A mi ügyünk

  • 2000. január 13.

Publicisztika

A kilenc és fél éven át kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) bukása az elmúlt tíz év balkáni történelmének legjobb híre. Nézőpontja válogatja persze, a nemzetek önrendelkezésének bajnokai, vagy a nacionáldarwinisták ennek a legjobb hírnek minősíthetik épp Jugoszlávia felbomlását is; és bár a volt Jugoszláviát csak nagy képzelőerővel láthatjuk a népek börtönének, egy kis igazságot nehéz lenne elvitatni tőlük. Ám abban, hogy Jugoszlávia felbomlása és a nemzetek önrendelkezési jogának az érvényre jutása mintegy kétszázötvenezer halottba és legalább három millió menekültbe kóstált, nem elhanyagolható szerepet játszott a frissen bukott horvát kormánypárt. Amelynek bevallott célja nem csak az önálló horvát államiság megteremtése volt, hanem az irredenta területszerzés is: a bosznia-hercegovinai horvátok lakta területek kihasítása egy másik, nem kevésbé független és önálló államból. Az 1991 és 1995 között zajló horvát-szerb-bosnyák háború Bosznia-Hercegovina felosztásáért folyt, ami épp úgy programja volt a HDZ-nek, mint a Jugoszláviát kormányzó szerb szocialistáknak. (Sőt.) Az ilyen "nemzeti programok" megvalósításakor a demokrácia intézményei általában felesleges tehertételt jelentenek, a "nemzeti ügy" érdekében eljárókat nagyon bírja zavarni, ha az áldozatos munkájuk során óhatatlanul felmerülő kiadások és a bevételek könyvelésébe túl sokan akarják beleütni az orrukat. És ha egy rezsim túlságosan komolyan veszi az efféle nemzeti programokat, szinte magától sodródik a diktatúra vagy az autokratikus kormányzás valamely formája felé. Ilyenkor már lehetetlen választ adni arra, hogy mi volt előbb, a nemzeti ügy vagy a diktatúra iránti elkötelezettség.

A kilenc és fél éven át kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) bukása az elmúlt tíz év balkáni történelmének legjobb híre. Nézőpontja válogatja persze, a nemzetek önrendelkezésének bajnokai, vagy a nacionáldarwinisták ennek a legjobb hírnek minősíthetik épp Jugoszlávia felbomlását is; és bár a volt Jugoszláviát csak nagy képzelőerővel láthatjuk a népek börtönének, egy kis igazságot nehéz lenne elvitatni tőlük. Ám abban, hogy Jugoszlávia felbomlása és a nemzetek önrendelkezési jogának az érvényre jutása mintegy kétszázötvenezer halottba és legalább három millió menekültbe kóstált, nem elhanyagolható szerepet játszott a frissen bukott horvát kormánypárt. Amelynek bevallott célja nem csak az önálló horvát államiság megteremtése volt, hanem az irredenta területszerzés is: a bosznia-hercegovinai horvátok lakta területek kihasítása egy másik, nem kevésbé független és önálló államból. Az 1991 és 1995 között zajló horvát-szerb-bosnyák háború Bosznia-Hercegovina felosztásáért folyt, ami épp úgy programja volt a HDZ-nek, mint a Jugoszláviát kormányzó szerb szocialistáknak. (Sőt.) Az ilyen "nemzeti programok" megvalósításakor a demokrácia intézményei általában felesleges tehertételt jelentenek, a "nemzeti ügy" érdekében eljárókat nagyon bírja zavarni, ha az áldozatos munkájuk során óhatatlanul felmerülő kiadások és a bevételek könyvelésébe túl sokan akarják beleütni az orrukat. És ha egy rezsim túlságosan komolyan veszi az efféle nemzeti programokat, szinte magától sodródik a diktatúra vagy az autokratikus kormányzás valamely formája felé. Ilyenkor már lehetetlen választ adni arra, hogy mi volt előbb, a nemzeti ügy vagy a diktatúra iránti elkötelezettség.

Horvátországban ez a korszak most véget ért, aminek nem csak azért kell örülni, mert az ország polgárai számára megnyílnak a gazdasági és politikai felemelkedés lehetőségei. Hanem azért is, mert abból a három politikusból és politikai pártból, akik, amelyek - ha eltérő mértékben is, de - felelőssé tehetők az elmúlt tíz év balkáni borzalmaiért, akik politikája arra irányult, hogy a térség különböző nemzetiségű és vallású lakói nemzedékekre meggyűlöljék egymást, politikai krédójuk veleje pedig a félelemkeltés volt, nos, az apokalipszis e három zsokéja közül az egyiket a horvát választók kizárták a további futamokból.

Mindez nagy hatással lesz a Balkán sorsának további alakulására. A daytoni rendezés, az integráns és többnemzetiségű Bosznia-Hercegovina megteremtésének eddigi kudarca azt bizonyítja, hogy a nemzetközi közösség katonai és politikai jelenléte legfeljebb a katonai erőszak pillanatnyi szünetelését biztosíthatja. Azt, hogy a Balkán népei békében éljenek egymással, saját magukon, egészen pontosan politikai vezetőiken kívül senki nem képes szavatolni - mint ahogy a háborút sem a nemzetközi közösség robbantotta ki közöttük, hanem ők maguk, egészen pontosan választott politikai vezetőik. Milosevic, Tudjman, és Izetbegovic. A három közül az egyik halott, pártját lenullázták a választók. Már csak ketten maradtak, akik közül igazából csak Milosevic számít. És neki nem lesz könnyebb az élete ezután. Ivica Racan miniszterelnökségének hírére ismét megmozdult a szerb ellenzék, Vuk Draskovic (aki ugyan megéri a pénzét, de nélküle elképzelhetetlen a hatalomváltás) a hét elején megint összetrombitálta híveit, és előrehozott választásokat követelt.

A szerb-horvát-bosnyák közeledés, a politikai és gazdasági kapcsolatok újjáéledése nélkül nincs tartós béke a Balkánon. Célszerű lenne, ha a magyar külpolitika nem csak tudomásul venné, de meg is szeretné ezt a tényt. Sajnálatos módon a jelek nem erre utalnak. Arra, hogy Orbán Viktor miért jelent meg Franjo Tudjman temetésén, nincs elfogadható magyarázat; és nehéz jóhiszeműen értelmezni Csapody Miklósnak, a külügyi bizottság kormánypárti tagjának azon kijelentését is, miszerint Horvátország Magyarország "stratégiai partnere" lenne. Miért inkább az, mint Jugoszlávia? És mi az, hogy "stratégiai"? Miről beszélünk? Ki ellen kell nekünk ez a stratégiai partnerség? A jugoszláviai háború kitörésekor a magyar külpolitika elsősorban ideológiai és felekezeti indíttatásból egyértelműen a tudjmani, katolikus Horvátország mellett kötelezte el magát - az ortodox és kommunista Jugoszláviával szemben. (Maga az akkori külügyminiszter, Jeszenszky Géza indokolta ilyen frappánsan a fegyverszállítási akciót.) Ez a politika azonban - amely kimondva-kimondatlanul Szerbia meggyengülésére és dezintergrációjára spekulált - nem vezetett sehova; és különösen tarthatatlan lenne az elkövetkező időkben. Magyarországnak ugyanis épp a szerb-horvát enyhülés, és a volt jugoszláv térség valamiféle reintegrációja lenne a nemzeti érdeke. Mégpedig azért, mert csak ebben az esetben képzelhető el a menekültek visszatérése eredeti lakhelyükre. Például a több tízezernyi horvátországi szerb menekült visszatérése a Vajdaságból Horvátországba.

Akiknek ebben az esetben már nem is lenne akkora szükségük a vajdasági magyarok ingatlanjaira.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.