Tamás Gábor: Adtak nekik (A családi gazdálkodók kedvezményeiről)

publikálva
2002/2. (01. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az 1998-ban felállt polgári koalíció nagyobbik felének három évre volt szüksége ahhoz, hogy az újsütetű közbeszédben következetesen "gazdálkodónak" nevezett paraszt létezéséről tudomást vegyen, és ezután újabb hónapokra, hogy végre valami kézzelfoghatót is felkínáljon neki. A magyar agrárvilág elmúlt időszaka alighanem még a jobboldali körökben is úgy marad meg majd, mint amelynek mérlegében hosszú lista mutatja az elmaradt vagy éppen félresikerült, semmire sem jó intézkedéseket, és rövidke felsorolás jut az érdemi lépéseknek. Ez utóbbiak közé tartozik - nyilván valamiféle lelkiismeret-nyugtató és/vagy szavazat-visszagyűjtő intézkedésként - a tavaly év végén elfogadott birtokpolitikai törvénycsomag, valamint a családi gazdálkodáshoz adott költségvetési többletjuttatásokról szóló kormányrendelet. A kimondott cél szép és nemes: megsegíteni, megerősíteni a nemzeti középosztály kiépítéséhez "nélkülözhetetlen" középbirtokos réteget, amely a központi támogatásokhoz eddig nehezen fért hozzá.

Az 1998-ban felállt polgári koalíció nagyobbik felének három évre volt szüksége ahhoz, hogy az újsütetű közbeszédben következetesen "gazdálkodónak" nevezett paraszt létezéséről tudomást vegyen, és ezután újabb hónapokra, hogy végre valami kézzelfoghatót is felkínáljon neki. A magyar agrárvilág elmúlt időszaka alighanem még a jobboldali körökben is úgy marad meg majd, mint amelynek mérlegében hosszú lista mutatja az elmaradt vagy éppen félresikerült, semmire sem jó intézkedéseket, és rövidke felsorolás jut az érdemi lépéseknek. Ez utóbbiak közé tartozik - nyilván valamiféle lelkiismeret-nyugtató és/vagy szavazat-visszagyűjtő intézkedésként - a tavaly év végén elfogadott birtokpolitikai törvénycsomag, valamint a családi gazdálkodáshoz adott költségvetési többletjuttatásokról szóló kormányrendelet. A kimondott cél szép és nemes: megsegíteni, megerősíteni a nemzeti középosztály kiépítéséhez "nélkülözhetetlen" középbirtokos réteget, amely a központi támogatásokhoz eddig nehezen fért hozzá.

Ám a törvénycsomag több sebből vérzik. A szent célnak gyakorlatilag mindenben megfelelő, a mai magyar valóságban is létező, minden ízükben "családi" gazdaságok többsége a felkínált forrásokhoz a kiagyalt rendszerben egyszerű, formális jogi alapokok miatt nem férhet hozzá.

H

Mivel a három és fél éve hatalmon lévő kormánynak - bármilyen furcsa is - a mai napig nincs formálisan elfogadott agrárprogramja, politikai megnyilatkozásokra, félhivatalos, kormányzat közeli tervezetekre kell támaszkodnunk, ha a polgári erők jelenlegi agrárius családbarátságának gyökereit keressük. A "családi gazdálkodás" kifejezés mind a Fidesz, mind az FKGP és az MDF választási programjában feltűnik ugyan, ám ennek mibenlétéről, arról, hogy mit is kezdenének e sajátos gazdaságpolitikai képződménnyel a konzervatív pártok, néhány általános mondaton túl más nem olvasható. Hasonló a helyzet a kormányprogrammal, valamint az időközben rács mögé juttatott Szabadi Béla földművelési államtitkár által 1999 elején egy szentendrei informális kormányülésen előterjesztett "agrárstratégiával" (ebből kedvenc fejezetcímem: "Irány a tenger!"), amelyekben szintén hangsúlyos célkitűzésként szerepelt e gazdálkodói kör megerősítése - ám hogy ténylegesen kikről is lenne szó, s miként kéne őket "segíteni", vajmi kevés volt kihámozható e fantazmagóriákból.

A helyzet alapvetően 2001 februárjában változott meg, amikor Torgyán József kisgazda pártelnök, pontosan talán már soha ki nem deríthető körülmények között, búcsút vett a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca bársonyszékétől, és az agrárium a maga összes bajával együtt egyszer csak az addig arról gyakorlatilag szót sem ejtő fideszpolgárok terrénumává lett. (Ami persze nem jelenti azt, hogy a szaktárca vezetése ne lenne azóta is "kisgazda". Miért is ne, hisz akkor is az volt, amikor a Fidesz-MDF közös listán induló, a hivatalos kisgazda vezetéssel látványosan szembeforduló kormánytag, Boros Imre megbízottként vezette az FVM-et, és bizos most is az, amikor a tavaly tavaszig teljesen ismeretlen - és ismerjük el: új tisztségében különösebb hiba nélkül eljáró - szabolcsi állatorvos, Vonza András ül a díszes fotelben. Hisz forma és papír szerint ő is kisgazda: bár alighanem nagy bajban lenne, ha tizenöt percben pontosan meg kéne magyaráznia, pontosan melyik kisgazdapárthoz is tartozik.)

Az új viszonyokról, arról, hogy a Fidesz figyelemét immár szigorúan az agrárügyekre fókuszálja, mindennél beszédesebben árulkodott a tény, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy évvel ezelőtti országértékelő Vigadó-beszédében csaknem öt teljes percet szánt a mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre - erre addig példa nem volt. E sorok írója egy éve tételesen utánanézett, hogy a miniszterelnök hivatalba lépése és 2001 februárja között mit is mondott a vidék ügyeiről. Bármilyen hihetetlen, egyszerűen semmit. Ha valamilyen "ügy" - búzabomba, sertésfelvásárlási gond, támogatási ellentmondás - felmerült e területen, konkrétan azokról egyetlen szót sem ejtett, megválaszolásra, intézkedésre azonnal koalíciós társához utalta őket, akinek munkájával mellesleg egészen a távozását megelőző hetekig maradéktalanul elégedett volt.

H

A legfelsőbb szintű odafigyelésnek meg is lett az eredménye. Tavaly május végén már arról cikkezhettek a napilapok, hogy új, kifejezetten a családi agrárgazdálkodókat segítő jogszabálycsomag készül valahol a Miniszterelnöki Hivatal zugaiban, amelynek révén az arra méltó magyar jogalanyok személyes birtokaikat állami segítséggel bővíthetik, felszerelésükhöz külön költségvetési dotáció jár majd, és számos speciális adókedvezmény javíthatja majd mérlegüket. A temérdek jóság önálló paragrafussá formálását, az új szellemnek megfelelő birtokpolitika törvénybe iktatását a nyár elején a miniszterelnök személyesen ígérte meg a Gazdakörök gödöllői tanácskozásán. Aztán egy darabig a szorgos műhelymunkáé volt a főszerep.

És evvel annak rendje és módja szerint el is kezdődtek a bajok.

H

Kiderült ugyanis, hogy számos apróság - például az alkotmány néhány kitétele - nehezíti a nagyívű elképzelések paragrafusokká gyúrását. Emiatt sokáig eldöntetlenre állt az a meccs, amely a családi gazdaság önálló egységként, esetleg cégformaként való megjelenése mellett kardoskodók és a családot egymagában képviselő, a kedvezményeket magánszemélyként, de a hozzátartozók jogán igénybe vevő vidéki polgár státusát pártfogolók között dúlt. Némi ködösítés után kiderült az is, hogy erre az egész családtámogatósdira forró költségvetési pénz nincs, a kedvezmények egy részét a mindig szűkös agrárbüdzsének kell állnia, a másikat pedig - másfél év után mintegy ráébredve, hogy a vidéki ember is a nemzet része - az Eperjes színművész kedvenc szerepéről elnevezett országfejlesztési tervezet kibővítéséből fedezik majd. Mindennek jogszabályi háttere pedig éppen olyan összevisszára sikeredett, mint az előkészítő szakasz maga is volt. Önálló törvény a családi gazdálkodásról nem született. A sajátos gazdasági objektum leírása a földtörvény módosításában kapott helyet (erről lásd: Raskó György: Földindulás, Magyar Narancs, 2001. november 8.), a külön kedvezményeket - az általában alkalmazott beruházási, fejlesztési, termelési támogatások emelt kulcsait, a földvásárlási kedvezményes hitelek feltételeit stb. - pedig az idei évre érvényes agrárszabályozási FVM-rendeletben, a Széchenyi-tervben, valamint a családi gazdálkodók külön támogatásáról szóló tavaly év végi kormányrendeletben rögzítették.

Mindez persze - eltekintve attól, hogy ez az egész úgy, ahogy van, fényévekre távolodott az eredeti ígéretektől - nagyjából még rendben is lehetne. Ám ha a jogszabályok néhány kitételében alaposabban elmélyedünk, kiderül: a gyakorlatban, az egész agrárágazat gyökerekig ható alapgondjainak ismeretében a rendelkezéscsomag még tüneti kezelésnek is kevés. Ráadásul az annyira megsegíteni szándékozott célcsoportot sem éri el.

Elér viszont másokat.

H

A törvény betűje szerint a "családi gazdaság: legfeljebb 300 hektár nagyságú termőföld (ideértve a mező-, erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi földet is) tulajdonával, illetőleg haszonbérletével, használatával rendelkező gazdálkodó család valamennyi termőföldjén, az ahhoz tartozóként leltárban megjelölt ingatlan és ingó vagyontárgyak (épület, építmény, mezőgazdasági berendezés, felszerelés, gép, állatállomány, készlet stb.) hasznosításával, legalább egy családtag teljes foglalkoztatásán és a többi családtag közreműködésén alapuló gazdálkodási forma. (...)

i) a családi gazdálkodó: a családi gazdaságot a családi gazdaság központja szerint illetékes megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal nyilvántartásába bejegyeztető személy, aki

1. a családi gazdaság vezetőjeként annak tevékenységi körében jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat;

2. élethivatás-szerűen mezőgazdasági, illetve mezőgazdasági és kiegészítő tevékenységet folytat;

3. mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel rendelkezik, vagy ennek hiányában igazolja, hogy legalább öt éve folytatja a mezőgazdasági, illetve mezőgazdasági és kiegészítő tevékenységét és ebből árbevétele származott;

4. legalább három év óta a bejelentett állandó lakhelye a családi gazdaság központjaként megjelölt településen van."

(Igen, azt hiába keressük, hogy az illetőnek magyar állampolgárnak kellene lennie. Ez ugyan furcsa lehet egy nemzeti elkötelezettségére oly igen kényes hatalom törvénye esetében, de ezt most ne firtassuk, van itt más baj is elég.)

A sorokból kitűnik, hogy kimondottan perszonális kategóriáról van szó, amelyet a vonatkozó alkalmazási jogszabályok tovább szűkítenek. Így például a pénz nyelvére fordított "élethivatás-szerűség" azt jelenti, hogy az illető bevételének nagyobb részét a mezőgazdasági alaptevékenységnek kell adnia, egyéb tartós foglalkoztatásban emiatt nem vehet részt - ha ezen kapják, büntetőkamatokkal szedik tőle vissza a kedvezményes állami forintokat.

Mit is jelent ez?

H

A megszületett jogszabály egyetlen laza nekirugaszkodással siklott át a mai magyar vidék kialakult rendjén, a "falusi középpolgárság" mára rögzült megélhetési és tulajdonviszonyain. A jogszabály alkotói a "modern, tiszta parasztpolgári életforma" ideáját vették alapul, amelyben a költségvetési kapcsolatot a gazdálkodást irányító, komoly, bajuszos családfő testesíti meg, aki lelkes és őt a kialakított alapjogviszony szerint mindenben főnökként elfogadó családtagjai "segítő közreműködésével" (hogy ezeket a helyenként jogszabályba, pontosabban annak bevezetésébe is belecsöppentett kifejezéseket ki találja ki?!), szorgos munkával kovászolja kenyérré a földet (gondozza a hálás jószágot, hántja a forró augusztusi nap verte tarlót, takarítja be gondos kezekkel a nap érlelte édes gyümölcsöt, kényezteti szerszámával a bőven termő, dús rézsűt).

Nos, e szűzparaszti réteg puszta felkutatása is komoly nehézségeket okozna a kormánynak. De ennél is nagyobb gond az, hogy a magyar falvak többségében igenis van erős középréteg, csakhogy az az elmúlt években nem engedhette meg magának, hogy kizárólag a földre bízza magát - mai berendezkedése viszont eleve kizárja, hogy élhessen a felkínált kedvezményekkel. A valamilyen ok miatt más, nem mezőgazdasági irányba (például a helyi viszonyokat alapjaiban átíró iparosodásba, netán idegenforgalomba vagy a végletes és mindent elsöprő agrárius elszegényedésbe) nem forduló, a rendszerváltás után is egyensúlyba jutó magyar kistelepüléseken a szerencsésebb polgárok (mellesleg nem kis részben Fidesz-szavazók) már régen kiépítették azokat az egzisztenciájuk fenntartásához szükséges legális vállalkozási és tulajdoni kereteket, amelyek most éppen a nekik szánt családi kedvezmények korlátait jelentik. Többségüknek már évek óta van valamiféle háttérvállalkozása, bedolgozóműhelye, kisboltja, sarki kocsmája, egyebe, amely mellett ugyan nem kevesen földdel is foglalkoznak: de ezeknek az embereknek a többsége az "egyebek" mellett afféle kincsképzőnek, hosszú távú befektetésnek, parkoltatott vagyonnak tekinti a birtokot, nem döntő megélhetési forrásnak. Azok pedig, akik nagyban vágtak neki az agrárgazdálkodásnak, már rég túljutottak a meghirdetett családi gazdasági határokon, főként és elsősorban a háromszáz hektáros maximális birtokméreten. ´k többségükben már évek óta ahhoz a réteghez tartoznak, amelyet a jelenlegi hatalom minden lehetséges eszközzel irtani igyekszik: a zöldbárók, a volt szövetkezeti-állami gazdasági agrárértelmiség táborába, akik a rendszer- és tulajdonváltás időszakában hirtelen észrevették, hogy a felszabaduló agrárpiacon - élve persze korábbi kapcsolataikkal - személyesen is van mit keresniük, nem kell ahhoz munkáltató.

H

És alighanem ez a történet lényege. Most új leosztás készülődik. A magyar földpiacon a kisebb-nagyobb vállalkozások között akadt szabad préda bőven. Például annak a csaknem kétmillió kisbirtokosnak a területe, akik többsége igazából csak kedvező ajánlatra vár, hogy kárpótlási jeggyel, vagyonnevesítéssel szerzett tulajdonán készpénzért túladhasson. Márpedig ilyen szép számmal akadhat majd, ha a "kebelbeli", hivatalosan elfogadott családi gazdálkodók a kedvezményes birtokbővítési és gazdaságfejlesztési kedvezményekkel - a háttér-pénzintézet természetesen a Magyar Fejlesztési Bank lesz - akár már idén tavasszal megjelennek a színen.

Már csak az a kérdés, kik is lesznek ezek az új földesurak.

A szerző a Népszabadság újságírója, háromgyermekes falusi középpolgár.

publikálva
2002/2. (01. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk