Egotrip
Nádasdy Ádám: Modern Talking
Én úgy tanultam, hogy Budapest nevét angol beszédben "bjúdöpeszt"-nek kell mondani, vagyis az angol kiejtés szabályai szerint kell beemelni az angol szövegbe. Így ejtették cambridge-i barátaim, itt élő angol kollégáim, magyartanáraim. (Esetleg a "j" hang elhagyható, tehát létezik "búdöpeszt" ejtés is, bár ez a ritkább, hiszen kevésbé szabályos, angol szempontból idegenszerű.) Az utóbbi időben figyeltem föl arra, hogy angolul jól tudó magyarok a Budapest nevet a magyar kiejtés szerint illesztik bele angol beszédükbe. Tehát nem azt mondják, hogy áj lav bjúdöpeszt veri macs ("Nagyon szeretem Bp.-et"), ahogy én mondanám, hanem áj lav budapest veri macs, az angol hangfolyamot mintegy megszakítva, a név kimondásának idejére magyarra állítják át a szájukat. Igen, gondolhatnánk, így is van rendjén, hiszen e várost voltaképpen "budapest"-nek és nem "bjúdöpeszt"-nek hívják, az ott élők így ejtik, márpedig a mindenkori városlakók beszédszokását kell mérvadónak tekinteni. A város nevének helyi ejtése tehát "budapest", s az újprecíz logika szerint az ettől eltérő alakok (így az angolos "bjúdöpeszt", a franciás "büdápeszt", az oroszos "budapjést" stb.) értelemszerűen helytelenek (vagy ahogy Woland prof. mondaná: másodlagos helyességűek). A magyaros ejtés ezenfelül szép gesztus is: ha egyszer magyar vagyok, hát mondjam a magyar neveket magyarosan. Szokják meg az angolok, franciák, oroszok, hogy nem minden az ő szájuk íze szerint történik.