n Amikor tavaly ilyenkor a Harmonia Czlestisért Esterházy Péter elsőként átvette a frissen alapított Magyar Irodalmi Díjat (aminek személynevet nem sikerült adni, miután minden adekvát név foglaltnak találtatott), senki sem sejthette, hogy már idén, a második ünnepélyes alkalmat kisebbfajta skandalum színezi. Ami persze, túl a közvetlenül érintettek hamar múló kényelmetlen érzésén, akár még hasznos is lehet. Némi botrányillattal a levegőben talán többen veszik majd meg (s netán olvassák el) a nyertes könyveket. Többes a szám, merthogy a zsűri ezúttal nem tudott egyetlen nagy műre rábökni, ezért kettő között megosztotta a díjat. Hárman ide, hárman oda voksoltak (ami azért, lássuk be, páratlan fő esetén aligha fordulhatna elő). Az elismerés Hollóidő című könyvéért Szilágyi Istvánnak, illetve A börtön szaga című kötetért a kérdező Balla Zsófiának és az élőszóban adott válaszait írásban átdolgozó Bodor Ádámnak jutott. Csakhogy Szilágyi István visszautasította a díjat (és a vele járó ötmillió forint felét). A Magyar Rádiónak adott nyilatkozata szerint azért, mert megosztott formában díjat nem fogad el, különösen a tavalyi Kossuth- után. Köszöni, de nem. És reméli, hogy ez nem árnyékolja be 35 évi barátságát Bodor Ádámmal. Szilágyi István szerint a díj megosztása sportszerűtlen.
Mi úgy tudjuk, az alapítvány szabályzata engedi a díj megosztását, ezért a visszautasítás szerintünk kifejezetten sértő Szilágyi részéről. Leginkább a pályatárs felé. Akivel osztozni nem szégyen, inkább megtiszteltetés. Még akkor is, ha valóban szerencsétlen dolog, hogy páros létszámú zsűri dönt. Ez nyilván rosszul esett neki. Érezhetően megbántódott, s egy nagyvonalúnak tűnő, valójában inkább kisszerű gesztussal kidobott 2,5 milliót az ablakon. Biztos lesz, aki az önmagát pénztől, hírnévtől nem zavartató, nyakas erdélyi írót látja benne, más talán megkérdi, miért is ciki neki egy sorban említtetni Bodor Ádámmal?
Különben a pénzt tíz, később kiválasztandó, fiatal erdélyi író itteni vendégül látására fordítja a Magyarország Európában Alapítvány. Melynek képviselői az önmagukra nézve is kötelezőként felfogott "európaiság" nevében tiszteletben tartják a visszautasítást (még ha halál idegesek is miatta), de fenntartják, hogy az elismerés jár a műnek, bármit tesz vagy mond is annak szerzője.
