Irracionális tudatlanság – avagy mi haszna van tájékozottnak lenni egy tömegdemokráciában?

  • Madlovics Bálint
  • 2016.07.01 09:07

Liberális szemmel – Republikon

Nem azokat a milliókat kell lehülyézni, akik nem tájékozódtak a szavazás előtt.

Miután a világszerte komoly érdeklődést kiváltó Brexit-népszavazáson a brit szavazók 52 százaléka az EU-ból való kilépés mellett voksolt, bejárta az internetet egy videó, amelyben egy a szavazáson a Brexitet támogató férfi megdöbbenését fejezi ki a végeredmény kapcsán. „Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet”, mondja, majd hozzáteszi: „Nem hittem, hogy a szavazatom túl sokat számítana, mert azt hittem, maradni fogunk. Elhűlve figyeltem David Cameron lemondását, és komolyan aggódom a miatt a sok bizonytalanság miatt is, ami most ránk vár.”

Ez utóbbival alighanem nincs egyedül: a népszavazás utáni órákban többszörösére nőtt azoknak a Nagy-Britanniából induló Google-kereséseknek a száma, amelyek a Brexit következményei iránt érdeklődtek. De szép számmal akadtak olyan britek is, akik egyenesen arra a kérdésre keresték a választ, hogy „mi az az EU?”. Ha figyelembe vesszük a helyi internetezők korcsoport szerinti megoszlását, föltételezhetjük, hogy a kilépés hallatán internetet ragadó, sőt később a szavazás megismétléséről még online petíciót is indító milliók zömét a fiatalok tették ki. Azok a fiatalok, akik bár nagyobbrészt a bennmaradás mellett voksoltak, összességében jóval kevesebben mentek el szavazni, mint az inkább a kilépést támogató idősek.

Farage és csapata

Farage és csapata

Fotó: MTI/AP

Sokan tehát a nélkül döntöttek a kilépésről, illetve egyáltalán a szavazáson való részvételről, hogy tudták volna, tulajdonképpen miről is van szó. Őket a mainstream kommentárok minimum felelőtlennek, de általában inkább ostobának tartják – pedig távolról sem ilyen egyértelmű a helyzet.

A közgazdaság- és politikatudomány régóta ismeri a racionális tudatlanság jelenségét. Ez röviden a következőt jelenti. Egy állampolgár az egyéni érdekei alapján dönt. Akkor jár el racionálisan, ha egy döntés meghozatala előtt a kínálkozó alternatívákat egyfajta költség-haszon elemzésnek veti alá, azaz számba veszi, hogy az egyes lehetőségektől mennyi hasznot remélhet, illetve mekkora költséggel járnak, és végül ezeket egybevetve hozza meg a döntését.

Ezen a ponton azt gondolhatnánk, hogy a Brexit-ügyben nem tájékozódó, de mégis szavazó polgárok irracionálisak voltak: az alternatívák mérlegelése nélkül döntöttek. De ez tévedés. Egy állampolgár érvelhet ugyanis úgy, hogy neki végső soron csak egy szavazata van – azaz az egyéni ráhatása egy végeredményre elenyésző. Ezzel szemben ahhoz, hogy tájékozott legyen, rengeteg időt és energiát kéne arra áldoznia, hogy kövesse a híreket, meghallgassa a különböző politikusi és szakértői nyilatkozatokat, netán utána is olvasson az adott kérdésnek és így tovább. Épp ezért – és erről szól a racionális tudatlanság – az egyén szempontjából egyszerűen nem éri meg tájékozottnak lennie: a haszon, amit a hosszas mérlegelés alapján leadott szavazata révén remélhet, a költségeihez képest aránytalanul kicsi.

Nem a fönt idézett brit férfit kell tehát kinevetni azért, mert úgy vélte: a szavazata úgysem fog számítani. Nem is azokat a milliókat kell lehülyézni, akik nem tájékozódtak a szavazás előtt. Sőt: valójában sokkal inkább a többiek viselkedése szorul magyarázatra. Miért törekszik valaki arra, hogy tájékozottan szavazzon? Mi haszna van tájékozottnak lenni egy tömegdemokráciában? Avagy végső soron: miért irracionális a tudatlanság?

Számos elméleti válasz adható ezekre a kérdésekre, de most emeljünk ki közülük egyet, mégpedig azt, amire e cikk voltaképpeni apropója, a Brexit-népszavazás szolgáltat példát. A végeredményről szóló prognózisok nagyon billegtek az elmúlt hónapokban: hol az egyik, hol a másik oldalt hozták ki győztesen, de szinte kivétel nélkül néhány százalékpontos különbséggel. Ez a végeredményben sem lett sokkal több: a távozáspártiak mindössze négy százalékponttal győztek. Adja magát, hogy ha például a fiatalok nagyobb hányada ment volna el szavazni, akkor könnyen megfordíthatták volna az eredményt – de ehhez tudatosítani kellett volna, hogy ennyire szoros az állás. Hogy akár egy szavazaton is múlhat a végeredmény, hogy minden szavazat számít, azaz hogy – az előző eszmefuttatás nyelvén szólva – a leadott szavazat révén várható haszon jóval nagyobb, mint amit egy tömegdemokráciában általában remélhetnek. Mert ha ezzel tisztában lettek volna, akkor nemcsak a szavazás, de a tájékozódás is jóval vonzóbb lehetőség lett volna számukra, sőt minden brit állampolgár számára. Így lett volna a tájékozottság valóban racionális – és épp ezért lehetett volna ez a maradáspárti kampány egyik fő üzenete is. Nem pusztán az, hogy mennyire nagy a tét, vagy hogy konkrétan miért is érdemes az unióban maradni. Hanem az, hogy a helyzetből kifolyólag az egyéni szavazatok fölértékelődnek, avagy kampányszerűbben: hogy az embereknek most igazán érdemi beleszólásuk lehet (lesz) az ország jövőjét meghatározó döntésbe.

Szavazni persze nem föltétlenül csak az egyéni ráhatás kedvéért szavaz az ember, és általában tájékozódni sem csak azért szokott, hogy egy demokratikus szavazáson megalapozottan dönthessen. Mindkét dolog mellett számtalan egyéb megfontolás is szólhat – racionálisak épp úgy, mint irracionális, sőt érzelmi alapúak. Ezekkel egy jó politikusnak tisztában is kell lennie, ha minél több embert akar az urnákhoz csábítani. De a lényeg, hogy tudnia kell: a tudatlanság – sőt akár a nem szavazás – is lehet racionális álláspont a választók részéről, amivel, már ha változtatni akar rajta, tudnia kell vitába szállni. Hosszú távon egyetlen demokratikus meggyőződésű politikus sem kerülheti meg a racionális tudatlanság jelenségéből adódó kérdéseket és dilemmákat. Legyen bármely országban, és legyen szó bármilyen szavazásról.

Neked ajánljuk