Barotányi Zoltán: A lúzerek földjén

publikálva
2001/51. (12. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ajövő - hogy Pokorni Zoltán pártvezért idézzem - az emberek lelkében dől el (sőt össze), így hát joggal lehetnénk kíváncsiak arra, vajon mi is lakik a magyar ember lelkében. Miniszterelnökünket is e kérdés foglalkoztathatta a legkitartóbban; nyilvános szereplései és ott elővezetett elmefuttatásai mintha erre utalnának. Az ily alkalmakkor használt újmódi dikció alapján a magyar ember ráér, lehetőleg jó sokáig nem csinál semmit, ám addig is konokan őrzi álmait, és önfeledt lelkesültséggel fogadja be A jövő elkezdődött című szürreális szakácskönyvet, amelyből viszont sajnálatos módon kimaradt a máktea receptje.

Ajövő - hogy Pokorni Zoltán pártvezért idézzem - az emberek lelkében dől el (sőt össze), így hát joggal lehetnénk kíváncsiak arra, vajon mi is lakik a magyar ember lelkében. Miniszterelnökünket is e kérdés foglalkoztathatta a legkitartóbban; nyilvános szereplései és ott elővezetett elmefuttatásai mintha erre utalnának. Az ily alkalmakkor használt újmódi dikció alapján a magyar ember ráér, lehetőleg jó sokáig nem csinál semmit, ám addig is konokan őrzi álmait, és önfeledt lelkesültséggel fogadja be A jövő elkezdődött című szürreális szakácskönyvet, amelyből viszont sajnálatos módon kimaradt a máktea receptje.

A magyar ember jövőre választani fog: vagy a mostani kancellárt tartja hivatalában, vagy jön egy másik, akit Medgyessy Péternek hívnak, s akivel mostanában tán egy kicsivel többet is foglalkozik a nyilvánosság, mint azt ő maga szeretné. Medgyessyvel nem is az a legnagyobb baj, hogy támadható (hogy vétkes-e a számlájára írt lobbiügyben, azt nem tudjuk; ennek kiderítése az igazságszolgáltatás dolga), hanem hogy nem kínál valódi alternatívát a tiszta kormányzás iránt áhítozók számára (már ha vannak még ilyenek). Paradox módon azzal sem kelt jó benyomást, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, amelyben ellenfelei őt személyében vádolják - miközben a közhiedelem szerint ily esetekben a felkészült fideszes versenyzők vastag bőréről minden lepattan. Medgyessy ügyei ráadásul arra is megfelelőnek mutatkoztak, hogy sikeresen tereljék el a figyelmet az egyre korruptabbnak tartott Fidesz-kormányzás kínos dolgairól; utóbbiakat a kormánypropaganda úgyis azzal intézi el, hogy ezek az új jövőképet szolgáló társadalom- és gazdaságpolitika innovatív elemei, amelyek miatt amúgy sem az ügyészségre, hanem a szabadalmi hivatalba idézik az embert.

A szocialisták elképesztően könynyelműek voltak, amikor elszalasztották annak esélyét, hogy maguk szabják meg a honi politikai diskurzust; hiába bármilyen ürügy vagy nyomós ok, az MSZP sorra cseszi el a poénokat.

Tornyot visz

Az idei év a miniszterelnök hosszadalmas magánszámaként is felfogható: Orbán Viktor úgy érzékelte, hogy nem maradt méltó párja a porondon, s így nyugodt lélekkel szólózhat, az esetleges kihívókat pedig bízvást nézheti levegőnek. Ha már nem akadt partnere, hát monologizált. Megtehette, akadt fóruma bőven: heti rendszerességű közszolgálati médiaszereplések, exkluzív kormányzati vándortáborok, rotyogó gulyás a falu közepén, kolbásztöltés az élmunkások között, önértékelés a lelkes nemz. konz. önképzőkör előtt. Orbán Viktor, mint egy igazi May Károly-hős, még a szalonspiccet is csak mímeli, közben figyel, s jól megválogatja, mit mond, még ha annak az égvilágon semmi értelme sincs, vagy ha éppen a mondottak igazságtartalmával akadnak néminemű gondok.

Orbán a közelmúltra vonatkozó történeti mitológiát ráhagyta A jövő elkezdődött című dolgozat szerzőire, a rettenetes értelmiségi holdudvarra és Kövér Lászlóra, aki pedig alkalmanként rábólint a MIÉP pontos diagnózisára, amely mögül csak a helyes gyógymód hiányzik - mert annak biza csak a higgadt polgári kormány van a birtokában. A miniszterelnök annál szívesebben bóklászik a régmúltban, Szt. Istvántól (alkalmanként annak kedves ük-ükmamájától) Széchenyi Istvánon keresztül Bethlen Istvánig. Az eredmények, ha csak O. Viktort hallgatjuk, éppúgy maguktól értetődőek, mint a kitűzött s hamarosan megvalósuló célok. Népünk létszámában gyarapszik, illetve most még fogy, de már csak kisebb ütemben, vagyis hamarosan kevésbé leszünk kevesebben, mint eddig (a százalékokat és ezrelékeket ugyan még összekeveri, de ez pusztán a metrikus rendszerek álnoksága). Az áttörés - melynek tényeit leginkább a kormány hároméves működését taglaló október 18-i parlamenti vitanapon ismerhettük meg - minden fronton zajlik: a gazdasági növekedés megállíthatatlan (ha meg mégis csökken az üteme, az pusztán átmeneti és a begyűrűzés miatt van); csak a vak nem látja az előrelépést a lakásépítések terén vagy a tízéves népegészségügyi program megteremtésében (melynek nyomán hamarost radikálisan nőhet a várható átlagéletkor); az autópályák épülnek, mint még soha (és magyar vállalkozókkal!); beindult a Széchenyi-terv (plusz a plusz), amelynek áldásait már most is sokan élvezhetik, s örömüknek óriásplakátokon is kifejezést adhatnak. De a kormány sikeres volt a diplomáciában is (ahol egyensúlyba hozta a jószomszédi kapcsolatokat és a határon túli testvéreink hatékony érdekképviseletét), és van már státustörvény! A kormánynak hála begyorsultunk az információs szupersztrádán, de megkapják a magukét a köztisztviselők is, mi több, a kabinet - más területek mellett - az irodalomban is teret nyitott a fiataloknak. Mert még erre is figyelnek!

Ne röhögjünk, nincs miért. Lassacskán nem is marad más, mint a fenti színvonalon mozgó Fidesz-propaganda s a személyesen a miniszterelnök által vezérelt lassú, ám annál intenzívebb népbutítás (melyben kiegyensúlyozott részarányt képviselnek a nettó bárgyú ostobaságok és a bruttó aljas hazugságok). Az egyre homályosuló valóság és a róla szőtt kancsal elbeszélések között persze szinte semmilyen átfedést sem találunk; s mégis, sokak - s közöttük egyre több potenciális választó - számára kifejezetten vonzó annak a látványa, hogy vannak, akik nem ragadnak le az unalmas és szürke valóságnál, mernek álmodni, akár éber állapotban is, s még az sem gáz, ha közben az erős kéz kissé belelóg a bilibe.

Futottak még

A 2001. év tragikus volt a kis pártok számára. Előbb a kisgazdapárt agóniáját figyelte nem leplezett derültséggel a naiv közvélemény. A legújabb kori kisgazdapárt már ´88-89-es újraalakulásakor is archaikus, sőt anakronisztikus képződmény volt, s programjánál csak az volt kártékonyabb, hogy azt (immár két ízben) szövetségeseire erőltette. Nem felejthetjük el azt sem, hogy a kisgazdapárt az utóbbi tíz évben Torgyán József pártja volt: túlélését egyedül az ő személye és autoriter vezetési stílusa garantálta, miként a párt teljes és végleges kicsinálásához sem kellett más, mint néhány rá mért, jól elhelyezett mélyütés a Fidesz részéről.

Az öröm korai: a kisgazdapárt korántsem jogutód nélkül szűnt meg. A perspektívátlan és dilettáns agrárpolitikát, a "sok százezernyi családi vállalkozás" rémálmát, az adófizetők pénzén éves rutinnal eszközölt szavazatvásárlást tökéletesen átvette tőlük a Fidesz. A kisgazdák valamennyi képtelenségét megvalósítja kormányunk: a példátlan hatalmat koncentráló Nemzeti Földalap hamarosan földpiaci monopolistaként jelenik meg a színen; tombol a földtulajdonlással kapcsolatos paranoia (amely leginkább az egykori függetlenségi ellenzék álkuruc, demagóg sovinizmusából táplálkozik, lásd osztrák vircsaft); az állami tulajdonban rekedt nagyüzemek fideszes káderlerakattá változtak, s az állam a külső üzletrészek kiváltása révén csendestárs lesz az ideologikusan csak bolsevik eredetű kolhozoknak becézett téeszekben.

Túlélők és csónakok

Érdekes, de az MDF bedarálása sokkal több fáradságába került a legnagyobb kormánypártnak, mint azt gondolták, különösen azután, hogy az egykori jobbközép vezérhajót már 1998 májusában is a Fidesz tolta be a parlamentbe. Dávid Ibolya, a rejtélyes mód népszerű pártvezér látnivalóan jól sáfárkodott lehetőségeivel: végül jó árfolyamon adta el pártját, amely mindazonáltal alá is írta egyúttal saját halálos ítéletét. Az emdéefeseknek oly fontos emdéefesség, mint különös érzület és sajátos kulturális jelenség eztán csak önképzőköri formában él majd tovább (megjegyeznénk, hogy az MDF a születésétől erre a sorsa volt kárhoztatva). A Fidesz - MPP számára négy év alatt zsinórban ez a negyedik sikeres einstand: a kereszténydemokraták, az MDNP, a kisgazdák és az MDF használható elemeinek benyelése után csak üres vázak és a romok maradtak vissza, továbbá a fantom Centrum Párt és a lassan retiráló Lányi Zsolt, a párt népszerűsége pedig ez év őszére soha nem látott magaslatokba szökött. Mellesleg ez a negyvenöt százalék nem oly meglepő: összességében pontosan enynyit kaptak a Fidesz által támogatott egyéni jelöltek a legutóbbi választás második fordulójában.

Már csak a MIÉP-pel kellene valamit kezdeni, ám ez nem könnyű feladat. A Fidesz stratégiája kettős vele szemben: egyrészt folyamatosan lebegteti a koalíció valószínűségét (Orbán Viktor legendásan irtózik bizonyos lehetőségek kizárásától), másrészt nem mondott le arról sem, hogy a MIÉP-szavazókat lenyúlja. Utóbbit leginkább annak demonstrálásával, hogy a MIÉP-rajongótábor (és nincs élő ember ebben az országban, aki eme entitás méretével tisztában lenne) eszméit sokkal taktikusabban és politikusabban képviselné egy olyan nagy jobboldali gyűjtőpárt (a Fidesz), amely szalonképes Európa színe előtt (ami ugyan egyre kevésbé igaz, de a vérbeli szélsőjobboldali szavazókat ez nem is érdekli). Cserébe a párt az elcsábítandó szavazók érzületi kielégülését napi viszonylatban is garantálja, amelyre mind a személyi (soroljuk?), mind a hagymázas Fidesz-mitológiából deriválható ideológiai feltételek adottak.

Madár látta

Bár a jobboldali sajtó naponta írja le kárörömmel: vége, ezek sincsenek többé, a közvélemény-kutatók mérései szerint még mindig az SZDSZ a harmadik legerősebb párt, amely rendszeresen eléri, olykor túl is lépi az ötszázalékos klauzulát. (Más kérdés, hogy ez még az 1998 májusi tragikus majdnem-nyolc százalékhoz képest is gyér eredmény.) Az SZDSZ az utóbbi egy évben átélt két villámgyors vezetőváltást. Az áprilisi választásokra a rutinos debatter, ráadásul viszonylag népszerű (egyéni körzetében eddig mindannyiszor sikeres) Kuncze viszi a pártot. Ha önálló pártként akarnak megmaradni, a szabaddemokraták aligha tehetnek mást, mint hogy minden pillanatban tudatják választóikkal: nem mindegy, hogy a szocialistákra, vagy rájuk szavaznak; az SZDSZ nem az MSZP szatellitpártja; a nevük mellé pozicionált iksz nem kárba veszett voks; s valóban alternatív válaszokat tud adni a szabadelvű szavazók számára fontos ember- és polgárjogi témákban, amelyek a nagy pártok horizontjáról hiányoznak. (A harcosan antiliberális Fidesz számára ezek zavaró és kiiktatandó elemek, a szocialisták nyíltan nem mernek, tán nem is akarnak ebbe az irányba lépni, de a belső késztetés sincs meg bennük a puszta pragmatizmuson túlmutató jogvédelemhez.)

Pedig volna mit védeni: például az ombudsmani intézményt (amelynek kiüresítése folyamatban van, s amelyből az adatvédelmi biztos intézményét is alig lehetett megmenteni), s magát a szabadelvű, alkotmányos berendezkedés alapjait, a parlamentáris kormányzás elvét és napi gyakorlatát. Nincs és nem is lehet semmi biztonságban a Fidesz - MPP rendszerátalakító buzgalmától; a Fidesztől nem is oly távol álló politológus már a weberi vezérdemokrácia esélyeiről vizionál a kormány heti félhivatalosában. Ha naponta megkérdőjelezhető az igazságszolgáltatás függetlensége, ha illúzióvá válik az önkormányzati autonómia, ha nap mint nap alkotmányos alapjogok csorbulnak, vagy ha törvényeink az antiliberális jogalkotók jóvoltából mind többértelműbbek (a Btk. jelentős részeire remélhetőleg mihamarabb - rossz esetben csak pár évtized múlva - úgy tekinthetünk, mint a barbárság és a hülyeség mementóira).

Mindezt persze az SZDSZ-nek úgy kellene elmondania a választóknak, hogy a polgárok azután felfedezhessék, s a szavazócédulán található névvel-szimbólummal azonosíthassák is a köztársaság romlásának a forrását. Hát, nem lesz egyszerű dolog.

Este van, este van

A kormány egyetlen kérdésben volt brutálisan őszinte: ez pedig a család- és szociálpolitika. A miniszterelnök soha nem titkolta, hogy helytelennek és felelőtlennek tartja az úgynevezett improduktív családok támogatását, illetve azt, hogy - az ő megfogalmazásában - a családjaikat eltartó dolgozó magyar polgárok pénzét a szegények között szórják szét. A kormány ehelyett egész mást javallott: a dolgozó magyar polgároktól elvont pénzt ezentúl nem osztja szét felelőtlenül, hanem (miután egy részét a családos adózók sikeresen viszszaigényelték) maga fordítja azt saját klientúrája és leendő szavazói támogatására.

Már csak százat kell aludni, és mindent meglátunk. Félő, hogy utána sem leszünk boldogabbak.

publikálva
2001/51. (12. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk