A kilenc és fél éven át kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) bukása az elmúlt tíz év balkáni történelmének legjobb híre. Nézőpontja válogatja persze, a nemzetek önrendelkezésének bajnokai, vagy a nacionáldarwinisták ennek a legjobb hírnek minősíthetik épp Jugoszlávia felbomlását is; és bár a volt Jugoszláviát csak nagy képzelőerővel láthatjuk a népek börtönének, egy kis igazságot nehéz lenne elvitatni tőlük. Ám abban, hogy Jugoszlávia felbomlása és a nemzetek önrendelkezési jogának az érvényre jutása mintegy kétszázötvenezer halottba és legalább három millió menekültbe kóstált, nem elhanyagolható szerepet játszott a frissen bukott horvát kormánypárt. Amelynek bevallott célja nem csak az önálló horvát államiság megteremtése volt, hanem az irredenta területszerzés is: a bosznia-hercegovinai horvátok lakta területek kihasítása egy másik, nem kevésbé független és önálló államból. Az 1991 és 1995 között zajló horvát-szerb-bosnyák háború Bosznia-Hercegovina felosztásáért folyt, ami épp úgy programja volt a HDZ-nek, mint a Jugoszláviát kormányzó szerb szocialistáknak. (Sőt.) Az ilyen "nemzeti programok" megvalósításakor a demokrácia intézményei általában felesleges tehertételt jelentenek, a "nemzeti ügy" érdekében eljárókat nagyon bírja zavarni, ha az áldozatos munkájuk során óhatatlanul felmerülő kiadások és a bevételek könyvelésébe túl sokan akarják beleütni az orrukat. És ha egy rezsim túlságosan komolyan veszi az efféle nemzeti programokat, szinte magától sodródik a diktatúra vagy az autokratikus kormányzás valamely formája felé. Ilyenkor már lehetetlen választ adni arra, hogy mi volt előbb, a nemzeti ügy vagy a diktatúra iránti elkötelezettség.