MaNcs, XIV. évf. 01. szám, (2002.01.10.) (2002-01-10)
Hárman a kávézóban, háromszögben a kerek üveglap körül. Ágnes, a Női Szeszély Holding (Pretty Woman magazin, Amazon, Anya csak egy van, Nők pecabottal, Nagyik lapja, Tinivircsaft, Mit hozott a maci?, A baba is ember) lapmenedzsere, dr. Kardos, a kiadók szövetségének ügyvédje meg én, a "szakma". Téli napsugár vadítja a kirakatot, fekete garbómon a méretes aranykereszten lüktet a fény, istenemre, szép látvány: a jövő heti lemezeladási listát állítjuk össze.
Mint ahogy a kispárnát sem fogja nekem behelyezni senki - az azt követő éjszakához hasonlóan e tekintetben is csak önnön képességeimre, saját humán erőforrásomra építhetek. Bérből, fizetésből ápolónőre nem telik. Ráadásul köztünk szólva nem is egy, hanem két darab házi gondozóra lenne szükség esetemben; így esténként egy összeszokott, kétfős kis brigádnak kéne a siker érdekében rajtam munkálkodnia. Egyikük, az izmosabbik, kis bajuszkával az orra alatt, fölém hajolna, de annyira, hogy belátnék neki; enyhe testszagot árasztana, két kézzel átkulcsolná a derekamat, s miközben a másik - az óránkénti szakszerű mozgatáshoz oly szükséges gyógytornászi végzettséggel rendelkező vékonyabb - megfelelő módon összegyűrné a kispárnát, mély levegőt véve erőt gyűjtene. Háromra, mondaná, azután - egy-két-há´ - megemelné alulról a testemet, a kolléganő pedig biztos kézzel, mint a villám, betenné a gerincoszlop megfelelő pontja alá, amit be kell tennie. A bajuszos óvatosan visszaejtene, jaj, mondanám, aztán megint, még vagy négyszer, mint akit felhúztak, jaj, jaj, jaj, jaj, de kellemes. Kedveskéim, hát maguk varázslók, annyi szent. Az Aranykéz utcából tetszenek származni bizonyosan. Szívjanak el egy Helikont, az éjszakai fektetésig már elleszek. Nem kell semmi, kéznél a kacsa.
Sanyi segédmunkás Detre Annamáriával álmodott, és némileg zavartan ébredt. Ágya fölött főnöke és barátja, Berci kőműves állt, és jelentőségteljesen meghúzta a szerves oldószernek álcázott alkaloidakoktélt, ami éjszakánként az éjjeliszekrényként funkcionáló szivacsbetétes kabáton hevert a biztonság kedvéért. Sanyi tudta, hogy eljött az idő, hajnali 1 volt, és még Erdész Béláékat is fel kellett ébreszteni, mielőtt megérkeznek a Geminidák.
Ami a kedvezménytörvénynek átkeresztelt státustörvény történetének legutóbbi fordulóját illeti, akár elégedettek is lehetnénk. Semmi olyan nem történt, ami újdonság lett volna. A határon túli magyarok idáig is élvezhettek kedvezményeket Magyarországon, amit az Országgyűlés most törvénybe is foglalt. Érzelmi alapon ezek nehezen kifogásolhatók: egy magyar nemzetiségű külföldi polgár igenis érezze magát otthon Magyarországon. Az ugyanis valóban vérlázító, ha például "bagázs!" csatakiáltással magyarokat szállít le a vonatról a magyar határőr. Szánalmas kisnemzeti büszkeség, ha egy nemzet éppen a saját tagjaival érezteti a maga anyagi felsőbbrendűségét.
Most a változatosság kedvéért azt tegyük fel, hogy a dolgok április végén fordulatot vesznek, és egy másik kormány, szocialista vagy szocialista-szabaddemokrata adminisztrálja majd az országot a következő négy évben.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szokásos téli továbbképzésének utolsó napján, vasárnap Pécsre látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, hogy találkozzon a szövetség megyei utánpótlás- és edzőképző instruktoraival. A miniszterelnök ígérni jött s meglepetést szerezni: az edzők megtudhatták, hogy a korábban leosztott 5,2 milliárd forinton túl (amit a kormány az utánpótlás nevelésére szán, s aminek felhasználásáról Orbán - közlése szerint - maga kíván rendelkezni) a tavasz folyamán hozzájuk vágnak még 1,5-2 milliárd forintot, hogy teljesülhessen a magyar futball évtizedes vágya, a központi edzőbázis. Orbán meglepte a profiklubok halálra szánt vezetőedzőit is: a kormány még e héten dönt arról, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB - száz százalék állami tulajdon, nulla százalék társadalmi vagy parlamenti kontroll) a jövőben legfeljebb húsz százalékban tulajdonrészt vásárolhat a rendezett, átlátható gazdálkodású proficsapatokban, ezzel is növelve azok értékét. Orbán Viktor ráadásként közölte: a kormány ugyanúgy kezeli és támogatja a professzionális labdarúgást, mint az útépítést, a könnyűipart (sic!) vagy a gazdaság bármely fontos területét.
Magyar Narancs: A közelmúltban történtek tükrében különösen aktuálissá vált az utolsó maxitok címe:
Két szempont alapján vizsgáljuk az igazságszolgáltatás és a politika viszonyát: 1. a konkrét ügyekben született döntések politikusi kritikája tekinthető-e az igazságszolgáltatásra gyakorolt nyomásnak, 2. a kormány igazságügyi politikája magában hordozza-e azt a veszélyt, hogy a bíróságokban kialakul egyfajta igazodási kényszer, a megfelelés vágya; ez utóbbi évtizedekre visszavethetné a rendszerváltás egyik fontos vívmányát, a csak a törvényeknek alárendelt ítélkezést.
az Österreicher Group International nevű cégcsoport a Csákvár térségében elhelyezkedő - korábban szovjet használatban lévő - katonai repülőtér helyén.
"Ne vegye túlzásnak, de ez maguknak felér egy második Trianonnal" - mondta egy évek óta a közeli Aradról piacozni és házalni átjáró középkorú magyar férfi egy nappal a karácsonyi ünnepek után a battonyai főutcán. A határtól alig tizenöt kilométerre található kétszázötvenezres romániai nagyvárosból Battonyára ingázó férfi azt bizonygatja, tudja, miről beszél, és román sajtókommentárokat idéz.
Akérelmezők egyike, Borszéki István ötvenegy éves; "papíron" nyolc éve, egy örökösödési vita jogerős lezárását követően lett hajléktalan, ám gyakorlatilag 1989 óta az utcán él. Egészségi állapota hoszszú ideje lehetetlenné teszi számára a munkavállalást, egyetlen jövedelme tizenötezer forintos rokkantnyugdíja. Utolsó bejelentett lakcíme szerint második kerületi lakos. Kilakoltatása óta több helyen nyújtott be kérelmet önkormányzati lakás szociális alapon történő bérlésére, ám más kerületekben "idegennek" számított, a "lakhelye" szerint illetékes önkormányzat pedig az elmúlt években szociális indokok miatt nem adott bérbe egyetlen ingatlant sem. Hunyi Zsolt, a II. kerületi önkormányzat szociális bizottságának elnöke lapunknak ezt azzal indokolta, hogy a kerületnek tíz éven át nem volt lakáskoncepciója. Kialakítását hátráltatta a lakásprivatizáció elhúzódása, valamint az önkormányzati tulajdonban maradó ingatlanállomány felmérésének a körülményessége.
"Mindig bíztam, és most is bízok az emberek jóságában - mosolyog a nyolc osztályt végzett Tünde, miután végigbeszéltük az eseményeket. - Ha nem értjük meg egymást, nem boldogulunk."
Holnap jön a szombat, mindenki ilyenkor akar bevásárolni. Iszonyú a tömeg, csak folyamatos, lassú tempójú szambával lehet araszolni a standok között. Vajon az öngyilkos merénylő is most jön bevásárolni? Egyáltalán, meg lehet ismerni valamiről? Olyan, mint Fester bácsi az Addams Familyből, csak Arafat-kendőt hord? Játszadozik szórakozottan detonátorral? És a döntő pillanatban, mielőtt robbant, mondja-e, hogy allahu akbár? A tel-avivi piacon mindent kapni, amit nálunk a kínaiaknál és a Nagycsarnokban együttvéve; zöldség, gyümölcs, mackóalsó, hamis CD, játékprogram. Rami most már kezdi felőrölni ellenállásom maradékait. Miközben a tömegben kavargó arcokat vizsgálom, melyikük az öngyilkos, széles, diadalmas mozdulattal int jobbra:
Kövér ludak Angliában a repülőgépmotorok biztonsági szabványainak szigorítását tervezik a vadludak számának és átlagos súlyának növekedése miatt. Bár a repülőgépmotorokat állítólag fagyasztott pulykákkal tesztelik, a jelenlegi szabványok mindössze 3,6 kilogrammos élősúlyig szavatolják a sugárhajtómű épségét.
Röviddel 80. születésnapja előtt elhunyt Gustav Rau: a német orvos nemrég az UNICEF német ágára hagyta egyedülállóan gazdag műgyűjteményét, benne többek között Renoir, Monet, Cézanne és Munch alkotásait.n VURSTLI 2 Ezzel a címmel állította ki felvételeit lapunk munkatársa, Sióréti Gábor a Vista rendezvényteremben (Budapest VI.
December 13-án öt kasmíri fegyveres megtámadta az indiai parlament épületét, és mielőtt leterítették őket az épületet őrző biztonsági erők, lelőttek kilenc embert. India azonnal Pakisztánt vélte felfedezni az akció mögött, és hamarosan átadott egy listát az ősellenségnek, a felsorolt személyek letartóztatását és kiadatását követelve. A névsor nemcsak militáns kasmíri vezetők nevét tartalmazta, hanem egy szikh szeparatistáét, továbbá egy bombayi bankrobbantó gengszterbanda tagságát is, akikről szintén gyanítják, hogy Pakisztánban rejtőzködnek.
Magyarország a királyi giccs pompája közepette hagyta maga mögött a millenniumi esztendőt.
Radnóti Sándor 1988-ban megjósolta, hogy Moldova regényt fog írni Kardos Györgyről. A szamizdat Beszélőben közzétett tanulmányában (A keserű belügyi romantika, Beszélő, 24. szám) azt fejtegeti, hogy az írónak a 60-as évek második felében írt, "a nemzeti konszenzus programját >>balról támadóMagányos pavilon, Az elbocsátott légió, A változások őrei) aligha jelenhettek volna meg, ha a szerző "egy virtigli Moldova-hős kiadói igazgató, Kardos György személyében nem talált volna - sok tekintetben egyetértő - támogatóra". Most a virtigli Moldova-hős valóban egy Moldova-könyv (regény?, esszé?, dokumentum?) hőse lett.
Aki a lap megjelenésének napján hanyatt-homlok a Francia Intézetbe rohan, még elcsípheti a kiállítást, aki nem, annak valamelyik komolyabb könyvesboltba kell majd elzarándokolnia. De majdnem mindegy is: ha innen nézzük, a kiállítást fűzték könyvvé, ha onnan, a könyvet szedték szét kiállítássá.
Kamaszkorom nagy élménye volt Füst Milán regénye, A feleségem története, most meg alig tudtam végigrágni magam rajta. Pedig muszáj volt, mert a tatabányai Jászai Mari Színházban Faragó Zsuzsa dramaturg azonos című színpadi adaptációját, Kaposváron pedig Darvasi László Störr kapitány című drámáját játsszák. Most akkor Störr vagy a felesége?
Elolvasva a Konok-albumban foglalt írásokat, nem maradt más nekem, mint a sajnálat: bár a mester művészetébe vetett hitem nem változott, könyve tárgyaként (hőseként?) őt már csak részvéttől párás szemmel láthatom.
Könyvünk főszereplője Szemere Miklós, akiről az a fáma járta, hogy a szerencsejátékok történetének egyetlen győztese, tehát az a férfi, aki pozitívban jött ki az egész életén át szenvedélyesen és elhivatottan űzött lóverseny- és kártyajátékokból.
Mondom, hiába nagyon hízelgő a részedről, hogy ezt mondod - ezt mondom neki -, hiába, szóval nem vagyok szerecsenjátékos. Haha. Ilyen viccesre veszem. Mert azt mondja, ilyen szerecsenjátékost (víg feketét?) ő még nem látott, aki hivatalnok, könyvelő stb. módra... és nem az, hogy egy adott összeget feldob, aztán ha az vész, hát vész, nem, azt mondja ő, te (én) keményen küzdesz a mérleg egyensúlyáért etc. Hát minimum, mondom, csak nem vagyok szerecsnes, szercsernes, szrecsen, mondjuk. Másvalaki meg azt mondja...
Avideo- és DVD-kiadói kurázsinak két jó húzása volt az év végére: az egyik, hogy nem adott ki egyetemes érvényű, télapós akciófilmet, a másik, hogy rehabilitálta David Lynchet mint sci-fi-rendezőt. Az 1983-ban -Frank Herbert azonos című regénye alapján - készült sci-fi saga ugyanis egyedül a Galaktika fanklub szívügye volt nálunk annak idején.
Két díva filmes biográfiájával is megismerkedhettünk a napokban. Egyikük, Karády Katalin magyarnak született és magyar is maradt mindhalálig; legfőként ezért nem tarthat számot nemzetközi ismertségre, alakja nem válhatott az internacionális idolátria tárgyává, ő helyi jelenség, csak a miénk. Provinciális kis vampja provinciális kis történetünknek, ami persze mit sem von le "számunkravaló" nagyságából. És többek közt e periferikusság okán is nehezen elképzelhető egy olyasfajta mű, melynek fő- vagy alcíme a "Karády Katalin és kora" névre hallgathatna. A másik sztár, Marlene Dietrich németnek született, amerikaivá lett, hogy aztán önkéntes száműzetésében Párizsban hajtsa örök álomra világszőke fejét. Alakja sok tekintetben lett szimbolikussá, hangja és teste őrzi a század második felének lenyomatát, ha szabad így mondani. "Marlene Dietrich und ihre Zeit" - nos e képzeletbeli munka megírható, elmondható, lefilmezhető lenne.
Milyen volt könnyedsége? Ez a kérdés, minden részproblematikum végül ide lyukad. A magyar közelmúlt egyik legtermékenyebb filmszállítójáról lévén szó, számos tapasztalat áll a rendelkezésünkre, s e tény talán megbocsáthatóvá teszi, ha sommázgatunk: Bacsó Péter egy könnyű kezű mester. Fontos, hogy nem az állandósult szókapcsolat nyújtotta kényelemérzet mondatja velünk, hogy mester, s nem csupán egy könnyű kezű valaki. Bacsó mester, még akkor is, ha kiterjedt életművének szinte minden szakaszában találhatni fércműveket is, olyan dolgokat, amiket magára adó majsztró ki nem adna a kezéből, vagy reszelgetné még egy kicsit, vagy hagyná a fenébe. A filmcsinálás viszont nem olcsó mulatság, így az utóbbira viszonylag ritkásan adódik példa: amibe egyszer belefogtak, abból lesz is valami, sőt sohase fogpiszkáló. Hogy Bacsót mégis mesternek tekintjük, az épp könnyű kezűsége, könnyedsége felől értelmezhető. ´ még magára sem (mindig) ad, hát akkor hogyan is riadna vissza bármilyen szentségesnek látszó tárgytól, személytől.
Alig pár hónappal azután, hogy a hamburgi Teldec kiadó felidézte a (múlt) századforduló brazil kávéházi zenéit (Café Brasil), a berlini Piranha rátett egy lapáttal, nem kis meglepetést szerezve mindazoknak, akik a tangót Argentínával azonosították azon az égtájon. Sőt, már-már odáig ment, hogy az "előszóban" leszögezze: egyes riói choro-zenekarok már akkor megteremtették a brazil tangó jellemző formáit, amikor a szomszédban még a kutya sem beszélt tangóról. De ezért nem lenne tanácsos tűzbe tenni a kezünk.
Patrice Chéreau 1979-ben írt tanulmányában (amelyben a Wagner-tetralógia általa rendezett bayreuthi előadásainak koncepciójáról s történetéről számolt be) említi, hogy a színházi előadás kérészéletű és tovairamló. Ami persze igaz, hiszen valóban: az estéről estére létrejövő csoda nem rögzíthető, nincs olyan médium, amely képes lenne megörökíteni a maga egészében és valójában azt, ami akkor ott megtörtént. Mégis, az előadás sajátos módon dokumentálható: vannak olyan eszközök, amelyek közvetíthetik, újraalkothatják vagy legalábbis felidézhetik az eseményt, részint azzal, hogy emlékeztetnek a valódi előadás mozzanataira, részint pedig oly módon, hogy egy új médium közegében létrehoznak valami újat, intenzitásában, érdekességében és értékében ahhoz hasonlatosat, amilyen az eredeti produkció volt.
Az első műsorszám a Bécsi harangjáték Kodály Háry-szvitjéből. Ez ugye egyszerre üdvözlése a császárváros nagy hagyományú testvérvállalkozásának és megütése a markánsan hazai hangnak. Szép gondolat, amit Vásáry Tamás, az újévi koncert karmestere, zongorista közreműködője és self-made-showmanje részletesen ki is fejt, rögtön a koncert elején. Megjegyzi még: Kodály minden magyar zeneszerzők között a legmagyarabb. Ehhez aztán hozzáteszi: ezt Bartók is így gondolta. Akkor már jöhet is a Harangjáték. Szól a zene, Vásáry egyszer csak rejtélyes arccal a közönség felé fordul, aztán viszsza a zenekarhoz. Mindez, lám, nem okoz fennakadást. Később Vásáry megmagyarázza: amit a zenekar ilyen jól ismer, az már karmester nélkül is megy. A következő darabhoz viszont, mondja, szükség lenne egy karmesterre. Mozart zongorára és zenekarra írt D-dúr hangversenyrondóját eredetileg ugyan a zongora mellől vezényelte volna, de a próbák során rá kellett jönnie, hogy ez nem jó megoldás. Talán a közönség köréből vállalkozna valaki a dirigálásra - reméli Vásáry -, és közben körülnéz a teremben. Hát
Kis, meglehetősen ismeretlen, ráadásul német (már megint a friccek) kiadó (nevezett Poets Club kiadó) vállalkozását kell méltatnunk: a fiúk összegyűjtötték és egy lemezen (CD-n és dupla bakeliten) publikálták az utóbbi évek tán legkedvesebb kelet-nyugati hibrid (nagyjából) elektronikus szórakoztató zenéit - a füstös otthon hallgatósaktól a tombolós bulizenékig. A koncepció meglepően egyszerű: legyen benne valami kis orientális jegy: arab-török motívum, szitáron játszott dallam, keleti ütősök, egzotikus vokál, hagyma, csípős öntet - mehet bele minden. A másik oldalon meg ott a jóféle nyugati (többnyire értsd: japán) technika, a sok drót, asztalnyi kütyük, melyeken átfut a hang, s a végén kijön valami egészen más, ami puha, nyugtat, altat, befed - s ha éppen pörget, akkor is békésen, nehogy megint fejjel a mélynyomóban végezze az ember. Az előadókat sem árt méltatnunk - hiszen köztük meglelhetjük a kortárs tánczene szórakoztatóbb, eklektikusabb és a szó klaszszikus értelmében zeneszerűbb ágának derék mestereit (az ő műveiket szokták nu jazz címszóval illetni, mert nevet kell adni a gyereknek, nem is szólva a kutyáról - ő például Buksi, s akkor még örülhet). Nagy örömünkre két számmal is szerepel a korábban már méltatott Dzihan&Kamien duó - elsőre Nitin Sawhney klasszikus
Tizenkét, Jimmyvel teli hónap után sem látni a "négy és fél oktáv" tartalékainak végét. A reklámtévék, sztármagazinok és bulvárlapok hosszú távra rendezkedtek be, az énekes királysága továbbra is megkérdőjelezhetetlen, a rajongók szerint a sztár kultusza kitart a feltámadásig.
zitáló hóesésben kanyarodunk az Epres sorra, elvágólag szürke háztömbök egymásutánja Palota legrégibb lakótelepén. "Ezek itt most épp a barna bőrűek" - jegyzi meg Tamás Béla, a Rákospalotai Építő és zolgáltató Vállalat (Répszolg) igazgatója, mintha csak azt mondaná, nincsen semmi titkolnivalója.
Márciusban az oroszok lehozták a selejtezésre ítélt Mir űrállomást: a 15 éves szerkezet a világméretű aggódás dacára az előre meghatározott ballisztikus pályán zuhant a Csendes-óceánba, hangrobbanásokkal örvendeztetve meg a Fidzsi-szigetek lakóit, és jelentős extraprofitot termelve néhány kockáztató hajlamú biztosítótársaságnak. A Mir végsőkig halogatott megsemmisítésével szimbolikusan is űrversenyt veszített Oroszország nyugati űrturisták dollármillióival kárpótolja magát: elsőként egy, a tőzsdén meggazdagodott egykori NASA-alkalmazott, Dennis Tito járt saját pénzén a kozmoszban, és az amerikai tiltakozásnak fittyet hányva pár napig az épülő nemzetközi űrállomáson is rontotta a levegőt. A vállalkozás sikerén felbuzdult orosz űripar hamarosan egy dél-afrikai internetmilliomost repít orbitális pályára, sőt űrkapszulahotelt tervez menetrendszerű luxushasználatra. Kína egyelőre csak kutyát, nyulat, majmot és csigát űrtúráztat, de a túlélési arány meredeken felívelő görbéje azt sejteti, hogy hamarosan ember következik.
Magyar Narancs: Magyarországon szinte semmit sem tudunk a szibériai őslakosokról.
