| ||
A Kislány a küszöbön 1–2., a Tatort: Willkommen in Hamburg, a Kémes hármas, az Őrangyal, a Férfiszívek 1–2., a Becstelen Brigantyk, a Mezítlábas szerelem, a Szexuális mélyfúrások, a Gyilkosok gyilkosa, A mennyország kapujában és a Manta, Manta sztárja, a sokoldalú Til Schweiger ezúttal egy romantikus vígjátékban teszi a szépet. Schweiger ír, rendez, játszik és producerkedik, és a siker nem is maradt el; az óvodai munkára ítélt paparazzi fotós szerepében igazán szép rajongótáborra tett szert.
Van új a nap alatt! Van szerencsénk egy olyan élő Narancs-beszélgetést beharangozni, amelynek apropóját egyszerre adja forrongó jelenkorunk és annak sok évtizedes, néha bizony évszázados előzményei.
Második alkalommal rendezték meg a képzőművészeti egyetemen a jumpSTART eseménysorozatot, melynek zárásaként a halgatók alkotásaira lehet licitálni. A bemutatott művek mellett megismerhettük a kezdeményezés legfontosabb céljait.
Németh Balázs házhoz ment – írjuk –, de a Promenad24 tömegével félemlíti meg az embereket Csongrád-Csanád megyében.
Létrejött egy oldal, ami olyan, mintha nem politikai tartalmakat gyártana, de közben a térség fejlesztéseit tervezhetik bemutatni vele.
Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.
Az előadás a kortárs művészet elérhetőségét és megérthetőségét szerette volna reprezentálni, ennek jegyében tánc és fényjáték keretezett négy kortárs zeneművet.
Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.
Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.
„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.
A cím rejtett paradoxona előre jelzi a mű tétjeit: a „hazám” és az „otthonom” nem egymást fedő kifejezések, mégis egymásra simulnak.
