Az ellopott március 15-e

  • 2002. március 14.

Publicisztika

Holnap ünnep. Az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe. A magyar nemzet, Magyarország ünnepe. Az emberek kokárdát viselnek, ünneplik Petőfit, Jókait, a saját szabadságukat. Felkeresik az ünnep megszokott színtereit, és arra emlékeznek, hogy ősi jussuk a szabadság, eleik vérükkel fizették meg az árát. Az emberek ünneplik a demokráciát.

n Holnap március 15.

Holnap ünnep. Az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe. A magyar nemzet, Magyarország ünnepe. Az emberek kokárdát viselnek, ünneplik Petőfit, Jókait, a saját szabadságukat. Felkeresik az ünnep megszokott színtereit, és arra emlékeznek, hogy ősi jussuk a szabadság, eleik vérükkel fizették meg az árát. Az emberek ünneplik a demokráciát.

Holnap az emberek, ha gyakorolják ünnepük kedves rítusait: csak ünneplőnek látszó tárgyak, csak ártatlan statiszták a magyar történelem éppen aktuális, állami szintű szélhámosságában. Olyasmiben, mint volt a nagy frankhamisítás, a Lánchíd eladása, a kékcédulás választás. Ezt a március 15-ét ugyanis ellopták, ellopta a választásokra készülő kormánypárt, ellopta szőröstül-bőröstül, tokkal-vonóval. Szokása ez egyébként neki. Lopnak a bőség kosarából, a jognak asztalánál lopnak.

Kicsiben kezdték, mint annyi más elkövető. Először csak a kokárdát fújták meg, nem is észrevétlenül. A keresztény értelmiségiek köre vagy valami ehhez hasonló nevű szervezet - beszállítók országblamázs vonalon - kitalálta, hogy idén mindenki viselje a kokárdát a választások napjáig, április 7-ig. Azért, hogy lássék: ők ők, és nem azok. De ez nem túl eredeti ötlet, ebugatta himpellérei. Kellett már a kokárdát áprilisig viselni, emlékszünk még a három tavasz ünnepére, a forradalmi ifjúsági napokra. A Lenin-portré, ami akkoriban csúfította a kokárdát, egy kis fazonigazítással Orbánnak is elmegy.

De ennyi nem elég.

A március 15-i ünnepségeket így hirdeti az Országimázs Központ: "Ünnepeljük együtt a szabad, polgári jövőt!" Együtt, velük, az ő jövőjüket, Áderrel meg fideszes polgármesterekkel: a szintén beszédet tartó Demszky nevét kis betűvel sem említi a közlemény, noha őt március 15-e miatt már akkor rendőrök verték, amikor a mostani kormányhivatalnokok még az előző rezsimet bomlasztották, naná, belülről.

Március 15-én ekhós szekér indul a Nemzeti Múzeumtól az aznap felavatandó Nemzeti Színházhoz. Ahhoz, aminek felépültét a jól ismert botránysorozat kísérte. A lopott Nemzeti Színházhoz. Melynek megnyitóját, az ünnepi díszelőadást a királyi televízió egyenesben közvetíti. Mely díszelőadás elől a színház lemondással fenyegetőző igazgatója elbujdosott, mint Rózsa Sándor. Nyilván csak ostoba híresztelés, hazug rágalom, hogy az előadás résztvevőinek ötvenszeres vagy akárhányszoros gázsit ígértek, cserébe a tévé jelenlétéért - az viszont tény, hogy a színházi közvetítések történetében példa nélküli az egyenesben adott premier, általában a már bejáratott, többtucatnyi estén eljátszott darabot szokták rögzíteni, s leadni felvételről. Már ha nem átlátszó kampánycélokat szolgál a dolog. Itt és most konkrétan a Fidesz választási céljait, a nemzet színháza. Mert úgy vannak vele, hogy ami a nemzeté, az az övéké! Ünnep, színház, ország! Vittek mindent, mi mozdítható, s most a mozdíthatatlanra mozdul enyves kezük.

Holnap március 15.

Holnap a szellem napvilágát

rontják ránk hétszer gyávák.

Miért hagynánk?

Hisz csak egy szav(azat)unkba kerül.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.