Publicisztika

Vasárnap délután a Roma Polgárjogi Alapítvány és a Kecs-keméti Cigány Kisebbségi Ön-kormányzat közös szervezésében csendes ünnepséget tartottak a kecskeméti rendõrkapitányság épülete elõtt. Jakab Richárdra, a tíz napja rendõri intézkedés közben elhunyt roma fiatalemberre kívántak emlékezni gyertyagyújtással, szentmisével.

A szocialista pártban épp egymás vérit ontják a felek, a liberálisoknál meg közméltóságok és közpénzek obskúrus keveredése a legfontosabb téma: virul a koalíció. Pedig pirulnia kéne.

Néhány napja Hiller kultuszminiszter ünnepi beszédben elevenítette fel Ságvári Endre, a hatvan évvel ezelõtt tûzharcban agyonlõtt kommunista aktivista, antináci ellenálló emlékét - az egykori összecsapás (Gunfight at the Remíz Café) helyszínén, Ságvári másfél évtizede megrongált, majd helyreállított budai emléktáblájánál. A honi szélsõjobb fórumain erre heves komcsizás tört ki (valóban: Ságvári kommunista volt), s új elemként felvetõdött: az elvtárs nemcsak komancsnak, de terroristának is minõsítendõ (sõt, a szobordöntõ Göncz és Faludy is!), aki fegyvert emelt a törvényes hatalom képviselõire (konkrétan csendõr nyomozókra). Pedig nem is Ságvári, de Bajcsy-Zsilinszky volt az elsõ, aki a német megszállás után fegyverrel szállt szembe a letartóztatására sereglõ gestapósokkal, a törvényes magyar hatóság szövetségeseivel.

Az egyiknek megszüntették a "másodállású" hivatalát, a másik maga mondott le kormányzati tisztségérõl. Az egyik az úgynevezett diplomáciai családi körbõl érkezett, a másik "trágyajogászként" kezdte karrierjét a Jászságban. Ami közös bennük: zárványok saját politikai hátországukban, s pártjuk láthatólag nem nagyon tud mit kezdeni velük. Két teljesen különbözõ személyiség: Szanyi Tibor és Kis Zoltán.

Medgyessy Péter hiába reménykedett abban, hogy nagyobb konfliktus nélkül megússza a szocialisták EP-választási vereségét, amely csak másodsorban írható az MSZP belsõ viszonyainak számlájára. A kudarc elsõsorban a kormány tevékenysége feletti választói ítélet következménye.

A magyar történeti gondolkodás némiképp váratlan fertályai felõl érkeztek az elsõ és meglehetõsen vehemens támadások a Simon Wiesenthal Központ Utolsó esély akciójának általános irányába az elmúlt napokban. Tiszteletre méltó s lapunkban is több-kevesebb rendszerességgel megszólaló történészek, baloldali és liberális vezércikkírók emeltek szót Efrájim Zuroffék kezdeményezése ellen.

Ha az írógépet nem a kéz és a nyomda közti kapcsolatnak látnám, nem merném összehozni a könyvvel, az irodalommal. Hiszen egykor számlákat, ügyiratokat is készítettek írógépen, a szakszerûség oly világában, ahol egy-egy sok százezres üzletkötést nem lehetett volna Shakespeare szonettjének formájában kifejezni. Igaz, Mesterünk sem írógépelte halhatatlan drámáit és szonettjeit.

Alig kezdõdött el a költségvetési és adótörvénykezési szezon, a kormány és a két kormánypárt máris olyan helyzetet teremtett, amelyben képtelenség épeszû adótörvényt és költségvetést alkotni. Draskovics Tibornak nagyon össze kell kapnia magát, ha szakmailag is elfogadható módon akar rendet vágni az elképzelések kusza halmazában, de a jelek szerint lassan õ is elfárad.

Meneszti Gyurcsány Ferenc sportminisztert a kormányfõ, adta hírül a Népszabadság (kérdõjellel, természetesen). Gyurcsány maga terjeszti a lemondatásáról szóló híreket, közölte másnap a Magyar Nemzet (kérdõjellel, naná). Az MSZP-ben a nagyágyúk különbözõ variációkban szövetkeznek, de a végén úgyis a fiataloké a jövõ, már csak biológiai megfontolásokból is (mondja a Magyar Hírlap, bár az utóbbi konzekvenciáig nem jutott el). Tegyük hozzá a magunk értesülését: Gyurcsány a sajtóból tudta meg, hogy õsszel távozhat a kormányból. A Népszabadság a keddi számában aztán eljátszadozik a gondolattal, hogy forrásai esetleg csõbe húzták, és a kiszivárogtatással csupán tesztelni akarják a reakciókat, amik így, július közepén minden bizonnyal számosak és mérvadók lesznek.

Már megint megmondta valaki nagyon illetékes, hogy merre hány méter - Schmitt Pál hivatalból. Tényleg, miért nincsen õ még Brüsszelben vagy Strasbourgban, hogy melegebb helyekrõl most ne is essék szó? Tán eskütétel, tán formaruha-bemutató, hogy nyolc aranyunk és ennyi meg annyi érmünk lesz az olimpián. Így megy ez már mióta - nyilván Farkas Mihály is leadta Helsinki elõtt a rendelést, s azóta minden éppen aktuális marha. Csodálkoznánk, ha Schmitt nem tette volna hozzá, hogy "merjünk nagyok lenni". Merjél, kisöreg! Nekünk nem kell.

A magyar avantgárd pápája, Kassák, ezzel a rideg mondattal hárította el a fiatal József Attila verseit: "Rímes verseket nem közlünk." Álláspontja híven tükrözi a modern költõi mozgalmak gyanakvását a rímmel szemben: az avantgardisták úgy vélték, hogy a rím korlátozza a mondandó szabadságát, felesleges cafrang, álságos köpönyeg, halálra kell ítélni.

A mögöttünk hagyott európai parlamenti választások gyõztesének a kampányából, mára mint emlékezetes szál, a különféle pénzelvonó és árdrágító intézkedésekkel, ilyen-olyan csomagokkal való riogatás maradt meg. A vesztesébõl meg az, hogy meg kell állítani a Fidesz hazugságáradatát. A választás elõtti utolsó napokban a Mûegyetem elõtti nagygyûlésen Orbán, mint valami gonosz miniszterelnök-karikatúra, a kormány nevében több száz milliárdos "megszorításokat" jelentett be; a szocialisták e pimaszságot kétségbeesetten cáfolták - de igen, de nem, de igen, de nem, végül eközött lehetett választani.

Az európai földeralista két alapvetõ állítást fogalmazott meg e hasábokon (lásd: Antal Dániel: Az európai föderalista: Az egységes alkotmány tétjérõl, 2004. május 13.; Az európai föderalista: Arról, hogy alkotmánynak tekinthetõ-e a tervezet, 2004. június 10.). Elõször, hogy az Európai Konvent megalkotta az Európai Unió közjogi értelemben vett alkotmányának szövegét, másodszor, hogy ez az alkotmány föderális berendezkedésû államot konstituál. A föderalista egyik állítása sem tartható.

Magyarországon a népszuverenitás legfõbb letéteményese, az Országgyûlés és a korlátozott felügyelete alatt lévõ kormány nyakló nélkül és rossz hatékonysággal költi a pénzünket, sõt a gyerekeink pénzét is. Szakzsargonnal élve: felelõtlen fiskális politikát folytat. A téma szakértõit, no meg az egyre több adót valóban befizetõ laikusokat mindez õszinte borzalommal tölti el.