Farkas Zsolt: A profik diktatúrája

  • 2002. március 21.

Publicisztika

"Ezek profik" - hajtogatta a boldogtalan, pártállástól függetlenül, az elmúlt négy évben. Különösen az ellenzéki boldogtalan volt hajlamos rá, hogy mindenütt a profizmusukat lássa-hallja. Az önreklámjaikban. (Hangozzon el végre a "píár" szó!) Abban, ahogy keresztülviszik akaratukat. Ahogy ledarálják a Torgyánt. Ahogy leosztják maguknak a zsetont. Persze balsorsot hoznak a nemzetre, antidemokratikusak, sőt. De. Vérgecik és vérprofik. És persze főként saját beismerésében látja-hallja a boldogtalan: "Ezek profik."
"Ezek profik" - hajtogatta a boldogtalan, pártállástól függetlenül, az elmúlt négy évben. Különösen az ellenzéki boldogtalan volt hajlamos rá, hogy mindenütt a profizmusukat lássa-hallja. Az önreklámjaikban. (Hangozzon el végre a "píár" szó!) Abban, ahogy keresztülviszik akaratukat. Ahogy ledarálják a Torgyánt. Ahogy leosztják maguknak a zsetont. Persze balsorsot hoznak a nemzetre, antidemokratikusak, sőt. De. Vérgecik és vérprofik. És persze főként saját beismerésében látja-hallja a boldogtalan: "Ezek profik."

Csalás nélkül szétnéz könnyedén, és okos fejével biccent, nem remél: így kell csinálni, ingatja az ellenzéki buksit.

Hogyan kell. "A" píár

A szokásos reggeli Thököly úti dugóban pislog ki a szolgálati Audiból, vagy csoszog a nájlonszatyrával a "diszkont" felé, van ideje megnézni az óriásplakátot. Hajdúszoboszlói nagytotál, strandkomplexum. Szép nagy strand, sok medence, napsütés, vidámság. Épül az ország, pontosabban jó kezekben van, magadnak építed, nagy betűkkel odaírják, hogy a nemtommelyik minisztérium/program/terv/pályázat keretében - mindegy, mert mindenki tudja, hogy mindezek alatt szigorúan a jelenlegi kormányt kell értenünk (ahol meg nem, ott kaszáltak csak igazán szavazókat) - adtak, ők, vagyis mi (mindig eltévesztem), 28 millió forintot nekünk, magunknak, a strandunkra, és tessék, itt a képen az eredmény, nézzétek meg.

Szolgáltató Kormányzat presents: álomstrand.

Nem is az, hogy éppen a reklámot "tájékoztatásként" eladó roppant gusztustalan retorikának dőlnél be, amikor tényleg belegondolsz, mi lehet ez az összeg ennek a szép nagy intézménynek (egy napos nyári hétvégéhez képest). Nem is az, hogy tényleg azt szeretnéd látni a plakáton, amire költötték, mert annak nyilván kábé annyi lenne a píárértéke, mint Pintér Sándor arcának, ha nem fejelnéd meg egy másik - találd ki, mekkora, és kihez közeli cégeknek juttatott - költségvetési tétellel, egy reklámkampányéval jelesül, amelyből ismét kiderül, hogy a számok kiért beszélnek. Nem is az, hogy nem tudod elképzelni, hogy e 28 milliós "ajándék" reklámjára költött tétel simán nagyobb 28-nál - pedig ez már komoly revitalizálódása a leves és a hús bekerülési költségével kapcsolatos ősmagyar aggodalomnak.

Hanem egyáltalán: most akkor az ország építése a mindenkori adminisztrációnak nem kötelessége, hanem érdeme?

És akkor a kormány egy állami cég?

Konkrétan: egy párt ál(lam)arcban reklámozza magát neked a te pénzeden?

Van hozzá arculata? Alias "profi"? Tudja, hogyan kell csinálni?

Történelem

"A rendszer hetvenes évektől kezdődő és egyre súlyosbodó gazdasági válsága (...) végképp eltörölte (...) a hitet (...) a szocializmusban." "Az embereket" - ahogy O. Viktor is újabban mondja - aligha az egyenlősdi zavarta, sőt. Hanem. Hogy "a kapitalizmus" gazdagabb, erősebb. A nyolcvanas évekre mindenki úgy tudta, "a szocializmus" tulajdonképpen antropológiailag tévedett, azt hitte, az embernek nem olyan fontos a tulajdon, de kiderült, hogy az ember önző, és ahol ezt elfogadják, Nyugaton, ahol az önzésre alapul a rendszer, ott jól megy. Ahol meg tagadják, itt, ott is az van, hogy kiviszed az állami építkezésről a fuvarnyi anyagot a párttitkár présházához, és onnantól fusizhatsz a kátéeszben. - Nem lehetnek nagy különbségek a vagyonban? Annál nagyobb a presztízse annak, aki mégis megcsinálja. Hülye lenne, ha nem. Geci, de most mondd meg őszintén, te nem ezt csinálnád? - A későkádárban akkor voltál nagy, ha minél többet tudtál magadnak elvenni a - haha! - "közös" tulajdonból. És a kabaré már régóta azt kacsintotta, hogy az egész morál az valami szocialista dolog, senki se hisz benne.

A ´89-es fordulat nem lehetett mély, mert "nem kellett gondolkodni": "a nemzet" az egyetlen alternatíva bájos oxymoronjában egyesült. Az önzés = gazdagság képletet talán ideig-óráig megzavarta a rendszerváltás retorikájának szükségképpeni újrakezdés-szabadság-topikája, de hamar visszaállt "a politika" régi méltó nagy híre. A "profik" beindultak a zséért, a bamba dolgozók számára pedig igazolódott és beteljesedett "a szomorú igazság", az antropológiai alaptézis: mindenki önző. Hatalmat akar és pénzt, ez mozgatja az életét.

A fideszes kormányzási stílusban

a magyarnak

nem az az újdonság,

hogy a politikus lenyúl, hazudik, és isten nevét is csak a píár miatt veszi.

Hanem hogy nyíltan teszi.

És ez az újdonság igen lényeges a Fidesz viszonylagos népszerűségének megértésében. Nem gondolod, hogy éppen a szimpatizáns populáció nem veszi észre, hogy a fiúk nyíltan csinálják? Hát már hogy a fenébe ne venné észre. Éppen ez az: ő ebben a stílusban ismerte fel saját (a)moralitásának politikai legitimációját. Azonnali boldogulásának lehetőségét. Tudod, ő nem naiv és nem farizeus.

- Mér, a szoclibek micsinátak? - kérdez vissza. (Profi: úgy akar jobb lenni, hogy a másik rosszabb.)

- ´k legalább nem csináltak meg mindent, amit (nem) lehetett - válaszolsz, de bizton számíthatsz rá, hogy a vége tocsikozás-greshampalotázás lesz.

És ha nem nevetsz a szón: "demokrácia", semmiképp sem kajaibrahimozol, csonkakuratóriumozol vissza.

Ja, ja. Innen nézve már a Tocsik-ügy sem elsősorban pártpolitikai issue volt. A démosz lassan tanul, és könnyen felejt. Ami neki lejött, inkább az volt: ha jogilag lehetséges, hogy egy jogász csekély erőfeszítéssel egy ügylettel 700 millert keressen, mégpedig egy prominens állami intézmény bevett gyakorlatával összhangban, akkor a "jogállamiság" menjen a k. a.-ba. Medgyessy-Gresham-ügy? "Lobbitevékenység" vagy "csúszópénz"?

- ", hát van különbség?

- Hogyne, ez a jogállam lényege.

A Fidesz tehát

nem annak ellenére

maradt viszonylag népszerű, hogy, hanem éppen azért, mert.

A Fidesz hatékonyan változtatta kétosztatúvá a magyar politikát. Hathatós ellenzéki közreműködéssel elérte, hogy aki napi öt percnél többet tölt el politikával, az mindig vagy nagyon kormány, vagy nagyon ellenzék. És minden téma, amit az egyik bedob a politikai diszkurzustérbe, az a másik számára mindig, mint mondani szokták, oly ártatlanul: "kampánycélokat szolgál". Ezek az (ür)ügyek nem értelmesen megvitatandó közös problémák, hanem fegyverek, melyek remélhetőleg leterítik az ellent, aki persze végül is szélsőbalos/szélsőjobbos. Ez a dramaturgiai ív a természetes immáron "a" politikában, mely sajnos, lássuk be, a nagy hagyományú diszkurzusrendek (tudomány, szex, művészet stb.) között a legerőszakosabb és legrondább, és mégis minden róla szól.

És valóban: mi is képezheti alapját egy olyan hatalmi gyakorlatnak például, amely nyílttá teszi, hogy az az önkormányzat kap pénzt, amelyikben ők nyernek? Vagy: mi az oka, hogy Fidiék az állami pénzből gyorsan felhizlalandó rokonokra és barátokra tették meg a tétjeiket, nem pedig "a polgárokra"? (A nép jóléte ügyében meg talán a Népjóléti Minisztérium automata üzenetrögzítője az irányadó, amennyiben van neki olyan?) És: ha igaz, hogy ha a Fidesz-szavazótábort nem a nyílt hatalomelvűség, az alkotmányos és morális aggályok hiánya, a lenyúlás zavarja elsősorban, akkor miért probléma nekik, ha "a szoclibek" ugyanezt csinálják? (Csonka Magyarország, csonka kuratórium?) Miért pont a MIÉP tart vele a diszkurzustér-megosztási művelet során? És, komolyan: profin csinálták-e, és ez abból derül-e ki, hogy nyernek-e?

A kérdések nem költőiek: tulajdonképpen az a meglepő, hogy a lakosság nagyon nagy hányada nagyon régóta a létminimumon és az alatt frusztrálódik folyamatosan, de a nyíltabb-rejtettebb nácoid-uszító vonalra nem vevő. (Szia, Fidesz, már megint szájkosár nélkül hoztad le a MIÉP-et a játszótéri homokozóba pisilni-kakilni? Vö.: Boross-éra utáni választások.) Kevésbé meglepő, hogy az alapkérdés "szociális": a jövedelemkülönbségek nőttek, és vele a társadalmi feszültségek, az agresszió és a köcsögség. (Ha a lúzer profi lenne, pont úgy csinálná, ahogy te, nagyszerű államférfi: a kastélyában rendezett exkluzív fogadásra a hozzá közeli rendezvényszervezőnek kiutalna még egy kis pluszösszeget, hogy a lakájok fehér kesztyűben szolgálhassanak fel a parvenüknek.) A munka értéke csökkent. ("Ha tehát saját maga nem dolgozik, akkor idegen munkából él, és kultúráját is idegen munka rovására szerzi meg." - Marx: A gothai program kritikája. - Kultúra-a-a? A smasszerem revolveréhez nyúlok!)

A "profi" szó jelentése

viszont mélyült. És nicsak, nemrégiben a már-már lúzer MSZP is ízelítőt adott abból, hogyan kell csinálni, amikor a nagyjából az ő volt stílusában összehozott státustörvényt egy volt MIÉP-es-fideszes retorikával vette össztűz alá, és ha ezzel nyeri meg a választást, akkor végképp győzött a profizmus. És akkor kezdhetsz gyakorolni, kedves Barátom(-nőm). Első gyakorlat: próbálj úgy felnézni az újságból, mint Viktor N‰stase mellől a szerződés aláírásánál, egy, két, há, most!

In summa, a politika, a gazdaság, a jog és a korrupció jelentéstani kontinuumot képez a magyar nyelvhasználók/választópolgárok számára. És nyelvi/politikai kompetenciájuk hibátlan mindaddig, amíg ezt minden performancia-aktusukban újra megerősítik. És a mindig a tűréshatárig levett polgárok hogyne terjesztenék a vírust: "a pénz minden" - hiszen ők csak igazán a betegei.

Pénz, pénz, pénz: ez a "profi" első három jelentése.

Aztán azt jelenti: önző és hatalomelvű, azaz sikeres.

Azt jelenti: erősebb kutya ugat, a férgese meg elhiszi.

Profi az, akiért a számok beszélnek.

Naiv meg az, aki másokért is, nulla nézettségi indexszel is védtelen az örökös hátsó gondolattal: a másik elleni hadüzenettel szemben. A lúzer meg a dühös naiv. Stb. A profit mindez nem érdekli. ´t nem érheti el az elnyomott: az elfojtott üzenete, mert ő akar mindenkit elérni az üzenetével, ami viszont. Jaj, jaj, jaj! Ahogy Píár Móricka Gipsz Jakabot elképzeli, aki tényleg nem érti, hogy nem jöttek még rá odafönn, hogy például a tévedés elismerésénél nincs jobb "stratégia". Talán mert a profi tudattalanul tudja, a nyilvános lelkiismeret (vö.: "szégyenkultúra") nem lehet teljességgel üres komédia: a politikai ellenfél és játékszabályok ignorálásában mégiscsak visszafogó erő, szemben a szégyentelen mellébeszéléssel, a rajtakapottság hisztériájával.

A profi végül minden parancsolatot megszeg - a hetest kivéve: nem paráználkodik. Elviselhetetlenül mainstream. (Vö.: nemzetközi környezet. - Árész- és Ériszbűvölő Érósz! Aki bármikor befűzöd Agapét is! Aki pozitívba billented a világ mérlegét, Érósz, Érósz! Miért hagytad el őket?) Szerintem a legdurvább jelenség jelenleg az, hogy természetes lett, hogy a tévéképernyők folyamatosan gyilkosságot reklámoznak, viszont egy női mell látványa az, ami az ORTT-t haladéktalan cselekvésre készteti. A magyarok istene így "kommunikálja" féltett kis titkát arról, hogy kinek kell megtiltani és mit ahhoz, hogy tutira a neurotiko-paranoid legyen a sikeres egyed. Hogy a hatalom- és pénzagyú szorongás legyen az egyetlen "egzisztenciális" probléma.

Stb.

Édeseim! Kérlek benneteket! Legyetek jók! ´szinték, kedvesek, kevésbé önzők! Stb.!

A szerző író, esztéta.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.