Idén február végén újra börtönbe csukták Tribuszer Zoltánnét, aki ezúttal 11 embert károsított meg 22 millió forint értékben. Nagy visszhangot nem keltett az eset, ami nem csoda, hiszen a jogerős ítélettel egy időben dőlt be a Buda-Cash, pár napra rá a Hungária Értékpapír, majd következett az egész politikai elitet megrázó Quaestor-botrány, és a karcagi polgárok ezreit bepalizó Kun Mediátor ügye. Pedig a gyors egymásutánban összeomló pilótajátékokhoz Tribuszer Zoltánné, lánykori nevén Aranyos Margit szolgáltatta a mintát, aki hiába okozott majd’ másfél milliárdos – mai értéken több mint tízmilliárdos – kárt 24 ezer embernek, sokak szemében máig népi hős Komlón és környékén.
A lehetőség
„Itt már csak fantomhelyek vannak” – morogja egyik beszélgetőtársunk, miközben egy helyet keresünk Komlón, ahol egy kávé mellett nyugodtan tudunk beszélgetni a negyed századdal ezelőtti Tribu-ügyről. Az egykor a leggazdagabb magyar iparvárosok között számon tartott Komlón a dicső bányászmúltat már csak a Tárna nevű kocsma, a lepusztult, szomorúságot árasztó Jó szerencsét! utca és a megye egyben vitézkedő Komlói Bányász focicsapata őrzi, holott e városban minden jó és minden rossz a szénbányákhoz köthető. A Tribu-ügy kezdete is.
A bányászcsaládból származó Aranyos Margit 1970-ben végzett a komlói Kun Béla (ma Nagy László) Gimnáziumban, a szénbányánál dolgozott adminisztratív munkakörben, és egy bányászhoz, Tribuszer Zoltánhoz ment férjhez. A késő Kádár-korban Komlón élni privilégium volt, 1984-ben Tatabánya után a második leggazdagabb magyar városnak számított az egy főre jutó színes tévék, autók és nagy értékű háztartási gépek száma alapján
– idézi fel Páva Zoltán szocialista politikus, aki először helyi, majd országgyűlési képviselőként és polgármesterként vett részt a komlói közéletben 2010-ig. A bányászok kivételezett helyzetére jellemző volt, hogy a rendszerváltás előtti évek státuszszimbólumának számító Gorenje hűtőkért nem kellett elbumlizniuk Bécsbe, hanem a bányánál rendelhették meg azokat.
A rendszerváltás először nem sok változást hozott, leszámítva a Lenin-szobor hirtelen eltűnését és Kun Béla nevének száműzését; a komlói és a pécsi bánya zavartalanul tovább működött. Az Antall-kormány 1993-ban döntött a bezárásukról, és 1994-ben indult a felszámolási folyamat.
Az időközben elvált Tribuszerné 1991-ben került el a bányától, majd rövid újságírói kitérő után 1992-ben üzletkötőként kezdett tevékenykedni. „Spárgával kötötte be a cipőjét” – szemlélteti a nő akkori anyagi helyzetét egy régi ismerőse, és ezt a periratok is megerősítik: vállalkozói bevétele eleinte alacsony volt. Az üzlet aztán beindult, ’93 nyarán megvásárolt egy betéti társaságot, amely innen TRIBU Gazdasági Befektetési Tanácsadó Betéti Társaság (Tribu Bt.) néven működött, 100 ezer forintos alaptőkével. A Komló Tv-hez a bujkálása idején eljuttatott videóban Tribuszerné úgy emlékezett, hogy ekkorra már több száz ügyfele volt.
Az Antall-kormány 1991-ben hozta meg a korábbi politikai rendszerek elnyomottainak és kifosztottainak kárpótlásáról szóló törvényt, ám a végrehajtás rengeteg visszaélésre adott módot. A jóvátételben reménykedők azzal szembesültek, hogy az elvett föld és ingatlan helyett papírfecniket kaptak, amiket a címletérték töredékén tudtak pénzre váltani; a privatizációkban való részvételhez pedig sem elegendő kárpótlási jeggyel, sem elég ismerettel nem rendelkeztek. Pedig a kárpótlási jegyekkel, ha ügyesen bánt velük valaki, óriási vagyonokat lehetett keresni: a privatizációs liciteken a jegyeket a kamatozás miatt a címletértéknél lényegesen magasabb értékben (1995-ben már a címletérték 175 százalékán) számították be, ráadásul különböző részvényekre is át lehetett váltani őket. Kárpótlásijegy-spekulációval indult a pályája az egyik legismertebb magyar oligarchának, az annak idején húszas éveiben járó Leisztinger Tamásnak is (bővebben lásd: A kisgömböc, Magyar Narancs, 2004. augusztus 19.), de a Quaestor-vezér Tarsoly Csaba is így kezdte kalandos, jó eséllyel a börtönben végződő pénzügyi karrierjét.
„Jöttek a pesti ügyvédek a nagy táskákkal” – mondják ma is vidéken; és valóban, pesti és pécsi ügyvédből Tribuszernének is rendelkezésére állt néhány. Az üzlettel mindenki jól járt: Tribuszerné 50 százalékos címletértéken vásárolta meg a jegyeket, amelyeket három hónap elteltével teljes értékben fizetett ki. A befektetési piacon a jegyek kifejezetten jól muzsikáltak, így az ígért hozam kifizetésével sem volt gond – pláne úgy, hogy a hozam láttán sokakat sikerült rávenni arra, hogy „forgassák meg” még egyszer a jegyek után szerzett pénzüket.
Egy neve elhallgatását kérő forrásunk szerint az első időszakban mindezt egyáltalán nem verték nagydobra, a potenciális ügyfelek felhajtása konspiratív módon zajlott. Kezdetben a helyi elitnek számító bányavezetőség volt a fő célpont, és mindez hamar legitimálta is az üzletet. Páva Zoltánt emlékei szerint egy akkori szocialista képviselőtársa és egy orvos ismerőse is kapacitálta a „bombaüzletre”, ő azonban bizalmatlan volt. Ebben az első időszakban a belépők és a pénzüket időben kivevők nagyot kaszáltak, ezért is tartja magát az a vélekedés Komlón, hogy a helyiek összességében jól jártak. Sőt, többen úgy látják, hogy a hirtelen vagyonosodás okozta fogyasztásnövekedés az egész város gazdaságát felpörgette, tovább fenntartva a jólét akkor már oszladozó illúzióját.
A bajok akkor kezdődhettek, amikor Margitka a kárpótlási jegyekkel való seftelés sikerén felbuzdulva veszélyesebb vizekre hajózott ki, s közönséges piramisjátékot kezdett játszani. Miután az „értéktelen” kárpótlási jegyből vagyont varázsoló asszony híre elterjedt, egyre többen keresték meg immár készpénzzel, illetve a magas hozam reményében sokan hagyták bent a kárpótlási jegyeik után kapott pénzt egy újabb körre. „Máris új autót vett, pedig még csak háromszor forgatta meg a pénzét a Tribuszernénál” – az ilyen történetek, no meg az új nyugati autók látványa sarkallta az embereket arra, hogy a bankok helyett Tribuszernét válasszák, hiszen pénzük akkoriban éves szinten 25-30 százalékot romlott. A kiváltságos kevesek számára indított üzlet így kezdett tömegeket vonzani – 1993 végén már heti szinten százmilliók fordultak meg a közben egészen Siófokig terjeszkedő birodalomban.
Komló farkasa
Arra viszont senki sem tud válaszolni, hogy a pénzügyekhez egyáltalán nem értő, ám az egybehangzó jellemzések szerint jó rábeszélőképességgel és emberismerettel rendelkező komlói nő hogyan válhatott néhány hónap alatt a komlói, majd baranyai pénzügyi élet sztárjává. „Keverte az árbevétel és a haszon fogalmát” – hozott példát egy forrásunk Tribuszerné pénzügyi ismereteinek felületességére. Tribuszerné több alkalommal beszélt egy öt főből álló befektetői csoportról, amely a stratégiai döntéseket hozta, ám csak titokzatosan mosolygott, amikor a tagok kilétéről érdeklődtek nála. Abban azonban minden forrásunk egyetért, hogy a kárpótlási spekuláció nem az ő fejéből pattant ki. A szálak felgöngyölítését nem könnyíti, hogy egyikük szerint a pénzek kifizetése után sok szerződést megsemmisítettek, így az üzlet számos nyertese után nem maradt nyom. A jelek szerint azonban a bányánál még apró fogaskeréknek számító Tribuszerné hamar befolyásos barátokat szerzett.
Például ügyfélkörében magas volt a rendőrséghez közel álló személyek aránya. Az egyik fő ügynök egy helyben jól ismert bűnügyi újságíró volt, Tribuszerné társtettesként három és fél év börtönbüntetésre ítélt könyvelője, Barthó Erzsébet pedig a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi szóvivője, egyben a megye rendszerváltozás utáni első főkapitányának, Lusztig Péternek az élettársa volt. Privatizációs tanácsadóként felbukkant a korábbi komlói rendőrkapitány fia, Tóth Péter, aki, miután rendőrtisztként nyugdíjba ment, a kilencvenes évek elején a Leumi Bank privatizációs igazgatójaként dolgozott – az izraeli–magyar tulajdonú bankot beragadt hitelei miatt később a magyar államnak kellett megmentenie (bővebben lásd: Körhitel, Magyar Narancs, 1996. szeptember 12.).
Tóth Péter lapunknak úgy emlékezett, hogy volt gimnáziumi osztálytársa, Tribuszerné 1993-ban kereste meg mint a Leumi Bank igazgatóját, hogy befektetési tanácsokat kérjen tőle a kárpótlási jegyekkel kapcsolatban. Később a Tribuszerné alapította Kód Rt. felügyelőbizottsági elnöki tisztét is ellátta egy ideig, ahol egyik társa Gráf József későbbi agrárminiszter volt; ő akkoriban a szigetvári MSZP elnökeként és a megye egyik leggazdagabb mezőgazdasági vállalkozójaként volt ismert. A téma előkerült Gráf 2005-ös miniszterré választásának idején is; ő akkor tagadta, hogy hasznot húzott volna a Tribu-ügyből. Mint mondta, pénzügyi támogatást remélt a cégtől, ám a rendőrség intézkedése nyomán a pilótajáték még idejekorán bedőlt.
A volt miniszter esete is jól mutatja, hogy Tribuszerné megyeszerte elismert üzletasszonynak számított. „Amikor 1993 nyarán kapcsolatba kerültem Tribuszernével, a pécsi irodája előtt több tízméteres sor állt” – emlékezik vissza az egyik volt ügynök a fénykorra. A betéti társaság jelentette céges háttér szűkössé is vált, így 1993 októberében Tribuszerné egy komlói üzletemberrel, Kiss-Gecse Bélával kft.-t alapított T&KG néven. A cég alaptőkéje ötmillió forint volt, ám ez az összeg eltörpült a rendszerben mozgó milliárdok mellett.
Az új kft. maga is befektetésekbe kezdett, a tulajdonába került például a komlói ABC. Az óriási mennyiségben beömlő pénzből arra is futotta, hogy több millió forint értékben szponzorálják a komlói kézilabdacsapatot, amely ebben az időben Tribu néven szerepelt a bajnokságban. A cég intenzív részvényvásárlásba kezdett, majd az ABC mellé egy péküzemet is szerzett ’94 elején. A legnagyobb dobás a Kádár-korszak legendás műszaki áruházlánca, a Ravill megszerzése lett volna; le is tettek előlegbe 183 millió forint névértékű kárpótlási jegyet, ám a rendőri intézkedés nyomán ebből már nem lett semmi.
„Elindultunk a kvesztorodás útján” – von meglepő párhuzamot
a cég működését annak idején jól ismerő beszélgetőtársunk, akinek máig meggyőződése, hogy ha a rendőrség nem csap le 1994 februárjában Tribuszernére, az asszony az újabb és újabb befektetések és pénzügyi manőverek révén akár évtizedekig tudott volna előremenekülni. Bár a közvélekedés ma úgy tartja, hogy a hatóságok azután intézkedtek, hogy Tribuszerné elmaradt a fizetésekkel, de a sorrend fordított volt. Ahogyan azt kivétel nélkül minden érintett fontosnak tartotta hangsúlyozni, a vállalkozás egészen addig pontosan fizetett, míg a kommandósok meg nem szállták a pécsi irodát, lefoglalva az ott található 450 millió forintot és az iratokat.
Itt a vége
Ez a tény sokat megmagyaráz abból, hogy miért tartják sokan ma is áldozatnak az emberek tízezreit bepalizó Tribuszernét Komló környékén. Arra, hogy miért éppen 1994 elején érezték úgy a hatóságok, hogy le kell csapni a már jó ideje nyíltan zajló pilótajátékra, több elmélet is létezik, egyik vadabb, mint a másik.
A korabeli médiában is megjelent, hogy akkorra már annyian vették ki a pénzüket a folyószámlájukról és bankbetétjükből, és tették be Tribuszernéhez, hogy a baranyai pénzügyi rendszer az összeomlás szélére került. A hatóság, avagy ahogyan a Komló Tv 1997-es dokumentumfilmjében sokat sejtetően elhangzik, a „hatalom” az után intézkedett, hogy banki és takarékszövetkezeti vezetők jelezték a bajt. Ám sem az általunk megkérdezett érintettek, sem a helyi médiában annak idején dolgozók nem emlékeznek erre.
Természetesen vannak politikai összeesküvés-elméletek is. Egyik forrásunk szerint 1994 elején az akkori kormánypárt, a Magyar Demokrata Fórum egyik képviselője kereste fel az asszonyt, hogy 50 milliós támogatást kérjen tőle a közeledő választási kampányhoz, ám Tribuszerné nem állt kötélnek. „Margit, itt a vége”, mondta forrásunk, amikor értesült a történtekről; a kommandósok néhány nappal később csaptak le.
A történteket 21 év távlatából lehetetlen ellenőrizni, ám a nyomozás során készült könyvvizsgálói jelentés ad néhány támpontot. Ezek alapján a T&KG Kft. nyíltan támogatta a Köztársaság Pártot, amely összesen 3,750 millió forintot kapott a cégtől 1993 során, emellett Tribuszerné 7,5 millió forinttal szponzorálta a párt elnökéről, Palotás Jánosról készített filmet. Az 1990-ben függetlenként, de MDF-támogatással a parlamentbe jutott Palotás az első Országgyűlés egyik nagy sztárja volt, hosszú ideig a népszerűségi listák éllovasa – pártja végül a parlamentbe se jutott be. Az akkori kormánypárt és Tribuszerné között is található közvetett pénzügyi kapcsolat, hiszen az ellenőrizetlen kifizetések listáján megtalálható a 2014-ben elhunyt szigetvári politikus, Pichler Imre neve is, aki 2004-ig az MDF, majd a Fidesz színeiben politizált. A szakvélemény alapján Pichler „ismeretlen célra” 3 millió forintot kapott 1993 őszén.
Egy másik elmélet szerint Tribuszernét azért buktatták le, hogy a baloldalt diszkreditálják, elvégre az üstökösszerűen felívelő Tribu-vállalkozás és az akkor szintén emelkedőben lévő MSZP között voltak személyi kapcsolatok, ahogyan azt Gráf József, vagy (áttételesen) Lusztig Péter esete is mutatja. (Tribuszerné egyébként a komlói SZDSZ-szervezet alapító tagja volt a rendszerváltáskor.)
A fő célpont eszerint a rendőri karriert politikusi pályára cserélő Lusztig Péter lett volna, aki élettársa, Barthó Erzsébet révén került
a tűz közelébe. Az 1994-es választási kampányban kirobbant Tribu-ügy mindenesetre nem befolyásolt semmit, a baranyai MSZP tarolt, és Lusztig is országgyűlési mandátumhoz jutott. A neki állítólag beígért titokminiszteri bársonyszéket viszont több forrásunk szerint is a Tribu-ügy miatt bukta el, bár a Lusztig párttársaként szintén a parlamentbe került Páva Zoltán nem emlékszik arra, hogy minisztersége komolyan felmerült volna. Lusztig állítólagos mellőzésére ráadásul más magyarázat is létezik: a szocialistákkal később koalícióra lépő SZDSZ akkori prominens személyisége, Kőszeg Ferenc a választási kampány véghajrájában mazsolázott a Beszélőben a titokminiszteri posztra szerinte is esélyes Lusztig izgalmas elhárítói múltjából. (Az ambiciózus rendőrtiszt a 80-as évek elején az egyházi személyek és az egyetemi kutatók megfigyelését és beszervezését szorgalmazta).
Létezik persze egy lényegesen unalmasabb elmélet is: a hatóság azért lépett, hogy megakadályozza a károsultak számának további emelkedését. Figyelmeztető jelek ugyanis bőven akadtak. Tóth Péter ’93 őszén jelezte egy levélben Tribuszernének, hogy miután tényleges befektetések nincsenek, előbb-utóbb nagy baj lesz. Tóth néhány hónapra rá távozott is Tribuszerné köreiből, épp időben. Az óriásira duzzadt, a végén már több száz fős ügynökhálózat (ebből 70 hivatalos ügynök) is kezelhetetlenné vált, több beszélgetőtársunk is a nyilvántartás alapvető hiányosságairól és az irodákban kötegekben heverő készpénzről számolt be, amelyet bárki meglovasíthatott. Komlón manapság is beszélnek olyan egykori Tribu-ügynökökről, akik az így lenyúlt pénzből gazdagodtak meg. Bár voltak befektetések, ezek a már idézett szakértői jelentés szerint ad hoc módon zajlottak.
Veled vagyunk!
A több tízezernyi kisbefektető mindebből annyit látott, hogy a rendőrségi beavatkozás miatt leálltak a kifizetések, és sok esetben egy egész élet megtakarításai ragadtak bent. Pedig Tribuszerné és üzlettársai még próbálkoztak. A Kód Rt. néhány héttel a rendőrségi intézkedés után alakult, a cél a befektetések kimentése volt a Tribu Bt.-ből és T&KG Kft.-ből. A szándék komolyságáról a 100 millió forintos alaptőke és illusztris felügyelőbizottsági névsor tanúskodik, hiszen Gráf és Tóth mellett egy akkori SZDSZ-es országgyűlési képviselő, a siófoki Páris András is helyett kapott az fb-ben, valószínűleg nem függetlenül attól a ténytől, hogy Tribuszernének a Balaton-parti városban is voltak érdekeltségei. Hiába: április végén a rendőrség lefejezte a céget, és ezzel a kimentési kísérlet is megbukott.
A korábbi szóvivője és rajta keresztül korábbi vezetője miatt érintett baranyai rendőrség több hét gondolkodás után elfogultság miatt lepasszolta az ügyet, amely az ORFK döntése nyomán a Veszprém megyei főkapitánysághoz került – az összeesküvés-elméletek hívei nyilván örömmel fogadják, hogy Tóth Péter korábban épp ezen a kapitányságon dolgozott elhárítóként. A veszprémiek a jogosulatlan pénzügyi tevékenységnél jóval súlyosabb csalás gyanújával kezdtek nyomozni. Április 28-án Tribuszer Zoltánnét és Kiss-Gecse Bélát előzetes letartóztatásba helyezték. Az akciót a Tribuszerné melletti spontán szimpátiatüntetés is színesítette; „Margitka, veled vagyunk!”, skandálta a tömeg a Komló Tv korabeli felvételén. Május 6-án a pécsi sportcsarnokban zsúfolódtak össze a hoppon maradt károsultak, a fő motívum itt is a Tribuszerné melletti kiállás és a hatóságok szidalmazása volt. „Kisemberek vagyunk, azt mondják, hogy mi vagyunk az ország gerince. Hát sohasem lesz nekünk igazunk?” – kérdezte elkeseredetten egyikük.
Bár az előzetesben lévő Tribuszerné azt ígérte, hogy szabadulásakor fizet, erre már csak azért sem került sor, mert megindult a T&KG Kft. felszámolása. Kétéves nyomozás után különösen nagy értékre elkövetett csalás – kárérték: 3,8 milliárd forint – miatt indult a büntetőper a Baranya Megyei Bíróságon. A pilótajáték akkor még ismeretlen fogalom volt a honi büntetőjogban, azt az elsőfokú ítélet megszületése után vezették be, épp a Tribu-ügy és a hasonló botrányok miatt. A Bárándy György sztárügyvéd vezette védelem fő érve az volt, hogy Tribuszerné semmiféle bűncselekményt nem követett el, hiszen az átvett pénzeket befektetésekre használta, ám a bíróság álláspontja szerint nem folyt valódi üzleti tevékenység, a rendszer lényege az volt, hogy az újabb pénzekből biztosítsák a kifizetések folytonosságát. Bár a harmadrendű vádlott, Barthó Erzsébet azzal is védekezett, hogy több érintett közéleti személyiség kimaradt az ügyből, se az első-, se a másodfokú bíróság nem foglalkozott ezzel – elvégre az ügyészség csupán három személy ellen emelt vádat.
Az MSZP későbbi alkotmánybíró-jelöltje, Mészár Róza vezette elsőfokú bíróság különösen nagy értékre elkövetett csalás miatt kilenc év börtönre ítélte Tribuszernét, ám előzetes letartóztatásba nem helyezte. Sőt, a három vádlott közül érdekes módon csak a csalás vádja alól felmentett és pénzbüntetéssel sújtott Kiss-Gecse Bélánál érezte a bíróság indokoltnak az útlevél lefoglalását, a letöltendő börtönbüntetésre ítélt, és így a szökésben motivált Tribuszerné és Barthó Erzsébet esetében nem. Ez megbosszulta magát, a két vádlott ugyanis a Legfelsőbb Bíróság 1997-es ítélethirdetésén – ahol jóváhagyták, illetve Barthó esetében súlyosították is az első fokon született ítéletet – már nem jelent meg.
Barthó Erzsébet Németországba menekült, míg Tribuszerné megtalálta a tökéletes rejtekhelyet: az Országos Rendőr-főkapitányság budapesti épületének közelében bérelt szobát. Bujkálása évei alatt saját bevallása szerint azon dolgozott, hogy nyomára jusson annak a több mint 800 millió forintnak, amely a nyomozó hatóság és a saját számításai közötti különbség volt, és amely különbséget szerinte a már az ügy kirobbanása után kiállított és visszadátumozott hamis szerződések okozták. Mindezt egy 1999 tavaszán nyilvánosságra került videofelvételből tudjuk, amit az akkor másfél éve szökésben lévő Tribuszerné bátyja juttatott el a Komló Tv-hez. Vélt igazát Tribuszerné azért sem tudta bizonyítani, mert néhány hónappal ezután a rendőrség elfogta. A 24 ezer befektetőt 1,35 milliárd forintos kár érte, a betett pénzükből összesen 24 százalékot kaptak vissza.
Tribuszerné 2005-ben szabadult. Szabadlábra kerülése után egy ideig – állítása szerint – a televíziós személyiségből multi level marketing guruvá avanzsált Kósa L. Adolf mellett dolgozott, bár bejelentett munkaviszonnyal nem rendelkezett. 2008-ban végül jött az újabb nagy terv, ami miatt most újra börtönben ül.
Játszd újra, Margit!
„Margitka egyfajta Robin Hood volt: összeszedte a pénzt, és elosztotta a szegények között” – válaszolja egyik beszélgetőtársunk arra a kérdésre, hogy Tribuszerné a 24 ezer károsult és több mint egymilliárd forintos kár után miként csalhatott ki újra pénzt emberektől.
Tribuszerné visszatérése idején Komló szomorú árnyéka volt önmagának, a bányák bezárása után ezrek hagyták el a várost, a 2008-as pénzügyi válság utáni Elcoteq-csőd pedig megadta a kegyelemdöfést. A második Tribu-ügy paródiája volt csupán a 90-es évek nagy balhéjának – bár ez nyilván nem vigasztalja azt a 11 embert, aki 22,7 millió forinttal ragadt bent.
Margitka 2009-ben költözött a Komlóhoz tartozó Mecsekjánosiba, ahol egy családi házat bérelt. A szomszédok szerint az asszony nem sok vizet zavart, csendes volt és visszahúzódó, ám közben elkezdte újraépíteni üzleti körét. Igaz, lényegesen szerényebb méretben. Az egyik történet szerint egy foltvarró vállalkozás beindításához kért kölcsönt, amiért évi 60 százalékos kamat járt, amennyiben valaki egymillióval csapott bele a tuti üzletbe; félmillióért csak 30 százalék volt a juss. Másokat egy állítólagos német cég megbízottjaként keresett meg.
A történet e pontján valószínűleg nem meglepő fordulat, hogy sokan egy fillért sem láttak végül.
Tribuszerné a legváltozatosabb indokokkal nyert újabb és újabb haladékot a fizetésre. A birtokunkba került SMS-ek alapján egyszer a bank zárt be, másszor a pénzt megforgató cég magyar és német vezetőségének a látogatása miatt nem tudott fizetni. Egyszer egy adóhatósági vizsgálat is közbejött, Tribuszerné ennek elhúzódásáról a cég magyarországi vezetője, Rakonczay Ádám üzenetének továbbításával számolt be – a rendőrség a nyomozás során nem akadt a hangzatos nevű személy nyomára, ahogyan társának, Czifrai Ödönnek sem. 2010 novembere végén aztán nem volt több halasztás, Tribuszerné a Budapestről futárral hozatott pénzzel várta befektetőit otthonában – ám pechére a pénzt hozó férfi öt perc múlva visszatért és egy konyhakéssel fenyegette meg a védtelen asszonyt. A rendőrség néhány hónapos nyomozás után arra jutott, hogy sem a futár, sem az állítólagos német cég nem létezik.
A 63 éves nő most a pécsi börtönben tölti a csalásért és a hatóság félrevezetéséért kapott négy és fél éves büntetését. Az előzetesben töltött időszak beszámítása (az elsőfokú bíróság most gondosabban járt el, mint 1996-ban) és megromlott egészségi állapota miatt hamarabb szabadulhat.
