Publicisztika

Aszerbiai kisebbségek több mint egy évtizedig azt hallgatták, hogy a legmagasabb európai mércéket kielégítő törvényekkel szabályozzák életüket. Ez a hiedelem mély gyökeret eresztett a köztudatban, úgyhogy a kilencvenes években a milosevici rendszer legelszántabb ellenfelei között is alig akadt, aki a kisebbségek elnyomásával vádolta volna a rendszert. A Szerbiai Demokratikus Ellenzék választási kampányában és az ellenzék vezetőinek október 5-e utáni epikus kinyilatkoztatásaiban szinte szóba sem jött a kisebbségi kérdés, vagy az, hogy a kisebbség helyzetén is javítani kellene. Ezért a közvéleményt meglehetősen felkészületlenül érte az új törvény meghozatala. Ezzel párhuzamosan az is kiszivárgott, hogy az Európa Tanács szerint új kisebbségi törvény nélkül szóba sem jöhet Jugoszlávia felvétele az Európa Tanácsba. Kiderült az is, hogy az előző szabályozás nem felelt meg az európai mércéknek, ám ezt nem vallotta be senki. Tény azonban, hogy - mint annyi más új törvény esetében - az impulzus kívülről jött. Ezek után a kisebbségvédelmi törvény szerzői avval kürtölték tele a sajtót, hogy Európa egyik legmodernebb törvényéről van szó: vagyis a kisebbségvédelem terén megint csúcsteljesítményre vagyunk képesek, ami az etnikai háború után egyenesen szenzációszámba megy.

Persze, nem tartunk még ott, és nem is fogunk, de bizonyos értelemben már rég ott tartunk, és a legrosszabb, ami bekövetkezhet, hogy májustól még ottabb fogunk tartani.

"Ezek profik" - hajtogatta a boldogtalan, pártállástól függetlenül, az elmúlt négy évben. Különösen az ellenzéki boldogtalan volt hajlamos rá, hogy mindenütt a profizmusukat lássa-hallja. Az önreklámjaikban. (Hangozzon el végre a "píár" szó!) Abban, ahogy keresztülviszik akaratukat. Ahogy ledarálják a Torgyánt. Ahogy leosztják maguknak a zsetont. Persze balsorsot hoznak a nemzetre, antidemokratikusak, sőt. De. Vérgecik és vérprofik. És persze főként saját beismerésében látja-hallja a boldogtalan: "Ezek profik."

A jugoszláv katonai rendőrség a múlt hét közepén letartóztatta, majd néhány óra után szabadon engedte a szerb kormány miniszterelnök-helyettesét, Momcilo Perisic obsitos tábornokot. Egy külvárosi kocsmában csaptak le rá, amikor egy aktatáskányi dokumentumot akart átadni az amerikai követség egy munkatársának: e papírok állítólag a hágai ügyészség számára szolgáltattak volna bizonyítékokat Milosevic ellen.

A Tocsik-perben hétfőn meghozott elsőfokú ítélet homlokegyenest ellenkezik az ügyben 1999 februárjában kihirdetett, ugyancsak elsőfokú verdikttel.

Akövetkezőkben arról lesz szó, hogy a kormány kommunikációja a hatalom megtartásának érthető és méltányolható célján kívül miért tekinthető a közjó tekintetében veszélyes és méltánytalan tevékenységnek.

Holnap ünnep. Az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe. A magyar nemzet, Magyarország ünnepe. Az emberek kokárdát viselnek, ünneplik Petőfit, Jókait, a saját szabadságukat. Felkeresik az ünnep megszokott színtereit, és arra emlékeznek, hogy ősi jussuk a szabadság, eleik vérükkel fizették meg az árát. Az emberek ünneplik a demokráciát.

Medgyessy Péter a múlt hétfőn nyílt levélben hívta ki Orbán Viktor miniszterelnököt az első forduló előtt tartandó nyilvános vitára. A kormányfő két nap múlva válaszolt. Azóta a magyar belpolitika első számú "kérdése" az, hogy az MSZP vagy a Fidesz-MDF miniszterelnök-jelöltje hátrált-e meg, és hogy melyikük a gyáva vagy - népfrontos megközelítésben - a gyávább.

ABenes-dekrétumok néven ismertté vált törvények sora véglegesen és visszavonhatatlanul megváltoztatta a háború utáni Csehszlovákia etnikai, majd politikai térképét. A kollektív bűnösség jogi alapra való emelése előtt a korabeli kusza nemzetközi helyzet, a müncheni trauma és a cseh társadalomban tapasztalható feszültségek, csalódások és a jövőbe vetett remények sajátságos keveréke nyitott utat. A mai napig roppant kényes témának nem csak jogi, anyagi, politikai és morális vetülete van - képes arra is, hogy alaposan összezavarja a csehek saját múltjukról, jelenükről és nemzeti létükről szőtt mítoszait.

Tavaly szeptember 11-e után okkal jósolhatták a politikai elemzők, hogy növekedni fog a lakosság szimpátiája az Orbán-kabinettel szemben. A merényleteket követő nemzetközi káosz és a közel-keleti háborús előkészületek világszerte megtették hatásukat: a stabilitásigény felverte azok árfolyamát, akikre a kollektív biztonság megteremtésének feladata hárult.

n Miniszterelnök: Hel-lou, Miszter Prezident. Áj em Prime Minister.Elnök: Oh...Min.eln.: Áj em call from Bjudöpeszt.

Ezután minden hiába: az újoncok hozhatják a hamis papírt az öröklött elmebajról, a súlyos krumplihéj- és Wim-allergiáról, a krónikus társadalmi beilleszkedési zavarokról (klasszikus idióma, túlélte a Kádár-kort), mindnek megtalálják a helyét a seregben - akinek meg mégsem, az örülhet, ha jogosítványa elvesztése nyomán legalább a szavazati joga megmarad. Nem véletlen a legfelsőbb szintről sugalmazott kormányzati akarat: hazánk fiatalsága mostanában nem rajong túlzottan a katonáskodásért, ami kevéssé érthető, hiszen mi is lehetne szebb e hazában, mint eltölteni 6-8 hónapot kannásboros katatóniában, gyakorló elmebetegek társaságában, s közben hozzászokni a gondolathoz, hogy hátralévő életünkben is ezekhez hasonló pszichopaták fognak parancsolgatni. Mindez persze korántsem véletlen: a civilizációs betegségként jelentkező puhányság mellett joggal hibáztatható a defetista, uszító propaganda és a deheroizáló történeti iskola is, melyek folyton csak az elvesztett háborúkkal jönnek, pedig, ahogy a megszállott totózók is tudják, egyszer minden rossz sorozat megszakad (előbb-utóbb valaki biztosan beleszalad majd a nyitott késbe).

Amúlt héten publikálták a nagy közvélemény-kutató cégek februári adatfelvételeik eredményét - a következőt már csak nyolc nappal a szavazás előtt hozzák majd nyilvánosságra. Az utóbbi hetek nem éppen ingerszegény időszakát a kampány legkeményebb napjai követik majd. Ebben a hátralévő negyven-egynéhány napban, vagyis ezer óra alatt fog eldőlni, ki kormányozza a köztársaságot a negyedik parlamenti ciklusban. Az olvasó joggal várhatja, hogy a közvélemény mostani állapotából a politikai elemzők következtessenek arra, milyen eredmény várható áprilisban. Erre teszek kísérletet az alábbiakban.

Szemét dolog volt-e 1945-ben a Benes-dekrétumok meghozatala?