Lufi a kánikulában

  • 2004. július 22.

Publicisztika

Meneszti Gyurcsány Ferenc sportminisztert a kormányfõ, adta hírül a Népszabadság (kérdõjellel, természetesen). Gyurcsány maga terjeszti a lemondatásáról szóló híreket, közölte másnap a Magyar Nemzet (kérdõjellel, naná). Az MSZP-ben a nagyágyúk különbözõ variációkban szövetkeznek, de a végén úgyis a fiataloké a jövõ, már csak biológiai megfontolásokból is (mondja a Magyar Hírlap, bár az utóbbi konzekvenciáig nem jutott el). Tegyük hozzá a magunk értesülését: Gyurcsány a sajtóból tudta meg, hogy õsszel távozhat a kormányból. A Népszabadság a keddi számában aztán eljátszadozik a gondolattal, hogy forrásai esetleg csõbe húzták, és a kiszivárogtatással csupán tesztelni akarják a reakciókat, amik így, július közepén minden bizonnyal számosak és mérvadók lesznek.

Amúgy pedig mindenkinek igaza lehet, noha maga a konkrét hír - amely, mit ad isten, épp akkor került elõ, amikor a két érintett a szabadságát tölti - nagy valószínûséggel kamu. Persze: Medgyessy akár meneszthetné is Gyurcsányt, mintegy elõvágásként megszabadulva ily módon a posztját leginkább veszélyeztetõ riválistól. Persze: Gyurcsány akár terjeszthetné is magáról ezt az álhírt, tudván, hogy a közvélemény elõtt és a pártban egyaránt mind népszerûtlenebb Medgyessy barátsága olyan, mint a Piszkos Fredé; ergo akit a kormányfõ utál és elüldöz a kabinetébõl, az magától értetõdõen számíthat rokonszenvre. Szép kerek történet mind a kettõ, és mint általában a szép kerek történetek, egyik sem igaz.

Akkor viszont mi van? A "sztori" eredete a kánikulai hírínségben keresendõ? Annyiban mindenképp, hogy a Népszabadság forrásai tisztában lehettek azzal: információjuk a nyár miatt minden bizonnyal versenytárs nélkül marad napokig. Lehet elemezni, kombinálni rogyásig. Lehet manipulálni. Például - hogy mi se maradjunk ki a narratívagyártásból - az MSZP-ben folyó helyezkedést. Nem állítható azonban, hogy mindez a véletlen mûve. Az hosszú idõ (körülbelül tavaly õsz) óta tudható, hogy Medgyessyt a szocialisták azért tartják életben, mert jobbat egyelõre nem találtak helyette; és az is világos, hogy e játszmában a kormányfõ nem báb a párt kezében, mint aminek sokan hitték és remélték. Harc van: Medgyessy politikusi túléléséért küzd. De hogy a pártban kik és pontosan miért gyepálják egymást, azt talán még õk maguk sem tudnák megmondani. A valósághoz alighanem akkor járunk a legközelebb, ha megkockáztatjuk: leginkább mindenki mindenki ellen és legfõképpen saját magáért kavar. Nem véletlen, hogy eddig egyetlen kormány idején sem fordult elõ az, ami ebben a ciklusban megszokottá vált a szocialistáktól: az, hogy a legnagyobb kormányzó párt képviselõi gyakran és igen nagy kedvvel dobják föl vagy éppen sározzák be egymást háttérinformátorként. Ez sokkal, de sokkal többet elárul szervezeti és morális állapotukról, mint a megannyi veretes nyilatkozat a megújulásról, miegyebekrõl. Lehet, hogy ennek mindvégig Medgyessy gyengítése meg a pártelnöki székért folytatott "verseny" volt az oka. Az eredmény mindenesetre katasztrofálisra sikeredett: és ha valaki csodálkozva fölkiáltana, hogy "jé, még van MSZP?", nehéz volna rá mit mondani.

Ha a párt hirtelenjében egy emberként sorakozna föl a kormányfõ mögött, a jelenlegi helyzeten az sem javítana. Ennek lehetõségét ugyanis mindkét fél eljátszotta: Medgyessy azzal, hogy rossz miniszterelnök, az MSZP azzal, hogy elfelejtett pártként mûködni. A feltápászkodáshoz elõször is annak a belátása kellene, hogy manapság senki nem tesz többet a jobboldal 2006-os nagyarányú gyõzelméért a szocialistáknál. Ha ez megvan, túl kellene lendülni azon az infantilizmuson, hogy inkább bukjon a párt, mint hogy X pártelnök, Y miniszterelnök, Z frakcióvezetõ legyen. És ha ezzel is megbirkóztak a derék státusférfiak, gyorsan és határozottan pártelnököt és miniszterelnököt kellene választani - s ha ez mind megvan, még mindig sokat kell tenniük azért, hogy a következõ választást ne veszítsék el már 2006 elõtt. Igaz, ez is egy olyan szép, kerek történet, hogy biztosan nem lesz igaz.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.