Vít Lukás: Az örökség (A Benes-dekrétumok és a cseh identitás)

publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

ABenes-dekrétumok néven ismertté vált törvények sora véglegesen és visszavonhatatlanul megváltoztatta a háború utáni Csehszlovákia etnikai, majd politikai térképét. A kollektív bűnösség jogi alapra való emelése előtt a korabeli kusza nemzetközi helyzet, a müncheni trauma és a cseh társadalomban tapasztalható feszültségek, csalódások és a jövőbe vetett remények sajátságos keveréke nyitott utat. A mai napig roppant kényes témának nem csak jogi, anyagi, politikai és morális vetülete van - képes arra is, hogy alaposan összezavarja a csehek saját múltjukról, jelenükről és nemzeti létükről szőtt mítoszait.

ABenes-dekrétumok néven ismertté vált törvények sora véglegesen és visszavonhatatlanul megváltoztatta a háború utáni Csehszlovákia etnikai, majd politikai térképét. A kollektív bűnösség jogi alapra való emelése előtt a korabeli kusza nemzetközi helyzet, a müncheni trauma és a cseh társadalomban tapasztalható feszültségek, csalódások és a jövőbe vetett remények sajátságos keveréke nyitott utat. A mai napig roppant kényes témának nem csak jogi, anyagi, politikai és morális vetülete van - képes arra is, hogy alaposan összezavarja a csehek saját múltjukról, jelenükről és nemzeti létükről szőtt mítoszait.

H

A Benes-dekrétumok 1989 utáni történetének első jelenete 1990. január 2-án játszódott le, és bizonyos értelemben folytatása volt a róluk szóló, 60-as évekbeli eszmecserének, majd a Svedectví című emigráns cseh folyóirat lapjain lezajlott vitának.

Ezen a napon az újdonsült cseh elnök, Václav Havel hivatalos németországi látogatása során bocsánatot kért az úgynevezett "vad kitelepítés" során történt atrocitások miatt, és elítélően nyilatkozott a kollektív bűnösség elvéről. A csehek e gesztusra igen hevesen és úgyszintén elítélően reagáltak. Havelt szinte egyöntetűen németbérencnek, hazafiatlan, pimasz fickónak és elvtelen hazaárulónak nevezték, népszerűsége hirtelen visszaesett. A közvélemény-kutatásokból pedig kiderült, hogy a csehek 76 százaléka azonosul a Benes-dekrétumokkal, és lezártnak tartja az ügyet; miközben 46 százalékuk T. G. M.-et - tudniillik Tomás Garrigue Masarykot - tartotta a legnagyobb cseh államférfinak. ´t az utolsó Habsburg császár, I. Károly (egy személyben, és IV. Károly néven az utolsó magyar király) követte - míg a harmadik, még érmes helyre Edvard Benes futott be. Havel kezdeményezése kudarcot vallott, és bár azóta aláírták az új cseh-német szerződést, és létrejött az a cseh-német vegyes bizottság, amelynek a közös történelmi múlt feldolgozása a feladata - a Benes-dekrétumok még mindig szilárd végvárnak, axiómának számítanak mind a politikában, mind a vissza-visszatérő kárpótlási perek lefolytatásánál.

H

Talán furcsán és anakronisztikusan hangzik, de a csehek többsége még ma is nagyjából egyetért a németek kitelepítésével. A magyarokról nemigen esik szó: egyrészt mert szlovák ügynek számít, másrészt - főleg - pedig azért, mert a csehek keveset tudnak a történelem eme, számukra kissé "folklorisztikus" és igazából érdektelen fejezetéről. Aki viszont a németeket védelmezi, az a cseheket támadja, sőt nemzeti, politikai, területi és fizikai létüket veszélyezteti. Öntudatukba gázol. Az, aki bírálja a Benes-dekrétumokat, magát Benest is támadja, rajta keresztül pedig Masarykot, Csehszlovákiát, a csehszlovák gondolatot, az egész versailles-i berendezkedés jogosultságát - sőt talán még magát a cseh államalapítás történeti jogát is. Ugyanakkor minden cseh számára kényes kérdéseket vet fel. Vajon mi volt a németek szerepe az újkori cseh történelemben? Hogyan és miért jött létre a Monarchia bukásakor Csehszlovákia? Komoly ország volt, vagy csak valamilyen botcsinálta segédkonglomerátum, a nagy történelmi változások mellékterméke? És elképzelhető-e, hogy egy egész nép, egy nemzet tévedjen? Nem volt-e mégis jobb nekünk a Monarchia? És Csehszlovákiának kellett volna-e harcolnia a hitleri Németországgal? Milyen tulajdonképpen a mostani cseh állam helyzete? És kik ezek a szlovákok, akikkel évtizedeken át egy államban éltünk? Nem kisebb dologról van tehát szó, mint egyfajta nemzeten belüli vitáról, a cseh kérdésről, amelynek nyilvános, higgadt taglalására, megvitatására mindeddig nem került sor. És arról, hogy e vita lefolytatása - merőben racionális okokból - nem is kívánatos, szinte teljes a közmegegyezés.

H

E hallgatásnak súlyos ára van. Ma sem biztos, hogy mindenki tisztában van a demográfiai-statisztikai tényekkel - és ezt a gyanút a közvélemény-kutatások csak alátámasztják. A kommunista agymosás, a fekete-fehér partizánosdi után, ahol a bátor, rettenthetetlen és ravasz cseh állampolgárok - hathatós orosz támogatással -mindig győzedelmeskedtek az elvetemült fasiszták fölött, ezen nem is csodálkozhatunk. Innen nézve a "német probléma" nem is létezik, és ha mégis, akkor nem morális, hanem merőben anyagi kérdésként jelentkezik. Csehországban ugyanis elképzelhetetlen, hogy a németek a - bármilyen címen is elkobzott - vagyonukat valaha visszakapják. A csehek számára maga a kérdésfeltevés is természetellenes, idegen a közgondolkodástól. Emiatt aztán sokan sokként, valóságos csapásként élték át újbóli felbukkanását a sajtóban. Mintha felnőtt korunkban szereznénk tudomást arról, hogy a kedvenc, mosolygós nagybátyánk nem derék masiniszta, hanem amatőr hóhér volt, aki hivatását ráadásul a kellő szeretettel gyakorolta.

H

A cseh válasz minderre a következő lenne.

A németek keményen "megdolgoztak" a sorsukért, azért, hogy ez lett a jussuk. Az ártatlan áldozatokat lehet sajnálni, de nem mi kezdtük a háborút. Nem mi állítottuk fel a koncentrációs táborokat, nem mi támadtunk elsőként, nem mi küldtük kényszermunkára az embereket. Mindaz, ami a háború után történt velük, logikusan következett a cseh-német kapcsolatokból. Kegyetlen volt, de érthető. Szükséges történelmi elégtételt jelentett. Benes egy csapásra, véglegesen megoldotta a több száz éves problémát, minek köszönhetően az utókor számára csak akadémikus kérdés marad az, ami apáink számára létkérdés volt. A kollektív bűnösség elve nem valami szép dolog, de akkor nem lehetett volna másképpen elbánni velük. Csak még nagyobb bajnak vettük elejét.

Nincs miért bocsánatot kérnünk.

H

Pedig a közvélemény-kutatások szerint a németek több mint fele elvárná ezt a gesztust - amiről komolyan elgondolkodni a csehek csak hét százaléka hajlandó. Az ellenállás a cseh oldalon olyan erős, hogy már maga a "deportálás", illetve "kitelepítés" szavak használata sem kívánatos: a politikailag korrekt cseh álláspont még mindig az "elmozdítás" kifejezést alkalmazza.

De vajon miért nem engedhetjük meg maguknak azt a luxust, hogy "etnikailag tiszta" hazánkban szabadon vitatkozzunk a csehországi (politikailag korrekt nyelvezeten: szudéta-) németekről - miközben nagy szakértelemmel és sokszor elnéző mosollyal tesszük ezt a kisebbségi problémákkal küzdő Szerbia, Magyarország vagy Szlovákia esetében? Pedig milyen logikus és következetes dolog lenne! Miből táplálkozik ez az indulat, ez a felháborodás, ha a németkérdés szóba kerül? És min alapul ez a teljesen elutasító, az amnéziával határos struccpolitika? Vajon miért mikor és hogyan került a cseh kollektív tudatalattiba ez a pszichológiai gátlás, amely a mai napig nem hogy feldolgozni és megvitatni nem engedi a múlt eme fejezetét, de amelyet a cseh társadalom még csak fel- és elismerni sem képes?

H

Élek a gyanúperrel: itt nem csak és nem elsősorban a németekről van szó. Mintha ez az egész szomorú huzavona csak pótcselekvés lenne, valamiféle álca, amely sokkal súlyosabb belső feszültségeket takar: az identitás feszültségeit. Mintha ösztönös önvédelemről lenne szó - a nagy történelmi csapás következtében elszenvedett lelki sérülés ellen. A kisnemzeti államok logikája lép itt működésbe. Lehet, a csehek soha nem heverték ki a müncheni diktátum okozta viszontagságokat. Az alig húszéves állam szétverését, amelynek egyik főszereplője ugyanaz az ember volt, aki (többedmagával) Csehszlovákiát a világra segítette: Edvard Benes. A harc nélkül feladott ország, a demoralizált, jobb híján kollaboráló lakosság; és az ő kormánya, amely még időben és in corpore Nyugatra távozott.

Vajon hogyan lehet ezt megmagyarázni az embereknek, elfogadtatni velük ezt a kisnemzeti államok önbecsülését ily durván sértő lapsust?

A cseh lakosságot nem lehetett bántani.

Viszont a németek átmenetileg kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. És ekkor megnyílt a nagy lehetőség: egy etapban elintézni a nemzetiségi kérdést, vagyonokat szerezni, lekötelezni embereket, csőbe húzni a politikai partnereket: a szovjet mederbe terelve minden háború utáni nyomorúságunkat, becsapni még egyszer, utoljára tulajdonképpen mindenkit.

Csehszlovákia kettéválásával, a Cseh Köztáraság létrejöttével a csehek - alighanem először a történelmükben - egyedül maradtak. Magukra vannak utalva. Nincsenek többé kéznél bűnbakok - hacsak nem ők maguk. Nincsenek velük a németek, a magyarok, még a szlovákok sem. A horror vacui lett egyedüli társuk, a nagy közép-európai űr, amelyben értelmesen, önállóan kellene berendezkedni.

De egy valami velük marad, még ha mindenki, minden nép el is hagyta őket. A történelmi múlt. Amellyel együtt kell élni, ha dicsőséges, ha dicstelen. Ezért igenis társadalmi vitát kell indítani, és végre szembenézni a tényekkel, akár a Benes-dekrétumokról van szó, akár másról. Arról, hogy ezt a belső cseh disputát tényleg le kell folytatni - természetesen sine ira et studio, valamint atyáskodó, leereszkedő külső bábáskodás nélkül -, semmi nem tanúskodik jobban, mint a megint kibontakozó "visegrádi" vita a csehországi németek deportálásáról. Hiszen nemcsak a Benes-dekrétumoknak van Janus-arca, hanem a történelemnek és a politikának is. Az egyik a múltba, a másik a jövőbe néz. Csak rajtunk múlik, melyik szempont kerül majd túlsúlyba.

A szerző történész.

publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk