Publicisztika

Tollba és szurokba

"Máma tollbamondást írtunk az iskolában. Klárika néni olvasta fel a szöveget és pontozták a hejjesírást. A enyém azt hiszem jól sikerült, volt egy hibátlanul leírt mondatom, amire nagyon büszke vagyok: Kádár János elvtárs vezetésével a magyar nép ledobta magáról az 1956-os ellenforradalom szörnyű terhét és visszatért a békés építő munkához. Pedig ez egy nagyon nehéz mondat, bár nincsen benne elipszilon betű."
  • 2002. január 24.

Tamás Gábor: Adtak nekik (A családi gazdálkodók kedvezményeiről)

Az 1998-ban felállt polgári koalíció nagyobbik felének három évre volt szüksége ahhoz, hogy az újsütetű közbeszédben következetesen "gazdálkodónak" nevezett paraszt létezéséről tudomást vegyen, és ezután újabb hónapokra, hogy végre valami kézzelfoghatót is felkínáljon neki. A magyar agrárvilág elmúlt időszaka alighanem még a jobboldali körökben is úgy marad meg majd, mint amelynek mérlegében hosszú lista mutatja az elmaradt vagy éppen félresikerült, semmire sem jó intézkedéseket, és rövidke felsorolás jut az érdemi lépéseknek. Ez utóbbiak közé tartozik - nyilván valamiféle lelkiismeret-nyugtató és/vagy szavazat-visszagyűjtő intézkedésként - a tavaly év végén elfogadott birtokpolitikai törvénycsomag, valamint a családi gazdálkodáshoz adott költségvetési többletjuttatásokról szóló kormányrendelet. A kimondott cél szép és nemes: megsegíteni, megerősíteni a nemzeti középosztály kiépítéséhez "nélkülözhetetlen" középbirtokos réteget, amely a központi támogatásokhoz eddig nehezen fért hozzá.
  • 2002. január 17.

Romlásnak indult

Múlt heti hír, hogy tíz református lelkész bejelentette: mondjon a zsinat bármit, ők mégis elindulnak az áprilisi választáson, kell-e mondanunk, a MIÉP képviselőjelöltjeként. Közülük páran - a két Hegedűs, Zsuzsanna és ifjabb Lóránt biztosan - az országos lista előkelő helyeire is számíthatnak, azaz ha a MIÉP netán bejut a parlamentbe, elvben választaniuk kell majd a lelkészi palást és a képviselőség között.
  • 2002. január 17.

Stíl

Amikor tavaly ilyenkor a Harmonia Czlestisért Esterházy Péter elsőként átvette a frissen alapított Magyar Irodalmi Díjat (aminek személynevet nem sikerült adni, miután minden adekvát név foglaltnak találtatott), senki sem sejthette, hogy már idén, a második ünnepélyes alkalmat kisebbfajta skandalum színezi. Ami persze, túl a közvetlenül érintettek hamar múló kényelmetlen érzésén, akár még hasznos is lehet. Némi botrányillattal a levegőben talán többen veszik majd meg (s netán olvassák el) a nyertes könyveket. Többes a szám, merthogy a zsűri ezúttal nem tudott egyetlen nagy műre rábökni, ezért kettő között megosztotta a díjat. Hárman ide, hárman oda voksoltak (ami azért, lássuk be, páratlan fő esetén aligha fordulhatna elő). Az elismerés Hollóidő című könyvéért Szilágyi Istvánnak, illetve A börtön szaga című kötetért a kérdező Balla Zsófiának és az élőszóban adott válaszait írásban átdolgozó Bodor Ádámnak jutott. Csakhogy Szilágyi István visszautasította a díjat (és a vele járó ötmillió forint felét). A Magyar Rádiónak adott nyilatkozata szerint azért, mert megosztott formában díjat nem fogad el, különösen a tavalyi Kossuth- után. Köszöni, de nem. És reméli, hogy ez nem árnyékolja be 35 évi barátságát Bodor Ádámmal. Szilágyi István szerint a díj megosztása sportszerűtlen.
  • 2002. január 17.

Dobrovits Mihály: Magyarfelvétel igényeseknek (Státustörvény és nemzetkép)

Ami a kedvezménytörvénynek átkeresztelt státustörvény történetének legutóbbi fordulóját illeti, akár elégedettek is lehetnénk. Semmi olyan nem történt, ami újdonság lett volna. A határon túli magyarok idáig is élvezhettek kedvezményeket Magyarországon, amit az Országgyűlés most törvénybe is foglalt. Érzelmi alapon ezek nehezen kifogásolhatók: egy magyar nemzetiségű külföldi polgár igenis érezze magát otthon Magyarországon. Az ugyanis valóban vérlázító, ha például "bagázs!" csatakiáltással magyarokat szállít le a vonatról a magyar határőr. Szánalmas kisnemzeti büszkeség, ha egy nemzet éppen a saját tagjaival érezteti a maga anyagi felsőbbrendűségét.
  • 2002. január 10.

Rendszervisszaváltás

Most a változatosság kedvéért azt tegyük fel, hogy a dolgok április végén fordulatot vesznek, és egy másik kormány, szocialista vagy szocialista-szabaddemokrata adminisztrálja majd az országot a következő négy évben.
  • 2002. január 10.

A fehér Pelé

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szokásos téli továbbképzésének utolsó napján, vasárnap Pécsre látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, hogy találkozzon a szövetség megyei utánpótlás- és edzőképző instruktoraival. A miniszterelnök ígérni jött s meglepetést szerezni: az edzők megtudhatták, hogy a korábban leosztott 5,2 milliárd forinton túl (amit a kormány az utánpótlás nevelésére szán, s aminek felhasználásáról Orbán - közlése szerint - maga kíván rendelkezni) a tavasz folyamán hozzájuk vágnak még 1,5-2 milliárd forintot, hogy teljesülhessen a magyar futball évtizedes vágya, a központi edzőbázis. Orbán meglepte a profiklubok halálra szánt vezetőedzőit is: a kormány még e héten dönt arról, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB - száz százalék állami tulajdon, nulla százalék társadalmi vagy parlamenti kontroll) a jövőben legfeljebb húsz százalékban tulajdonrészt vásárolhat a rendezett, átlátható gazdálkodású proficsapatokban, ezzel is növelve azok értékét. Orbán Viktor ráadásként közölte: a kormány ugyanúgy kezeli és támogatja a professzionális labdarúgást, mint az útépítést, a könnyűipart (sic!) vagy a gazdaság bármely fontos területét.
  • 2002. január 10.

Barotányi Zoltán: A lúzerek földjén

Ajövő - hogy Pokorni Zoltán pártvezért idézzem - az emberek lelkében dől el (sőt össze), így hát joggal lehetnénk kíváncsiak arra, vajon mi is lakik a magyar ember lelkében. Miniszterelnökünket is e kérdés foglalkoztathatta a legkitartóbban; nyilvános szereplései és ott elővezetett elmefuttatásai mintha erre utalnának. Az ily alkalmakkor használt újmódi dikció alapján a magyar ember ráér, lehetőleg jó sokáig nem csinál semmit, ám addig is konokan őrzi álmait, és önfeledt lelkesültséggel fogadja be A jövő elkezdődött című szürreális szakácskönyvet, amelyből viszont sajnálatos módon kimaradt a máktea receptje.
  • 2001. december 20.

Antal Dániel: A nagy átdobások évei (A Fidesz és a New Labour)

Nagy-Britanniában 1997-ben egy gyökeresen új, és a köz ügyeinek intézését szokatlan módon megközelítő politikai szervezet nyerte meg a választásokat. A New Labour, az Új Munkáspárt mintáját azóta több párt is igyekszik követni - Németországban az egykor szintén baloldali Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD), nálunk az egykor szintén radikális Fidesz. Ezek a pártok mostanában dupláztak, vagy dupláznak ciklusaik végén. A New Labour és a Fidesz között persze nem elhanyagolható a különbség: a Labour például nem törekszik "alternatív gazdasági elitet" létrehozni; a "New Labour közeli cég" fogalma Nagy-Britanniában szemantikai nonszensz lenne, s míg a Fidesz a kormányváltást forintra megtervezte, addig a Labourt az ilyesmi nem különösebben érdekli. (Ezért Magyarországon minden ellenkező látszat dacára koránt sincs lefutva a jövő áprilisi választás.) De a politikai technológia mezején a rokonság tagadhatatlan.
  • 2001. december 20.

Dessewffy Tibor: A szó nem száll el

Lawrence Lessig, az internettel foglalkozó kiváló jogász elgondolkoztató élményéről számol be Kód című könyvében. Lessig az internet jogi szabályozásával foglalkozó egyetemi kurzusai mellé rendszeresen on-line fórumokat is szervez, ahol a beceneveken belépő hallgatók jegyzeteket cserélhetnek, kötetlenül megbeszélhetik a vitás kérdéseket, barátkozhatnak. Ezek az on-line fórumok remekül kiegészítették az oktatást, és Lessig már épp azon volt, hogy elméletet kovácsoljon az anonimitás jótékony hatásairól. Ám a fórumon egyszer csak megjelent egy új, ismeretlen résztvevő, aki minősíthetetlen, alpári hangnemben kezdte el ócsárolni előbb csak az egyik résztvevőt, majd a tétova reakciók után lényegében a csoport minden tagját.
  • 2001. december 20.

Enumeráció

Mádl Ferenc köztársasági elnök a múlt héten kiírta, április 7-ére és április 21-ére. De a dátum igazából nem sokat számít: a Fidesznek azért jó, mert most nagyon mennek, az MSZP-nek meg azért, mert áprilisnál tovább amúgy sem futotta volna a pénzükből.
  • 2001. december 20.

Tálas Péter-Vincze Hajnalka: Ne siessünk Afganisztánba (Magyarország és a terrorizmusellenes háború)

Amióta megkezdődött a terrorizmusellenes koalíció afganisztáni akciója, még inkább amióta lezárulni látszik annak első szakasza, egyre gyakrabban találkozhatunk olyan hangokkal, amelyek mintha sajnálkoznának azon, hogy mi, új NATO-tagok kimaradtunk egy fontos buliból, a tálib rendszer megdöntéséből. Valószínűleg az e felett érzett térségbeli szégyennek és persze a szokásos neofita buzgalomnak köszönhető, hogy Varsó például sietve felajánlotta: Afganisztánba küldi GROM (Mennydörgés) névre keresztelt, 1992-ben létrehozott, Amerikában kiképzett antiterrorista egységét, a prágai politikusok pedig gyorsan valami hasonlót motyogtak az orruk alatt. Hazánkban is egyre gyakoribbak az olyan kritikus megnyilvánulások, melyek szerint most, a terrorizmus elleni küzdelem kapcsán, végre mi is komolyan vehetnénk NATO-kötelezettségeinket. Ez utóbbinak (lassan hároméves NATO-tagság után) szerintünk is valóban itt lenne az ideje, de mivel az említett hangok a terrorizmus elleni küzdelmet tekintik "sapkának" a dorgáláshoz, kritikájukat csupán - a bioterrorizmus elleni hazai harc meghirdetéséhez hasonlatos - kurucos lelkesedésként tudjuk értékelni, még akkor is, ha azzal korábban komoly hazai és NATO-posztot betöltő védelempolitikai szakemberek hozakodnak elő.
  • 2001. december 13.

Cigány, de Fideszes

"Pokorni Zoltán a Népszavának nyilatkozva azt nevezte lényegi kérdésnek, hogy a cigányság sérelmi politizálást akar-e folytatni, elkülönülésre ítéli-e önmagát, és ehhez egy önálló etnikai párt fenntartását szorgalmazza-e, avagy belátja, hogy nincs külön cigány út, hanem az egységes nemzet részeként kíván élni."
  • 2001. december 13.

Ott, túl a rácson

Még jól is kijöhet belőle Medgyessy, miért, ha jól áll neki a csíkos; legutóbb Tajvanon a dutyiból jutott be a parlamentbe egy rabláncon sínylődő illető. És ezt a videoizét is jól kitalálta az MSZP, pár napja Juhászt meg Szilit közvetítették a Köztársaság térről, képzeljünk el egy televíziós vitát a két miniszterelnök-jelölt között, kapcsoljuk Medgyessy Pétert a Gyorskocsi utcából, és úgy kezdi a mondatot, hogy 2004-ben, feltételes szabadlábra helyezésem esetén azonnali intézkedéseket foganatosítok annak érdekében, hogy. Esetleg ki lehet szabadítani, mint Táncsicsot.
  • 2001. december 13.