, hogy az erőmű ellen tiltakozó zöldszervezeteknek nincs tömegtámogatottságuk. Ahogy a rendszerváltás előtti ökológiai mozgalmakat - politikai okokból - támogatta a lakosság, mára épp fordított a helyzet, az emberek érdeklődése a politika iránt lanyhult - és olykor a politikusok hiszik magukat környezetvédőnek. A környezetvédő szervezetekre persze szükség van, mondják, de csupán úgy értik: a politikusok politizáljanak, a környezetvédők protestáljanak, aztán minden menjen tovább a maga útján.

Német, nem német

A globális felmelegedés körül világszerte folyó viták nemcsak a globális környezetvédelem jelentőségét erősítették, de a nagy energiatermelő érdekeltségek haszonvágyát is felébresztették, s az energiatermelés hanyatló ágazata, az atomipar is új erőre kapott. Az áramtermelő lobbi előtt jó esély nyílt a korábbi, leállított atomerőművek beindítására, és újabb - biztonságosabb és hatékonyabb - harmadik és negyedik generációs erőművek építésére. A német kancellár a napokban jelentette be, hogy a németországi atomerőművek élettartamát átlagosan 14 évvel meghosszabbítják. Mindezt kompenzálná, hogy külön hozzájárulást és fűtőelemadót vetnének ki az atomenergia-szektorra, s ebből megújuló energiaforrások létesítését támogatnák. A döntés ellen a német zöldek azonnal tiltakoztak, mert így a kormány felülírná a 2001-ben a Schröder-kormány és az üzemeltető cégek között létrejött megegyezést, amely szerint 2021-re bezárják az összes németországi atomerőművet. A bejelentést százezres tömegtüntetés követte. Angela Merkel ökológiai érveléssel próbálkozott: ha az atomerőművek által termelt energiát szénhidrogén-alapú erőművekben kéne előállítani, Németország 2050-ig nem tudná csökkenteni 80 százalékkal szén-dioxid-kibocsátását. Az atomerőművek elleni tiltakozások Németországban társadalmi mozgalmak, a posztindusztriális társadalom, a bázisdemokrácia és a hatalommal való szembeszállás jelképei. A lemondás az atomenergiáról ugyanis alapvetően életmódbeli kérdés. Az atomerőművek építésére elrendelt korábbi moratóriumot a lakosság 63 százaléka támogatja.

Magyarországon viszont nagyon más a helyzet. A meglévő blokkok üzemidejének húszéves kitolása (2032-2037-ig, az üzembe helyezéstől függően) jóval merészebb terv a németekénél, mert elavultabb típusú reaktorokat kell hoszszabb időre új biztonsági előírásoknak megfeleltetni, fokozott teljesítmény mellett. A két nagyobb teljesítményű új blokk építési szándéka (2030-ban) - hatvanéves üzemidőre tervezve - alig fogható fel ép ésszel. Hiszen ezek a blokkok még a 21. század végén is üzemelnének! A tervezők tehát semmibe vették azokat az erőfeszítéseket és technikai kísérleteket, amelyek az atomerőművek biztonságosabb és hatékonyabb generációjának kifejlesztését célozzák. Ezért sem szabadna ilyen távlati kérdésről a négyéves ciklusban gondolkodó parlamenti képviselőknek egyedül, a társadalom megkérdezése nélkül dönteniük.

Persze a hazai ökológiai mozgalom is nagyon más, mint a németországi. "Az egykori NSZK-ban legalább három altípus volt elkülöníthető, és egyformán hatékony. Az atomenergia-ellenes mozgalom, a helyi környezetvédő tiltakozások, illetve az alternatív életformát támogató mozgalmak különböző fajtái. Nálunk e háromból az atomenergia-ellenes tiltakozások egészen a közelmúltig szinte teljesen hiányoztak, és az energiapolitikai konfliktusokat a békemozgalommal összekapcsoló kezdeményezések sem jelentek meg" - állította egy közvetlenül a rendszerváltozás után készült tanulmány. A magyarországi zöldeknek nincsenek tömegkapcsolataik, viszont függő viszonyba keveredtek a hivatalos környezetvédelmi szervezetekkel. A legális zöldszervezetek az újdonsült demokrácia "kitartottjai". Nem csupán a szervezéshez szükséges anyagiak hiányoznak (szemben az atomlobbi évi félmilliárdos kampányköltségeivel), s nem is az a baj, hogy a résztvevőkben ne lenne meg a posztindusztriális társadalom iránti elkötelezettség, hanem az, hogy szóhasználatuk, kapcsolatrendszerük intézményesítetté vált. Az atomenergiát ellenző környezetvédő kezdeményezések híján vannak a szakértőknek is: hogyan is várhatnánk el a hozzáértő mérnököktől azt a kritikát, amely a "disszidens" egzisztenciáját veszélyeztetné? S végül hátráltatja az erőműellenes mozgalom kialakulását az is, hogy bár a kormányzati tanácsadó testületek, fenntartható fejlődést szorgalmazó bizottságok az uniós előírásokra és ajánlásokra hivatkozva a megújuló energiaforrások fejlesztését szorgalmazzák, a tagországok energiapolitikája független az EU-tól. Emiatt az atomenergia alkalmazásában is külön utakon járnak. Egyes országok (Ausztria, Olaszország) teljesen elvetik az atomenergiát, mások (Svédország, Németország, Belgium, Hollandia, Spanyolország) meglévő erőműveik fokozatos kiiktatását határozták el. Megint mások (Franciaország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Finnország, Egyesült Királyság) az atomenergiát járható útnak tekintik.

*

A parlamenti pártok a jövő közös mérlegelése helyett az ágazati lobbik öt évtizedre szóló koncepciójára adtak felhatalmazást. Az LMP-sek - a döntés időszakában még mozgalomként - az új reaktorok telepítését ellenezték, de a meglévők időtartamának meghosszabbítását elfogadták. A szélsőjobbnak és a parlamenten kívüli baloldalnak csupán ósdi politikai kifogásai voltak. Az előbbiek szerint a meglévő blokkokat képtelenség felújítani, mert a kommunista Szovjetunióban tervezték őket, míg az utóbbiak úgy vélik, hogy az atomerőművek a nyugati kapitalista országoknak a gyengébben fejlett Kelet-Európába exportált környezetszennyezései.

Be kell látnunk, a környezetvédők nem voltak képesek a közvéleményt mozgósítani. Nem volt aláírásgyűjtés, nem írtak petíciókat, az egy szem Energia Klub kivételével nem próbálták meggyőzni a képviselőket, felderíteni a politikai szálakat, vagy megnyitni az igazságszolgáltatás nagy- és kiskapuit. És talán nem is a népszavazás vagy a tömegtüntetés lenne a fontos, hanem a szakértők és laikusok nyílt vitája az energiaszektor szakembereivel: költségekről, árakról, helyben termelő energiahálózatokról, a biztonság növeléséről, a radioaktív szemét eltemetéséről. Ez a vita leplezhetné le az önző lobbiérdekeket és a hamis környezetvédelmi hivatkozásokat is. Nélküle a magyar társadalom nemcsak a jobb energiastratégia esélyétől fosztja meg magát, de zárt és megfélemlített is marad.

A szerző újságíró.

Neked ajánljuk