Pedig kapkodni is lenne oka: helyzete nem javult, inkább romlott az elmúlt két és fél hónapban. A megörökölt, hosszú időre kényszerpályára tett költségvetés, a közvélemény-kutatásokban maszszívan vezető ellenzék változatlanul determinálja mozgásterét, és mindehhez hozzájött saját és kormányának népszerűségvesztése, s az ettől nem teljesen független, pártján belüli kavarássorozat. Ha tehát Gyurcsány valamiféle "több pénzt mindenkinek, de azonnal, mindegy, hogy miből" típusú vízióval áll elő a választások előtt egy évvel, valószínűleg senki nem lepődik meg.
A jelek szerint nincs erről szó: a kormányfő februárban a 2000-2001 óta folytatott politika berekesztését hirdette meg. Egyértelműen kifejezte, hogy kiszáll a 2002-es kampányban beindított ígérgetésspirálból. Hétfői beszédében lényegében megerősítette ezt: a maguk konkrétságában nem valami eget rengető bejelentések változatlanul a gazdasági racionalitáson alapulnak. S bár a csomagolás igyekszik szépíteni a dolgokon (mindenki dolgozhasson, aki akar), a szándék nyilvánvalóan a törvényi kiskapuk bezárására, az alanyi jogon járó szociális juttatások felülvizsgálatára, az állami beavatkozás és segítség fokozatos szűkítésére irányul. Tágabban: az állami paternalizmus kiiktatására és az újraelosztás átfazonírozására.
E ponton nem árt felidézni azt, amikor az Orbán-kormány radikálisan megemelte a minimálbért. A lépés oka világos volt: a vállalkozásaikból élők, akik papíron minimálbérre vannak bejelentve, ily módon nagyobb részt fognak adni a szétosztandó közösbe (hiszen az állam minden addiginál nagyobb szerepet kívánt vállalni az "emberek" finanszírozásában). És mi volt a magyarázat? A szegények felemelésének heroikus programja; a szociálisan érzékeny, emberarcú Fidesz imázsának a felépítése (amely persze az első konfliktushelyzetben eldobta álarcát, lásd a 2002-es választások utáni panelprolizást). Megannyi duma; holott aki tisztában volt a kényszervállalkozói lét mibenlétével, pontosan tudta, hogy ez így szemenszedett hazugság. Ha Gyurcsány most hasonló mértékben emelné a minimálbért, jó okkal feltételezzük, azt mondaná: a költségvetést rendbe kell hozni, és ehhez mindenkinek hozzá kell járulni. Nyilván sokan megutálnák, de nem párosulna mellé a rossz szájíz, hogy a kormány nemcsak elveszi a pénzünket, de a tetejébe még hülyének is néz.
Valóságos dolgokról próbál őszintén beszélni: per pillanat ez a legtöbb, amit elmondhatunk Gyurcsány új programjáról. Mert magáról a száz lépésről alig tudunk valamivel többet, mint egy-két héttel korábban. S azt is csak sejteni bírjuk, mi történik akkor, ha a szociális ellátórendszer buherálásán meg a népesség munkába terelésén kívül ez a kormány olyan területeken is rendet óhajt tenni, ahol eddig egyetlen korábbinak sem sikerült. Csak a svarc kifehérítése - a mezőgazdaságban, az építőiparban, a gyógyításban - súlyos munkáltatói, sőt munkavállalói érdekeket sértene, emlékezzünk, az elmúlt egy évben hány tiszteletre méltó orvosprofesszor, szakszervezeti aktivista és egészségügyi "szakértő" érvelt beleérzően a hálapénz felette hasznos intézményéről. A napszám járulékkötelessé tétele nyilván az agrárbiztosítékot vágja majd ki; és az építési vállalkozók sem fognak csilingelni jókedvükben, amikor kiderül, cégük kellemes jövedelmezőségének az állam holmi közterhek számonkérésével óhajt holnaptól befűteni. És akkor a nagy állami pénznyelők (például a vasút), vagy az államigazgatás átalakításáról nem is szóltunk. A legkevesebb, hogy azok a társadalmi csoportok, amelyeket a program alapelve (hogy tudniillik csináljunk tiszta számlákat, és mindenki dolgozzon) mélyen, pénztárcájukban érint, minden rendelkezésükre álló eszközt megragadnak majd az ellenállásra. Némelyikük komoly befolyással bír - ismerik az utat úgy az ellenzékhez, mint a szocialista párthoz, az állami megrendelésekből nagyra hízott tőkéhez és a nyilvánossághoz; lefogadjuk, az utcát sem lesz nagy kunszt mozgósítaniuk. (Tanulságos, hogy az egyetemek mostani urai milyen ügyesen nyírták ki a felsőoktatási reform azon részeit, amelyek semmivel sem indokolható ambícióik és hatalmuk visszanyeséséhez vezettek volna.) Ha innen nézzük (bár az eddig nyilvánosságra hozott intézkedések a maguk konkrétságában nem, a hétfői parlamenti Gyurcsány-beszéd elvi indoklása felhatalmaz minket erre), a 100 lépés akár e nagy hatalommal és erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportok méretre vágásának is lehet a programja - az ország defeudalizálásáé. Mely ellen váratlan szövetségek köttetnek majd, és üvöltő demagógia fog kelni a következő hetekben. Miközben Gyurcsány másra, mint a költségvetés és az adófizetők érdekére, e két meglehetősen absztrakt fogalomra hivatkozhat csak.
De róla egyelőre hihető, hogy legalább tudja, miről beszél. Az ellenzékről egyre kevésbé. Emelgetik az Országgyűlésben a "Come back, Medgyessy" táblát, és közben azon mulatnak, milyen szellemes fiúk is ők. (Tényleg, mi járhat a fejükben? Gyere vissza, Medgyessy, és verjél megint jól meg minket!) Április 26-án, amikor nyilvánosságra hozták az Alkotmánybíróság határozatát, miszerint a privatizáció leállításáról nem tartható népszavazás (mint azt a Fidesz sugallatára a Fidelitas kezdeményezte), Orbán Viktor egy saját felhasználású rendezvényen a gazdasági élet jelesei, többek között Csányi Sándor és Széles Gábor előtt kifejtette: a gazdaságban van négy-öt olyan sürgős tennivaló, amiben készek együttműködni a kormánnyal. Aztán ugyanazzal a lendülettel este már arról értekezett, hogy - az MTI tudósítását idézve - "Medgyessy miniszterelnöksége alatt olyan emberek ültek a kormányrúdnál, akiknek volt tapasztalatuk, hogyan kell egy országot irányítani" stb. (Mellesleg nem ez volt az első és vélhetően nem is az utolsó alkalom, amikor a Fidesz megsimogatta a volt szocialista kormányfő fejét, akit pedig miniszterelnöksége alatt a jobboldal a nevén sem volt nagyon hajlandó nevezni, és csak D-209-esként emlegetett.)
De nincs ebben semmi újdonság: egyenes folytatása annak a stratégiának, amikor egy lélegzettel bírálták a kormányt azért, hogy túl sokat költ, meg azért, mert túl keveset. Csupán eggyel magasabb értelmezési szintre léptek: ez így nem mehet tovább, mert Medgyessy sokat költött, mondják, majd hozzáteszik: jöjjön vissza Medgyessy, mert értette az emberek problémáját (és ezért sokat költött).
Persze ne gondoljuk, hogy a Fidesz pusztán a maga sületlenségeibe gabalyodott bele. Medgyessy "népszerűsítésével" Gyurcsányt is gyengíteni akarják (ennyiben politikailag ésszerű, amit tesznek), ám leginkább magukat védik. A "polgári" kormány nagy tetteit. Eredményeiket, amiket Medgyessy Péter oly nagyon megértett, átvett és folytatott; aminek következtében a padlóra került a költségvetés. E szimpátia persze kölcsönös volt: a Fideszben ugyan nem szívesen beszélnek róla, de Orbán Viktor felszólítására a legnagyobb ellenzéki frakció nemcsak megszavazta (az MDF-fel ellentétben), de támogatta is a száznapos osztogatásokat - aminek a következményeit oly rendíthetetlenül támadják évek óta.
Gyurcsány februárban ennek fordított hátat. Vajon képes lesz-e arra, hogy ne csak beszéljen a lépésekről, hanem megtegye is azokat? Legalább párat.
