A jugoszláv katonai rendőrség a múlt hét közepén letartóztatta, majd néhány óra után szabadon engedte a szerb kormány miniszterelnök-helyettesét, Momcilo Perisic obsitos tábornokot. Egy külvárosi kocsmában csaptak le rá, amikor egy aktatáskányi dokumentumot akart átadni az amerikai követség egy munkatársának: e papírok állítólag a hágai ügyészség számára szolgáltattak volna bizonyítékokat Milosevic ellen.

n A jugoszláv katonai rendőrség a múlt hét közepén letartóztatta, majd néhány óra után szabadon engedte a szerb kormány miniszterelnök-helyettesét, Momcilo Perisic obsitos tábornokot. Egy külvárosi kocsmában csaptak le rá, amikor egy aktatáskányi dokumentumot akart átadni az amerikai követség egy munkatársának: e papírok állítólag a hágai ügyészség számára szolgáltattak volna bizonyítékokat Milosevic ellen.

Perisic neve már a balkáni háború korai szakaszában felbukkan harctéri híradásokban. ´ volt a jugoszláv hadsereg Hercegovinában harcoló hadtestének parancsnoka akkor, amikor az egység 1991-92-ben rendszeres ágyúzással próbált Mostar horvát és bosnyák védőinek és civil lakosságának a kedvében járni. Perisic ezt megelőzően Zadar lövetésekor tüntette ki magát, amiért is egy horvát bíróság húsz év börtönre ítélte távollétében. 1993-tól 1998-ig a jugoszláv hadsereg vezérkari főnökének posztját töltötte be: magas állása idején történt többek közt a srebrenicai vérengzés. De a "mostari bajnok" - ahogy a szerb hazafias sajtó ekkoriban nevezte őt - aztán megjavult, és sikeresen demokratizálta saját magát. Még 1998-ban lelépett Milosevic mellől, és ez a húzás intuícióról és nem kevés bátorságról árulkodott. A 2000. őszi forradalomban máig nem tisztázott, de a közhiedelem szerint fontos szerepet játszott: ő lehetett az egyike azoknak a (volt) főtiszteknek, akik régi kapcsolataik révén megakadályozták, hogy a jugoszláv hadsereg az ancien régime oldalán avatkozzon be a forradalomba.

Hogy az említett horváton kívül Momcilo Perisicnek még számos bíróság - például a hágai - előtt kéne tisztáznia magát viselt dolgaiért, nem vitás. (Annál is inkább, mert ez akár még sikerülhet is neki.) Mostani ideiglenes fogva tartásának azonban csak áttételesen van köze Zadarhoz, Mostarhoz, Srebrenicához, az októberi forradalomhoz. A katonai rendőrség a jugoszláv államelnök, Vojislav Kostunica befolyása alatt áll, míg Perisic a szerb miniszterelnök, Zoran Djindjic hívének számít. Kostunica, a "demokratikus, emberarcú" nacionalista ellenzi Milosevic hágai perét, mert úgy véli: az "egész szerb népet" állították bíróság elé, Djindjic viszont mindent elkövet azért, hogy március 31-ig az összes, a hágai törvényszék által körözött, háborús bűnökkel gyanúsított egyént a jugoszláv állam kiadja Hágának. Hiszen a szerb nép csak a bűnösök nevén nevezésével szabadulhat meg a kollektív bűnösség bélyegétől. Míg Milosevic kicsempészésekor Djindjic, most Kostunica mutatta ki a foga fehérjét.

Ám ezek az események, hogy tehát a szövetségi állam elnöke saját használatra rendszeresített zsandárjaival lefogatja a köztársaság második emberét, aligha írhatók le pusztán "kormányválságként".

Tizenhat év telt el azóta, hogy Szerbia meghirdette "nemzeti programját". E program - a Szerb Tudományos Akadémia hírhedt Memoranduma - antikapitalista, harmadikutas, autark Szerbiát vizionált. Gazdasági patriotizmust. Erős központi irányítást. Nulla figyelmet szentelt a demokratikus intézményrendszernek, viszont központi programmá emelte a Szerbián kívüli szerbek "védelmét". Egységbe akarta forrasztani a nemzetet, a nemzeti célok elsőbbségének elismertetése révén megbékíteni a "csetnik" és a "partizán" hagyomány letéteményeseit.

Ma Szerbia nem létezik. Azt sem lehet pontosan tudni, hol húzódnak a határai. Utolsó szövetségese és társa, Crna Gora a múlt héten intett búcsút. Területének egy részén külföldi hatalmak működtetik a közigazgatást. Egykori polgárai közül több százezren kényszerültek elhagyni hazájukat; viszont több százezres, Horvátországból, Kosovóból és Boszniából érkezett menekülttömeggel kell megbirkóznia. Ezek azok az emberek, akik "védelmére" egykor a Memorandum megoldást kínált. Az állandósult, az állami élet minden szegletére jellemző instabilitás lehetetlenné teszi a gazdaság újjáépítését. Nincsenek törvények, vagy ha vannak, szelektíve tartják be őket az állam vezetői éppúgy, mint az egyszerű emberek. Az elmúlt tíz év eseményeit az állam polgárai gyökeresen eltérő módon értelmezik. Megszűnt az az élő politikai közösség, amely nélkül nincs működő állam. A nacionalista tűz magát a nemzetet emésztette el.

És ez az igazi válság.