Bence György filozófiaprofesszor, a Fidesz-vezetők egykori valóságos és titkos tanácsosa a Népszabadság hétvégi mellékletében Hatalmas Történelmi Tettnek nevezi, hogy Orbán Viktor a háromosztatú politikai mező helyett létrehozta a kétosztatút. Aminek persze, ismeri be Bence, ára volt, az tudniillik, hogy a Fidesznek nyitnia kellett jobbra, olyan távolságokig egyébiránt, ami már a filozófiaprofesszor magángyomrát is kissé megfekszi - de a higgadt elemzőét már nem, neki vasból van az emésztőrendszere. Két osztat frankóbb, mint három! Négy láb jó, kettő rossz!
De miért, az isten szerelmére?
Ahelyett, hogy tüzetesebb vizsgálat alá vetnénk e tézis meritumát, és megfontolnánk azt, hogy mi jót hozott például a két háború közötti, független, tehát mégiscsak önmaga demokratikus potenciáljából merítő, belső életét a demokráciára való saját képességei szerint berendező Magyarországon a kétosztatú politikai rendszer (amit egyébként végtelenül egyszerű módon lehet és kell érteni: azt jelenti, hogy vannak a vörösök, meg a feketék); valamint anélkül, hogy végiggondolnánk, hány alkalommal fordult elő a történelemben az, hogy az akár vörös, akár fekete vagy barna szélsőségektől kissé beljebb álló politikai csoportosulások e szélsőségek integrálásával, a kormányzásba való beemelésével akarták őket úgymond leszerelni: hogy aztán ezek a szélsőségek nulla perc alatt falják fel őket; és - némi tapintattal - elnézve azt, hogy épeszű ember képes a politikai centrum hiányának örülni, nézzünk egy hírt a hétvégi termésből.
Az a politikai stratégia, amely "jobbra nyit", a szélsőjobb szavazóit és bizonyos, a szalon- és tűrőképesség határain túl elhelyezkedő ideáit az "integrálás" módszerével óhajtja - akár jóhiszeműen is - semlegesíteni, rossz stratégia. A szellem, amit az államhatalom ily módon kiszabadít a palackból, elhagyja az obskúrus revolverújságok hasábjait, a gyéren látogatott naggyűlések pódiumat, és önálló életet kezd élni. A múlt hét végén például beköltözött az ország első templomába. Vérfagyasztóan hülyének kéne lennünk ahhoz, hogy a több százezer magyar polgár haláláért felelősséggel tartozó miniszterelnök lelki üdvéért a Bazilikában tartott szentmisében pusztán szakrális és lelki tartalmakat lássunk. Ez politikai demonstráció volt. Hős kell? Nesztek, itt van egy.
És majdnem mindegy, hogy mindez a kormányzat támogatásával, vagy akarata ellenére, vagy semleges kívülállása mellett történt. A szentmisét a magyar református egyház politikai exponense, a MIÉP mondatta egy katolikus templomban, katolikus egyházi méltóságok elnéző jóváhagyásával. Mind a református, mind a katolikus egyház kitünetetett helyet foglal el a kormányzat kedvezményezettjeinek és szövetségeseinek körében. Elvégre ők az egyik "osztat" a kettőből. És a kormányzat, vagy a Fidesz már nincs abban a helyzetben, hogy válogasson a hőseik vagy az elveik között, ez jöhet, ez nem kell. Hisz ő maga semmisíti meg azt a teret, ahová visszavonulhatna előlük.
